Egy ország, ami legalább olyan távoli, mint amilyen sok közös vonása van Magyarországgal. Európa szélén helyezkedik el, lakóit mégsem hozzák ki a sodrukból kontinensünk aktuális eseményei, nyugodtság és zárkózottság egyszerre jellemzi őket.
Bene Gergely pszichológus MA hallgatónk az Erasmus-program segítségével egy félévet töltött a portugál fővárosban, furcsa volt számára a sok hasonlóság hazánkkal, mégis valahol egy teljesen más kultúrával találkozhatott Lisszabonban. Gergő elkötelezett károlis, az alapképzés elvégzése után most az MA-t végzi, klinikai pszichológusként szeretne dolgozni, itthon.
Miért pályáztál az Erasmusra és hogy jött a gondolat, hogy Lisszabonba menj?
Úgy gondoltam, ezt a lehetőséget mindenképpen ki kell használni, hiszen alapvetően nagyon izgalmasnak tűnt egy külföldi ország, másfelől itthon szeretnék elhelyezkedni, így jó ötletnek találtam az Erasmus-programot. Megismerkedni más kultúrákkal, világot látni, önállóságot tanulni – mindez vonzó volt számomra, ahogy az is, hogy megtapasztaljak egy másfajta valóságot, közeget. Valamennyire felkészül az ember, de az élmény nagyon is egyéni, sajátos. Az volt a gondolatom, hogy nem várok el túl sokat a kintléttől, inkább a befogadásra koncentrálok, így sokat kaphattam főként emberileg. Portugália, mint lehetőség már adott volt a pszichológus hallgatóknak. Az ország távolinak tűnt, ismeretlennek, viszont Lisszabonról csak jót hallottam azelőtt, így végül kimentem.
Milyen váratlan élmény ért kint, amire nem számítottál?
Nagyon meglepő volt számomra, hogy minden autó megáll a zebránál, még a taxisok is, sőt, sokszor még az átlagos útszakaszoknál is átengedik a gyalogosokat. Nagy nyugalommal találkoztam, sokszor farkasszemet néztem a sofőrrel, nem esett le hirtelen, hogy átmehetek, hogy átenged a zebrán. Ezt nagyon lassan szoktam meg, nehéz volt visszaszoknom ebből a kényelmes és nyugodt állapotból. Meglepő volt számomra az is, hogy nem kavarják fel az aktuális európai események az országot, valahogy ebben is nyugodtak tudnak maradni.
Milyenek a portugálok?
Érdekes, hogy nem lehet őket tipikus mediterrán népként kezelni, mentalitásban hasonlítanak a magyarokra. Bár jó értelemben lazábbak hozzánk képest, mégis jellemző rájuk egyfajta lehangoltság, zárkózottság – nem az a spanyolos, olaszos mentalitás, mint amire számítanánk. Sok a hasonlóság, ők is 10 millióan vannak, a főváros hasonló méretű, mint Budapest, ők is átéltek egy Trianont, mikor a gyarmataikat elveszítették. Világbirodalom voltak és e státusz elvesztése komoly nyomott hagyott a nemzet lelkében. Ugyanúgy diktatúrában éltek, mint mi, csak a diktátort Salazarnak hívták. Ami nagyon jót tett az országnak, hogy mindkét világháborúból kimaradtak.
Összességében milyen pluszt adott neked a kinti időszak?
Sok gondolkodnivalót kaptam a saját szakterületemen, szerintem izgalmas volt pszichológiáról tanulni kint, érdekes élmény angolul beszélgetni szakmai témákról. Szintén érdekes volt számomra látni azt, hogyan is állnak hozzá a szociálpszichológiai kérdésekhez, hiszen nagyon sok a volt gyarmatokból érkező bevándorló. Másként kezelik a társadalmi sokszínűséget, máshogy állnak hozzá az emberekhez. Átélhettem egyfajta világpolgár-élményt, nem mindennapi az, hogy más kultúrákkal találkozik az ember. Még nyitottabb lettem az emberekre, az Erasmus-program nagyon sokat jelentett önismeret szempontjából is: jobban felmérhettem a prioritásokat, ki az, akire hallgatnom kell, ki az, akire nem. Egyfajta második otthonként tekintek az országra, biztos pontként kezelem. Lisszabon az első város, amit el tudok képzelni, mint ahol élni fogok, nagyon jó városarányokkal rendelkezik a portugál főváros.
Mi az, amit átvennél a portugáloktól?
Ahogy erről szó esett, tetszett az a nyugalom és jó értelemben vett lazaság, az elengedés. Ez együtt járhat egyfajta hanyagsággal is, de nem feltétlenül, annak is megvan a maga értelme, mikor komolyak és szigorúak vagyunk, de Portugália után már látom, hogy néha fontos lenne engedni a problémákból is.
A riportot nem teljes terjedelmében közöljük.
