Gondolatok a házasságról

Sokszor rágódunk emberi sorsokon, a kilátástalanság is mostanság kihat ránk, mégis azt látom, hogy a házasság intézménye a fiataloknál egyre inkább negatív irányába fordul a pozitív helyett.

Mondanom sem kell, amikor összejön egy férfi és egy nő az szép dolog a mai világban, de hogy két hónap után már össze is házasodnak, akár eljegyzés nélkül is? Ez számomra kicsit torzító, mert nagyon gyorsan fel akarnak nőni és ki akarnak lépni egy új világba, ami nem biztos, hogy jó hatással lesz rájuk.

Pláne, ha  benne van a pakliban, hogy nem akarnak nagy esküvőt, csak legyenek itt a szülők, barátok, de semmi vőfély meg menyasszonyi tánc ne legyen, mert az nem is kell, csak durr bele és buli, buli, aztán szépen megy minden tovább.

Közben pedig elfelejtkezünk arról, hogy mindennek megvan a szép alapja és kivitelezése, mert egy ilyen nagy napot nem lehet csak úgy hirtelen összevágni és lesz, ami lesz alapon elkönyvelni az egészet. Itt foglalkozni kell, vagyis kellene az emberekkel, mert jól akarják érezni magukat. Természetesen mi vagyunk a legfontosabbak, de azt is szeretnénk, hogy mások is megosztoznának az örömünkben.

Elmaradoznak a templomi megkérések, mert nem vagyunk megkeresztelve, vagy nem akarunk időt áldozni a felkészülésre és elmenni pár alkalomra, de amikor már sajnos nem leszünk az élők sorában, akkor természetesen elvárjuk a méltó megemlékezést rólunk, ha jók voltunk, ha nem, mert ez az élet rendje?

A polgári szertartást már sokkal inkább előtérbe helyezik, mert azzal nincsen nagy macera, hamar le lehet zavarni, de közben jelentősége jóval kisebb, pláne akkor, amikor csak egy negyedórás alkalomról beszélünk és az is olyan sete-sután van összetéve, hogy az csak na!

Bizony, ezek a megírt mondatok nagyon is megtörtént eseményeket állítanak elénk, amin jó, ha elgondolkozunk, mert a legjobb esetben egy házassága van az embernek, ahol férj és feleség lesznek és kimondhatják azt a bizonyos igent!

Történetesen a válások száma is mostanság eléggé megszaporodott, aminek talán oka is van?

Van bizony, márpedig az, hogy nem gondoljuk át a dolgokat, nem ismerjük meg kellőképpen a másik embert, és nem költözünk össze, ezáltal meg se próbáljuk, hogy milyen is az együtt lakás ténye. Hiszen lakva ismerjük ki a másikat, ha nem is teljesen, de ami kell nekünk és megszeretünk benne, az életben is tartana minket!

A féltékenységi rohamokról meg jobb sokszor nem is beszélni, mert az internetes közösségi hálók nagyon is formálják ezeket a konfliktusokat, amiknek vagy van alapja vagy nincs. De az is biztos, minden kis ,,kutyafülét” nem kell megosztanunk ott se, mert sokan beleesnek a csapdába és bele se gondolnak abba, hogy mennyire  ki vannak szolgáltatva sokszor olyan ismerőseiknek, akikről sosem tudhatják, mikor ,,döfnék” éppen hátba őket. Sokan kiírják, hogy kapcsolatban vannak, meg mutogatjuk magukat boldog, boldogtalannak, de ez a nagyzolási vágy sokaknál ellenszenvet is kiválthat.

Megismerünk úgymond hírességeket a tévéből, internetes portálokról és nekik elhisszük azt, hogy milyen jó nekik, biztosan arany életük van. De ennek többnyire éppen az ellenkezője van a háttérben, csak szépen ki van az találva, hogy nehogy kitudódjon bármi is, mert akkor vége van a szép álomnak és már nem tudnak rájuk felnézni… Láthattunk is már erre jó pár példát.

Az itt leírtak csak egy szelete annak, amivel találkozhatunk a való életben, és nem akartam ezzel senki kedvét sem szegni attól, hogy ne vegye komolyan a másikat. Mindenesetre nem kell mindent elhinni, amit látunk, olvassunk a sorok között és józanul gondoljuk át sokszor a mindennapos gondjainkat, bajainkat és azt, hogy ezeket kivel is oszthatjuk meg, és akkor már jól fogunk dönteni.

Szerző: Gulácsi Gábor, I. éves kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgató