Megjelent a HIT Talk podcast 6. epizódja

Megjelent a HIT Talk podcast 6. epizódja „Az egyház nem az állam erkölcscsősze” – párbeszéd a reformátusságról címmel. Az erdélyi, magyarországi és svájci reformátusság hasonlóságairól, illetve különbségeiről szóló kerekasztal-beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni a böngészőn keresztül, vagy a Soundcloud alkalmazás segítségével.

Ajánló:

Miközben 1920 előtt Erdélyben alig volt kultusza Kálvin Jánosnak, Trianon után a reformátor ismét a figyelem középpontjába került, mert a kálvinizmus az üldözött kisebbségek vallása. „Megtörtént, hogy egy lelkész azzal érvelt a híveinek, Kálvin az Institutioban megtiltotta a templomokban a művirágok elhelyezését. A presbiterek pedig annyira azonosultak a reformátorral, hogy saját kezűleg vitték ki a műanyag díszítést” – világítja meg egy anekdotikus példával a mentalitás változását Dr. Ősz Sándor Előd, lelkipásztor, egyháztörténész, az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosa.

Az erdélyi, magyarországi és svájci reformátusság hasonlóságairól, illetve különbségeiről szóló kerekasztal-beszélgetésen persze nem csak ilyen színes történetek hangzanak el. Dr. Ferencz Árpád, teológus, a svájci Auenstein református gyülekezetének lelkésze azt mondja: az alpesi országban az egyházak a társadalom részének tekintik magukat. Elvárják tőlük, hogy morális dilemmák esetén a nyilvánosság előtt is megszólaljanak. Szerinte a 21. században a református egyház csak akkor tud értelmesen hozzászólni a társadalom fejlődéséhez, ha kritikus szellemi partnerként van jelen a közéletben.

Dr. Győri L. János, irodalomtörténész, gimnáziumi tanár, a Tiszántúli Református Egyházkerület Református Művelődés- és Iskolatörténeti Kutatóintézetének vezetője figyelemreméltónak tartja, hogy a huszadik században hány magyar író, irodalomtörténész, történész vallott kultúrkálvinista elveket. A hitvalló reformátusság számára is fontos lehet, hogy miként gondolkodtak ezek az alkotók, mert kívülről néha jobban ráláttak az egyházra. „Németh Lászlótól a Minőség forradalmát a kálvinizmus felől is értelmezni lehetne” – veti fel Győri L. János.

A gondolatébresztő beszélgetést Fazakas Gergely irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem docense moderálta.

A hanganyag a KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézetének Reformáció Öröksége Műhelye, illetve az Egyetem Hittudományi Karának Egyháztörténeti Intézete együttműködésében készült.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép