“Ez a mi szerelem projektünk”

Interjú a Platon Karataev együttes két tagjával, Balla Gergely és Czakó-Kuraly Sebestyén károlis hallgatóval

Stílus, minőség, tehetség - csak pár fogalom azok közül, amelyek az ember eszébe jutnak a Platon Karataev dalait hallgatva. Bár a négy fiatal fiú alkotta kvartett a közelmúltban alakult, rajongóik és kedvelőik száma meghaladja sokkal idősebb zenekarokét is. Az első nagylemezük dalait annyian hallgatták a zenei megosztókon, hogy ennek köszönhetően külföldön a leghallgatottabb magyar előadók közé emelkedtek. A csapat két tagja, Gergő és Sebő a Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója. Ők meséltek a kezdetekről, jelenről és a Platon Karataev terveiről.

Hogyan és mikor alakultatok meg?
Gergő: Lisszabonban voltam fél évig Erasmuson a megalakulásunk előtt. Ebben az időszakban sok szám íródott, amiket aztán átküldtem Sebőnek. Fantasztikus volt odakint, de az utolsó pár hétben már nagyon vártam, hogy hazajöhessek és elkezdjünk együtt dolgozni a számokon. Később Somával (Bradák Soma - a szerk.) felvettük a kapcsolatot, de szinte biztosak voltunk abban, hogy nemet mond, mert ő már akkor a Galaxisokban játszott. Aztán végül mégiscsak rábólintott. Andrist (Jáky András - a szerk.) pedig Somán keresztül cserkésztük be.

Sebő: Nagyon tetszettek kezdettől fogva Gergő ötletei, és ekkor alakult ki bennem is az az érzés, hogy szeretném, ha összejönne valami ebből. Mindez 2016 őszén történt, pont Andris belépése előtt, ekkor jelentettük meg az első kislemezünket is, az Orange Nights-ot.

Milyen fogadtatása volt a kislemeznek?
S: Meglepően jó! Különösen az Elevator c. számunknál éreztük ezt. Tippelgettünk egymás között, hogy vajon körülbelül hányan hallgatják majd, és mindannyian alálőttünk ennek a számnak. Egyszer csak felment tízezer fölé a nézettség a Youtube-on, aztán később a Spotify-on is rengetegen érték el.

Mit gondoltok, minek köszönhető ez a hatalmas érdeklődés a zenétek iránt?
S: Kevés a minőségi magyar zene ebben a stílusban. Például a Fran Palermo hasonló stílusban kezdte a működését, de amikor váltottak, elég üres terep maradt ez az irányzat a magyar zenei piacon, pedig külföldön rengetegen képviselik.

G: Szerintem fontos az is, hogy a szövegeinkhez nagyon könnyű kapcsolódni. Kitűnik egyfajta őszinteség, és az, hogy ez a mi szerelem-projektünk, amit szerintünk a közönség is érez.

Miért egy Tolsztoj-figuráról kapta az együttes a nevét? Van valamilyen személyes kötődés a regénybeli karakterhez?
G: Nagyon szeretem Tolsztoj Háború és béke című művét, hatalmas olvasmány-élményem, igazán sok mindent jelent számomra az a könyv. Ebben jelenik meg Platon Karatajev, aki viszonylag elhanyagolható karakter a mű egészéhez képest. Egyébként egyszer beszkenneltem azt a pár oldalt, amiben megjelenik, és elküldtem a többieknek is, de senki nem olvasta el...

S: Én mondjuk elkezdtem. (nevet) Igazából azért volt felesleges, mert mielőtt eldőlt a névválasztás, Gergő mindent elmesélt erről a figuráról és az érzéseiről vele kapcsolatban.

G: Azért fontos nekem ez a karakter, mert mi próbálunk - az első lemezünkre ez különösen jellemző - az angolszász és amerikai folkhagyományokból meríteni, Platon Karatajev pedig egy orosz földműves, így ebben a népi vonatkozás tekintetében érzek egyfajta párhuzamot, ráadásul egy nagyon őszinte és egyszerű figura, és a mi zenénkkel is valami ilyesmire törekszünk. Nem vagyunk képzett zenészek, de szeretjük, amit csinálunk, és igyekszünk azt igényesen tenni.

Egyáltalán nem is tanultatok zenélni?
S: Mindenki tanult, csak teljesen más hangszeren, mint amivel az együttesben fellép. Én magam például cimbalmoztam, de tanultam énekelni is, Soma bőgözött, Gergő nyolc évig hegedült, Andris pedig talán szaxofonozott, valamilyen fúvós hangszeren játszott.

G: Kórusokban is énekeltünk, és ezt próbáljuk beépíteni az együttesbe. Eddig Sebővel két frontemberes felállásban működtünk, és ehhez adódott hozzá a háttérvokál, amelynek egyébként nálunk nagyon fontos szerep jut. Ugyanakkor kiderült, hogy Andrisnak is jó hangja van, így próbáljuk az ő hangját - mint egy új hangszert - beépíteni az egész repertoárba. A mostani dalokban abszolút jelen lesz ilyen formában is, de a régiekhez is hozzáírtunk számára új szólamokat. Hihetetlen sokat ad hozzá a hangzáshoz.

Hogyan jellemeznétek a saját stílusotokat? Mennyiben változott - ha változott - a kezdetihez képest?
S: Igazából szerintem ez egy folyton változó dolog. Érezzük, hogy változik, hogy az új számok már más stílusúak, mint a régebbiek. Az első lemezen található dalokhoz képest is mások, de érdekes, hogy egymáshoz képest is. Egy közös tengely azonban megmaradt, és ez az indie vonal. Talán már nem indie folkot játszunk, mert a népi elemek elhagyásra kerültek lassan, de még mindig beleillik a számaink dallamvilága az “indie nagy felhőjébe”.

Az indie stílus könnyen beilleszthető a magyar popzenébe?
G: Nem célunk beilleszkedni. Úgy fogalmaztuk meg magunknak annak idején, hogy olyan zenét csináljunk, amit szeretünk, és ne akarjunk igazából senkinek sem megfelelni.

S: A magyar rádiók jelenlegi irányait nézve nem valószínű, hogy ott komoly streameket kapunk.

G: Mondjuk az első lemez dalait sem játszották a rádióban, pedig műfajilag az jobban beleillett volna, de mivel angol nyelvűek a szövegeink, szinte esélytelennek tűnt a dolog.

A Keret tehetségkutatójának, a Kikeltetőnek egészen a döntőjéig jutottatok, ami nem kis érdem. Milyen emlékeitek vannak a versenyről?
G: Amikor megláttuk, hogy bejutottunk a döntőbe, az egészen hihetetlen érzés volt. Igazából ez volt az első szakmai visszajelzés arról, hogy jó irányba haladunk, s hogy ezt érdemes folytatnunk. Ráadásul úgy jutottunk tovább az első körből, hogy a zsűri egyből tovább szavazott minket a másodikba. Ez nagyon jó érzés volt, főleg azért, mert amikor ebbe az egészbe belekezdtünk, nekem kicsi volt az önbizalmam. Nagyon személyes dalokról van szó, és féltem őket kivinni mások elé. A Kikeltető döntője volt számomra az első olyan megerősítés, hogy igen, ezt érdemes csinálni, és van ennek szakmai értéke is. Az pedig, hogy a döntőig jutottunk, csak egy hatalmas pluszt adott mindehhez.

S: Ráadásul ennek köszönhetően belekerültünk az underground világába, ami hatalmas élmény volt. Ismertünk zenekarokat, és egyszer csak ez az egyoldalú ismerettség személyes kapcsolattá változott, és ők is megismertek minket. Nagyon jó kapcsolatokra tettünk szert ennek köszönhetően. Aztán a döntőben már érezni lehetett, hogy valószínűleg a Tape Delay fogja megnyerni, ők egy kész, profi produkcióval jöttek.

G: Igen, mi akkor bár lelkesek voltunk, de nem állt össze még produkcióvá a dolog. Azóta egyébként a Tape Delay-vel nagyon jó kapcsolatban vagyunk, csak Sebőben és bennem is elég komoly versenyszellem uralkodik, így nyilván rosszul éltük meg, hogy nem mi nyertük a versenyt. De a Kikeltető az, amelynek köszönhetően előttünk is megnyílt az underground kapuja, szóval elég jó ugródeszka volt ez számunkra.

Könnyen megy a dalszerzés, vagy ez inkább nehéz folyamat nálatok?
S: Ez is egy folyamatosan változó dolog, ráadásul időszakos is. Gergővel szoktunk dalokat írni, de mindketten teljesen másképp csináljuk. Míg ő általában kész ötletekkel áll elő, amihez hozzárakjuk a hangszerünket, addig én inkább foszlányokat hozok és ha az tetszik a többieknek, akkor kigyúrunk belőle valamit. Mindkettőnkről elmondható, hogy elég termékeny dalszerzők vagyunk, ezt bizonyítja az is, hogy két év alatt tulajdonképpen szinte kész van két nagylemeznyi anyagunk.

G: Az első lemezünkre az volt jellemző, hogy hozzátettünk a másik ötletéhez valamit, például egy refrént. Most ez kevésbé működik így, inkább az a jellemző, hogy kész ötleteket viszünk és meghangszereljük azokat. Pont nemrég beszéltük Sebővel, hogy jó lenne visszahozni a páros dalszerzést, szeretnénk többször összeülni, több időt együtt tölteni, hogy meglegyen az a közös munka, ami az elején volt jellemző.

Tervezitek, hogy esetleg magyar dalok is lesznek a repertoárotokon?
G: Ez örök vita. Őszintén szólva, nekem személy szerint nagy álmom ez. Alapvetően nagyon fontosak számomra a szövegek, szövegcentrikus vagyok. Ugyanakkor az eddigi angol szövegeink nem szólalnak meg igazán jól magyarul. Valószínűleg akkor lesz magyar szöveg, ha sikerül olyan szintűeket írni, amikre mindnyájan azt mondjuk, hogy rendben van. Sebő például annyira nem rajong ezért az ötletért.

S: Igen, én úgy érzem, hogy ahhoz a stílushoz, amelyben a jelenlegi számaink íródtak, nem tudok magyar szöveget kötni. Ráadásul most kacsingatunk külföld felé is, és nem tudom, hogy megérné-e fél évet arra szánni, hogy akár egy magyar albumon dolgozzunk. De egy-két szám erejéig én is benne vagyok abszolút.

G: Nem titok, hogy ezt az együttest elég hosszú projektnek szánjuk, szóval nem tudni, hogy mit hoz a jövő, lehet, hogy tíz év múlva egy csomó magyar számunk is lesz.

A megalakulásotok óta számtalan helyen felléptetek, többek között az A38-on, a Mika Tivadar Mulatóban, az Akváriumban és a Kuplungban is. Melyik fellépésetekre gondoltok vissza a legszívesebben és miért?
G: Nekem a Kuplungos lemezbemutató talán a legmeghatározóbb, az fantasztikus volt. Az idei fesztiválszezonban pedig az Bánkitói Fesztiválon való fellépés és a Sziget volt hatalmas élmény. Rengetegen voltak, tényleg álomszerű hangulata volt ennek a két koncertnek.

S: Én még hozzátenném az Akváriumos koncertet is, ahol előzenekara voltunk a Galaxisoknak. Ott nagyon éreztük a szintlépés élményét. Azért nehéz erre válaszolni, mert folyamatosan látjuk és érezzük az újabbnál újabb lépcsőfokokat, és mindig úgy érezzük, hogy "na, most ez a csúcs", aztán jön valami még jobb, még nagyobb koncert. Számos csúcskoncert élményünk van, és ez nagyon jó érzés, valamint hatalmas ajándék is egyben.

Van kedvenc dalotok a repertoárotokból?
S: Nehéz kérdés. Talán az Elevatort emelném ki, mert azt rengetegen éneklik velünk a koncerteken, és az nagyon szívet melengető tud lenni.

G: Nekem az összes számunk közel áll a szívemhez, de persze érzem, hogy mely dalok azok, amikre mondjuk akár húsz év múlva is büszke leszek, de mindegyikre másért. A 15-20 dalunk közül kb. 7-8 az, amire azt mondom, hogy ez igen, ezeket nagyon jó, hogy megírtuk.