VírusRadar mobilalkalmazás

Tisztelt Hallgatók! Tisztelt Kollégák!
A koronavírus járvány második hulláma jelentősen eltér az előzőtől: míg korábban főként a leginkább veszélyeztetett idősek betegedtek meg, a vírushordozók ma már elsősorban a fiatalabbak közül kerülnek ki. Ők gyakrabban mozdulnak ki otthonról, többekkel találkoznak, így szélesebb körben terjeszthetik a vírust. Ezzel felértékelődik az eredményes kontaktkutatás jelentősége, amelynek hagyományos módja az igazolt betegek kikérdezése.

A védekezés második szakaszában az innovatív megoldások szélesebb eszköztárára lesz szükség a járvány terjedésének kezelhető keretek között tartásához. Ennek lehet hatékony eszköze a VírusRadar mobilalkalmazás, amely hasznosan egészítheti ki a hagyományos kontaktkutatási módszereket. Az applikáció tömeges használata lehetővé teszi azoknak az ismeretleneknek a beazonosítását is, akikkel egy fertőzött huzamosabb ideig egy helyiségben tartózkodott, de akiknek az adatait, elérhetőségeit a legnagyobb jóindulattal sem lehet képes megadni.

A VírusRadar a mobiltelefonok bluetooth kapcsolatát felhasználva rögzíti az alkalmazást a háttérben futtató készülékek közötti találkozásokat. Ennek feltétele, hogy az eszközök legalább 20 percig tartózkodjanak egymás legalább 2 méteres közelében. Az applikáció nem telefonszámot, hanem álnevesített azonosító kódot rögzít. Ha a járványügyi hatóság egy felhasználóról megállapítja, hogy fertőzött, az adott személy az alkalmazás segítségével beküldi egy központi szerverre a készülékében az elmúlt két hét során eltárolt találkozásokat. A kontaktokat az illetékes járványügyi szakemberek egy ügykezelői felületen keresztül feldolgozzák, a beazonosított kontaktszemélyek a kinyert telefonszámokon keresztül kapnak értesítést teendőikről.

A VírusRadar használata tehát biztonságos, letöltői minimális erőfeszítéssel hozzájárulhatnak a védekezés sikeréhez. Az alkalmazás a Google Play áruházból tölthető le (jelenleg még csak androidos készülékekre). Az alkalmazás jellemzőiről, működéséről további hasznos információk érhetők el a www.virusradar.hu oldalon.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép