Az őszi félévben Egyetemünk vendégprofesszora Dr. Lee Beaudoen, a Közel-Kelet és Mediterráneum kultúrtörténetének szakértője, az Amerikai Egyesült Államok egyik legelismertebb egyetemének, a University California of Los Angeles (UCLA) oktatója. Ennek apropóján készített vele interjút Dr. Sárközy Miklós, a BTK Ókortörténeti és Történeti Segédtudományi Tanszékének egyetemi docense.
Dr. Beaudoen, kérem, mutatkozzon be, mondjon pár szót a tanulmányairól, kutatási érdeklődéseiről és a tanári tevékenységéről!
Köszönöm, Dr. Sárközy. Örömmel! Lee Beaudoen vagyok. A UCLA-n végeztem mint a Közel-Kelet művelődéstörténésze. Az oszmán, a bizánci és a mediterrán történelem áll számomra a középpontban. Kutatási érdeklődéseim a birodalom, a királyság, a narratíva, az irodalom és a történelem kereszteződése, az anyagi kultúra, a történettudomány és a tudománytörténet. Ezen felül a mester diplomámat muzeológia szakon a Washingtoni Egyetemen, és az alapszakos diplomámat Interdiszciplináris Bölcsészettudományok szakon a Michigan Állami Egyetemen szereztem meg. Utóbbi alatt az angol, orosz és kommunikációs témákra összpontosítottam. Egyetemi tanulmányaim részeként három nemzetközi egyetemi közösségnek lehettem tagja: a Boğaziçi Egyetem Török Nyelv és Irodalom Tanszékének mint vendéghallgató, a Koç Egyetem Anatóliai Tanulmányok Kutatóközpontjának mint junior kutató munkatárs, és a Közép-európai Egyetem (CEU) Történelem tanszékének szintén mint junior kutató munkatárs. A közelmúltban amellett, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) tanítok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) vendég adjunktusként tartok előadásokat az örmény és az oszmán történelem, valamint a nemzetközi kapcsolatokról és a politikatudományi programokban. A KRE-n ebben a félévben a következő névre hallgató szemináriumot tartom: Translatio Studii: Intellectual and Culture Exchange in the Eastern Mediterranean from Late Antiquity to the Early Modern Period, azaz Szellemi és kulturális cserélődés a Földközi-tenger keleti felében a késő ókortól a korai modern időszakig. A következő félévben két szemináriumom lesz: Seminar in Mediterranean History and Historiography [Szeminárium a mediterrán történelemről és történetírásról], valamint a Seminar in Ottoman Culture History [Szeminárium az oszmán kultúrtörténelemről]. Ezen felül még a Hittudományi Karon tudományos íráskészséget is tanítani fogok a hallgatóknak.
Fotó: Farkas Dániel
A UCLA-n 2017-ben védte meg PhD disszertációját, amely a Nagy Sándor életét és tetteit taglaló Nagy Sándor-regényről (Alexander Romance) szól, valamint annak helyéről az Oszmán Birodalomban. Tudna mesélni nekünk a Nagy Sándor-regény (Alexander Romance) fontosságáról a Földközi-tengertől keletre fekvő terület szellemtörténetében?
A Nagy Sándor-regény (Alexander Romance) hagyományát a kulturális alkotótevékenység és az elterjedés szempontjából közelítettem meg. Mindamellett van lehetőség arra is, hogy az anyagot a szellemtörténet oldaláról vizsgáljuk. „Királytükörként” olvasva a Nagy Sándorról szóló történetek betekintést nyújthatnak egy királytól elvárt tulajdonságokba, valamint azokba a tevékenységekbe, amelyekben részt kellett vennie. Egy másik szempont, ami alapján a történetek megközelíthetők nem más, mint a translatio studii, azaz a tudás átadása. Az biztos, hogy az írásos Alexandrianák (történelmi és irodalmi narratívák Nagy Sándorról) nemcsak a Földközi-tengertől keletre, de attól nyugatra is, Európában, a Közel-Keleten és Közép-Ázsiában is megjelentek. Ezek a szövegek sokat mondanak arról, hogy milyennek kell lennie egy királynak, és hogyan kellene hódítania. A Földközi‑tengertől keletre eső területen legalább kétféle királyi modell létezik: az egyiptomi és a perzsa. Mivel a hagyomány hihetetlenül sokáig fennmaradt és széleskörű közönségnek íródott, így másféle királyi modellekről szóló elképzelések is megjelenhettek.
A másik elméleti megközelítés az, hogy az írásos Alexandrianák (és Nagy Sándor hadjáratai) meghatározóak a könyvtárakban és a gyűjteményekben. Tudjuk, hogy az írásos Alexandrianáknak hosszú múltra visszatekintő példányszáma, gyűjteménye és olvasói köre volt, ami talán segíthet rávilágítani arra, hogy a királyságról alkotott eszmék hogyan terjedtek és változtak az ókortól a korai modern időszakig. E célból hasznosak lehetnek a történelmi könyvtári nyilvántartások, mivel ezek révén bepillantást nyerhetünk arról, hogy ki mit és hol tartott, illetve, hogy olvasták-e ezeket.
Három évvel ezelőtt, 2015/2016-ban egy tanévet a törökországi Koç Egyetemen töltött. Ez miként befolyásolta a későbbi kutatását?
A 2015/2016-os tanévben junior kutató munkatárs voltam Isztambulban, a Koç Egyetem Anatóliai Civilizációk Kutatóközpontjában (RCAC/ANAMED). Az RCAC-nál töltött idő meghatározó volt; időt biztosított arra, hogy átgondoljam az oszmán történelemről alkotott elképzeléseimet, és kidolgozzak két kulcsfontosságú analitikai területet: a translatio imperiit, azaz a birodalom átadásának eszméjét, és a közvetett párhuzamokat, hogy megértsük a XV. századi oszmán környezetet, amelyben az oszmánok hozzájárultak a Nagy Sándor-regény (Alexander Romance) hagyományaihoz.
Ebben az időszakban végeztem a Süleymaniye Kézirat Könyvtárban irattári kutatásom nagy részét. A Süleymaniye könyvtárban találtak alapján az oszmánok készítettek, másoltak és forgalmaztak is írásos Alexandrianákat. Az oszmán írásos Alexandrianák túlmutatnak a perzsa és oszmán hagyományokból ismert Iskendername történeteken. Az oszmán Alexandriana számos más műfajt is magában foglalt, mint például az episztoláris irodalmat, szírákat (Mohamed eletrajzait) (Sīras) és a Nagy Sándor legendához köthető hagyományok narratíváit. Utóbbi az arab narratíva, amely Nagy Sándor (Dhul-Qarneyn) Góg és Magóg elleni hadjáratáról szól. A kiterjesztett oszmán írásos Alexandriák hagyományai közé sorolhatók például olyan művek, mint a Şehnamek, azaz a „Király könyvei”. Ezek a narratív történetek az oszmán szultánok által elért eredményeket mutatják be. Ugyanolyan jellemző tulajdonságokkal bírnak és ugyanúgy befolyásolták őket más írásos Alexandrianák is, mint például Arrianos műve (Anabasis of Alexander, azaz Nagy Sándor Anabaszisza) vagy Firdauszi műve (Shahname, azaz a Királyok könyve).
Mi inspirálta arra, hogy elfogadja a meghívást és egy évet Magyarországon tanítson?
Könnyű volt dönteni... Magyarországon éltem 2016/2017-ben, amikor megírtam és ellenőriztem a disszertációmat. Azért jöttem Budapestre, hogy egy szemesztert itt töltsek, mielőtt visszatérnék Isztambulba, majd Los Angeles-be, hogy befejezzem a disszertációm. Azonban két dolog jól alakult számomra. Először is, Budapesten könnyű volt dolgozni, nagyon produktív voltam itt. Ezt részben elősegítette, hogy 2017 januárjától kezdve részt vettem a CEU Történelmi Tanszékének disszertáció támogató programjában, mint junior kutató munkatárs. 2018-ban kezdődtek beszélgetések a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel annak lehetőségéről, hogy állást ajánljanak nekem. Mindez lehetővé tette számomra, hogy visszatérjek Európába és két olyan dolgot is folytassak, amit az UCLA-n töltött időm alatt kezdtem el: az örmény tanulmányokat és a magyar nyelvet.
Mit gondol a magyarországi Károli Gáspár Református Egyetemről? Mik az első benyomásai?
Rengeteg izgalmas képzés zajlik itt a KRE-n. Európa egyik legnagyobb protestáns egyetemeként, a Károli Egyetem sokat tesz azért, hogy a következő években terjeszkedni tudjon. Az Erasmus programon keresztül más európai egyetemekkel épített ki hálózatot. Budapesten remek tanulni. Kétség kívül rengeteg mindent kínál, ami miatt megéri egy-két szemesztert eltölteni itt. Az egyik csodás dolog abban, hogy Közép‑Európában lehetsz, az, hogy a középpontban vagy. Sok nagy európai város csupán rövid vonat- vagy repülőútra van, és a történelmet hallgatók számára ez irattárakat és múzeumokat jelent. Természetesen Budapest központi elhelyezkedése mindkét irányban működik, így a KRE a szomszédos európai országokból idevonzza a hallgatókat, ezáltal az alapszakos vagy a mesterszakos diplomamunkát készítőknek hozzáférést biztosít külföldi irattárakhoz és múzeumi gyűjteményekhez. A kulturális és irattári forrásokhoz való egyszerű hozzáférés olyan előny, amelyet az amerikai, kanadai és ausztrál hallgatók gyakran nem élvezhetnek.
Ami az első benyomást illeti, a hallgatók, a tantestület és az Egyetem dolgozói egyaránt nagyon kedvesen fogadtak. Kifejezetten lenyűgöz a KRE szerepe a japanológiában és az európai szellemtörténetben. Örülök, hogy a perzsa történelem megjelenik és érdeklődést kelt, valamint hogy az oktatókat és a hallgatókat is érdekli az oszmán, a mediterrán és a közel-keleti történelem. Örömmel várom, hogy még többet megtudjak az oktatókról és a hallgatókról az elkövetkezendő pár hónapban.
Melyek a jelenlegi kutatási projektjei? Kapcsolódnak ezek Magyarországhoz és a magyar kultúrához bármilyen módon?
Egy történettudományi projekt kezdeti szakaszában járok, ami a korai XX. századi oszmánokkal kapcsolatos historiográfiába enged majd betekintést. A projekt középpontjában az áll, hogy Nicolai Iorga a két világháború közötti időszakban meghívta Franz Babingert, hogy dolgozzon a Bukaresti Egyetemen. Iorga és Babinger is írtak tanulmányokat az Oszmán Birodalomról, viszont nagyon kevés historiográfiai munka született a tudományos kapcsolatukból, amelyet a Bukarestben eltöltött közös idejük alatt ápoltak. Iorga történetei félresiklottak, mivel hiányzott belőlük az oszmán források melletti elköteleződés. Babinger lendülete és komolysága az oszmán tudományban megmaradt a hosszantartó kritika ellenére is. Mindazonáltal elképzelhető, hogy az oszmanisztika korán ítélkezett Iorga munkásságáról, mivel két kulcsfontosságú tényezőt figyelmen kívül hagytak: a francia és a német oktatást a történészek munkájában, valamint a szélesebb történelmi kontextust, amelyben tanulmányaikat folytatták. Ezen kívül figyelmen kívül hagyták az I. világháború és a két világháború közötti időszakot is, amelyek során mindkét nemzet és birodalom narratívái dinamikus folyamatokon mentek keresztül. Szóval, mi köze van ennek Magyarországhoz?
Babinger alapműve a Mehmed the Conqueror and his Time [Hódító Mehmed és kora] a XV. századi Oszmán Birodalomra összpontosít, és Magyarország kapta benne a küzdő keresztény erő szerepét, amely elhivatott, hogy megmentse Európát a „török fenyegetéstől”. Azonban ez is elfogult vélemény; lekicsinyíti a szerepet, amelyet Magyarország töltött be a Földközi-tenger nagyobb térségében. A XV. századot a történettudomány és az oktatás történelmének irányából közelítem meg, és remélem, hogy vissza tudom fejteni a történeti rétegeket és narratívákat, hogy bepillantást nyerhessek az oszmán és a magyar XV. századba. Ugyanilyen fontos, hogy még mindig léteznek új utak a tudományban azzal kapcsolatban, hogy Magyarország milyen szerepet töltött be a XVI. századi Oszmán Birodalomban. Az oszmán történelmi narratívák, amelyeket a perzsa Shahnameh hagyományai alapján írtak (pl. Süleymanname vagy Tarih-i Feth-i Siklos Estergon ve Istol (n) i‑Belgrad), közös alapon osztoznak az [írott] szövegként fennmaradt Alexandrianákkal, ha azokra, mint narratív történetekre és „királytükrökre” tekintünk, és közvetlenül és kifejezetten az oszmánkori Balkánnal és az oszmánkori Magyarországgal foglalkoznak.
