Misszió, embermentés, sajtó – konferencia a Soli Deo Gloria megalakulásának 100. évfordulóján

2021. szeptember 15-én a Soli Deo Gloria (SDG) Református Diákmozgalom megalakulásának 100 éves évfordulója alkalmából a KRE ETKI Reformáció Öröksége Műhelye Egyetemünk Hittudományi Karának Egyháztörténeti Kutatóintézetével, valamint a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalommal közösen tudományos konferenciát szervezett a Hittudományi Kar Csopaki utcai épületében.

A konferencián a Hittudományi Kar és Pedagógiai Kar oktatóin kívül a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Magyar Nemzeti Levéltár és a Nemzeti Emlékezet Bizottságának munkatársai is előadásokat tartottak. Földváryné Dr. Kiss Réka áttekintő jellegű előadása után olyan szemléletes résztémák kerültek elő az előadásokban, amelyek szépen példázzák az SDG két világháború közti történetét, méltatják annak egyházi és világi, társadalmi és politikai hatásait, lenyomatait.

Előkerült az SDG teológiai alapját jelentő történelmi kálvinizmus elemzése (Lányi Gábor), illetve az SDG sajtótevékenységének jelentősége (Csűrös András). A konferencia emléket állított az SDG jelentős személyiségeinek, például a rejtélyes körülmények között eltűnt Pap Bélának (Balogh Margit), Fónyad Dezsőnek (Bárány Zoltán), illetve az embermentő Soos Gézának (Bartha Ákos). Az SDG egyéb, korabeli szervezetekkel való kapcsolatrendszerét Petrás Éva (KALOT) és Szekér Nóra (Magyar Testvéri Közösség) mutatták be, míg két mikrotörténeti előadás a pesti SDG kollégium mindennapi életét (Szász Lajos) és a kecskeméti SDG hétköznapjait (Rigó Róbert) szemléltette. 

Különös „bájt” adott a konferenciának a jelenlegi SDG fiatal tagjainak jelenléte és a szervezéséhez nyújtott segítsége.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép