A huszár csapatnem története

Sokkal több mint katona

A HUSZÁRSÁG MÁR RÉGEN LEGENDA VOLT, amikor a negyvennyolcas szabadságharc elkezdődött – állapították meg történész beszélgetőtársaink. De hogyan is lett ennyire ismert és népszerű ez a kifejezetten magyar katonai csapatnem? A Károli Gáspár Református Egyetem huszártörténeti kutatócsoportjának munkatársai – Réfi Attila és Süli Attila – erre is választ adnak.

Maga is a dicső tettekre való törekedés, és szolgálatbeli buzgóság által lelkesíttetvén tudta a katonát szoros fenyítékben tartani, de egyszersmind a katonának szükségeiről atyáskodva gondoskodván, s minden esetekben bátor maga feláldozásával annak élő példát adván, meg tudta nyerni a katonának tiszteletét, szeretetét, s önként való kész engedelmeskedését. Ezen köteleknél fogva vezette ő vitézeit a dicsőség útjára” – írta Simonyi József huszárezredesről, közismert nevén Simonyi óbesterről a Magyar Kurir 1816-ban. A több mint 200 éves lapból idézett sorokban benne van mindaz, ami a huszársággal kapcsolatosan eszünkbe juthat: dicső tettek, bátorság, tisztelet, dicsőség. Mindaz, amit a virtusról tudunk. Ha korabeli sajtót nem is olvasunk naponta, olvasmányélményeink azért eszünkbe juthatnak János vitézről, Simonyi óbesterről, Baradlay Richárdról vagy éppen Háry Jánosról. Továbbá bizonyára többször láttunk már huszár hagyományőrzőket vagy nemzeti ünnepeinken felvonuló díszegységet is. De arra talán kevesebbet gondolunk, hogyan is alakult ki a huszárság, és jutott el a világ számos pontjára ez a magyar eredetű fegyvernem, amelynek gyökerei egészen a honfoglaló magyarokig nyúlnak vissza.

Nyargalók a portyákban Noha a huszárokról általában a 175 évvel ezelőtt kezdődő szabadságharc lovas katonái jutnak eszünkbe, fontos hangsúlyozni, hogy a huszárság története 500 éves korszakot fog át. A szó első említése Nagy Lajos király korából származik. – Magyarországon mindig volt könnyűlovasság a honfoglalás kora óta, de a török előrenyomulás következtében, az idesodródó délszláv fegyveresek révén egy új típusú könnyűlovasság alakult ki a Délvidéken a XIV. század végétől – szól a kezdetekről Réfi Attila történész.

Hunyadi János, majd Mátyás király hadjárataiban egyre nagyobb szerepet kapott a könnyűlovasság, utóbbi idején már huszárságnak nevezetten. Réfi Attila felhívja a figyelmet arra, hogy miután a mohácsi csatamezőn elvérzett a magyar nehézlovasság, a végvári harcok alatt megindult a könnyűlovasság térnyerése. Akkoriban jellemzően nem huszároknak hívták őket, hanem nyargalóknak, vitézeknek. A délszláv elem visszaszorult, és a magyar katonák váltak dominánssá a huszárok között. A XVI. század közepén a Habsburg uralkodók már nyugaton is bevetették őket, például a schmalkaldeni háborúban. Ekkoriban viszont még teljesen más felszerelése és öltözéke volt a huszároknak, mint a XIX. században. Már a végvári harcok idején is jellemző volt rájuk, hogy gyorsan mozgó alakulatként portyákban, lesvetésekben vettek részt. Egyéni vitézségüket pedig a híres bajvívások révén is megcsillantották. A végek vitézi életének szemléletes képét nyújtják Balassi Bálint versei. A hősi halált halt, első jelentős magyar nyelvű költő saját személyével is jól példázza, hogy – amint Réfi Attila mondja – a „huszár sokkal több mint katona”.

A magyarság számára ugyanis a huszárság szimbólummá vált. – A gyalogoshoz képest a lovas katona mindig nagyobb presztízzsel rendelkezett. A huszárság ráadásul kifejezetten magyar csapatnem volt. Jó példa erre, hogy a Habsburg Birodalom huszárezredeit mindvégig a Magyar Korona országaiból állították ki. Sokáig a huszárság jelentette a magyar nemzeti katonaságot. A magyar szívhez mindig közel álltak a huszárok, hiszen a szimbolikájuk, az öltözetük, a zászlóik megjelenítették a magyarsághoz való tartozást – mondja Réfi Attila.

– A XVI. században nagy változás történt a harcászatban. Megjelentek a tűzfegyverek, és óriásit fejlődött a gyalogsági harcászat. Ezért a korábbi nehézlovasságot már nem tudták az addigi hatékonysággal alkalmazni, megszűnt tehát a megszokott csapásmérő erejük. A könnyűlovasság a török hadsereggel szemben hatékonyabban tudott harcolni. A könnyűlovasság azon funkciója egyre fontosabb volt, hogy az ellenség területét pusztítsák, foglyokat ejtsenek, híreket szerezzenek. A XIX. századra pedig megmaradtak olyan funkciók is, mint a járőrözés, a felderítés, a határszolgálat – fogalmaz Süli Attila honvéd őrnagytörténész, aki hozzáteszi: – A huszárság mint fegyvernem létjogosultságát mutatja az is, hogy a hadügyi forradalomban kialakult szerepét a török kiűzésekor Bádeni Lajos császári fővezér fejlesztette tökélyre, aki a korszerű nyugati katonaságot és a keleti típusú könnyűlovasságot együttesen használta.

Hadik meglepetése A huszárság aranykora Mária Terézia korától az 1848–49-es szabadságharcig tartott. Mária Terézia trónra léptekor létszámuk hétezer főre volt tehető, de a napóleoni háborúk végére már 35 ezer huszár állt hadrendben. – 1848-ban a Habsburg Birodalom had-seregében 12 huszárezred szolgált, majd létrehoztak hat újabb honvéd huszárezredet is. A magyar honvédségnél kizárólag a huszárság jelentette a lovasságot. A régi huszárezredeknek csak egy része állomásozott Magyarországon, hiszen a különböző fegyvernemeket, így a huszárságot is szétosztották a birodalomban. A tulajdonosok nevét viselő különböző ezredek egyforma lófelszereléssel és fegyverzettel – szablya, két pisztoly és karabély – rendelkeztek – mutatja be a 175 évvel ezelőtti huszárokat Süli Attila, aki arra is kitér, hogy a huszárok a szabadságharc idején a szabadságért, a függetlenségért, a polgári átalakulásért, tehát a magyar nemzeti célokért, és nem a Habsburg-érdekekért harcoltak. Az is jellemző volt, hogy a szabadságharcban az osztrák dragonyosok és vértesek nem tudtak fölénybe kerülni a huszárokkal szemben.

A nagy csaták közötti kisebb portyázásoknál nagyon jól lehetett hasznosítani a huszárok tudását. Ők tudtak a leghatékonyabban részt venni a felderítésben. Harcmodorukhoz tartozott az ötletesség, és hogy gyakran meglepték az ellenséget. Hadik András huszárjai például a XVIII. században különösképp felbosszantották Nagy Frigyes porosz uralkodót, amikor Berlinben portyáztak.

Azonban a huszárság történetében is elérkezett az a pont, amikor a huszárok már nem tudtak hatékonyan helytállni.

– Az első nagy csapás az 1866-os königgrátzi csatában érte őket, amikor megjelentek a hátul töltős puskák, amelyek tízszer gyorsabb tüzelést tettek lehetővé az elöl töltősökhöz képest – hangsúlyozza Réfi Attila. Süli Attila ehhez hozzáteszi, hogy a XX. század elejére a tűzfegyverek fejlődésével már visszaszorult a huszárság. De még az első és második világháborúban is harcoltak lengyel dzsidások, sőt a németek és az oroszok is alkalmaztak még ekkor könnyűlovasokat.

Réfi Attila hangsúlyozza: – A huszárság az egyik legfontosabb magyar intézmény volt, és a hatékonysága miatt elterjedt Európa nagy részén, sőt Latin-Amerikában is. Napjainkban is vannak Európában hadrendben álló ezredek, amelyeket huszároknak neveznek. Ezek általában gyors reagálású felderítő alakulatok, például légi deszantosok, ejtőernyősök, könnyű harckocsizók.

Hazánkban 1955-ben szűnt meg hivatalosan a huszárság, még 1945 után is hoztak létre Miskolcon huszáralakulatot szovjet szervezési minták alapján – ők voltak „az atomkorszak huszárai”. Farkas Mihály kommunista hadügyminisztert is fotózták huszárokkal. A rendszerváltás után 2001-ben alapították a Nemzeti Lovas Díszegységet, tavaly szeptemberben pedig a Honvéd Huszár Díszegységet.

Patadübörgés Lyonban Az 1848–49-es szabadságharc legismertebb huszárpárbaját Jókai Mór is megírta. A Kőszívű ember fiaiban olvasható, Baradlay Richárd és Palvicz Ottó közötti párbaj valós eseményen alapul, és Sebő Alajoshoz köthető, aki az 1849. áprilisi tápióbicskei csatában Hermann Riedeselt győzte le.

De nemcsak a szabadságharcban voltak hőstetteik a huszároknak. Réfi Attila felidézi egy ismertté vált huszár cselekedetét. Amikor a pápa kiszabadult Napóleon fogságából, magyar huszárok kísérték őt Rómába. A történet szerint útközben a pápa didergett a hintójában, mire Horváth Nepomuki János kapitány a saját köpenyét terítette rá. Az esetet egy vatikáni festmény is megörökíti. A kapitány visszavonulása után Ráckevén élt, és a helyi hagyomány szerint Petőfiróla mintázta a János vitézt. Réfi Attila – a már a saját korában is a leghíresebb huszárnak titulált – Simonyi Józsefet is megemlíti. A bevallottan becsvágyó Simonyi halált megvető bátorsággal mindig a dicsőséget kereste. Ezredességig jutott, és a legmagasabb katonai kitüntetést, a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét, ezzel együtt a bárói címet is elnyerte. 1809 nyarán, amikor Wagramnál az osztrák hadsereg nagy vereséget szenvedett a franciáktól, a hadszíntér közelében található Thaya folyó hídját Simonyira bízták, aki ott több mint tíz órán át feltartotta az ellenséget. Jókai Mór leírása szerint a vakmerő Simonyi felgyújtatta a hidat. A franciákat a hídra csalta, majd a regény szerint, miután átvágtatott az égő hídon, az összeomlott. Simonyi egy másik esetben azt is vállalta, hogy a huszárokkal átkelnek a jeges Rhone folyón. A franciák nem számoltak velük, ők pedig eljutottak Lyonig, és hatalmas patadübörgés közepette végigvágtattak a város utcáin. A napóleoni háborúkat követően Simonyit lefokozták és elítélték. Az aradi várbörtönben halt meg. Békeidőben már nem találta a helyét, és kivégeztetett két huszárt, akik embert öltek. Emellett irathamisítással is megvádolták. Zseniális tiszt és legyőzhetetlen harcos volt, de amikor már nem volt rá szükség, az irigyei, kihasználva néhány hibáját, tönkretették őt. A huszárság tagjai között sokan voltak olyanok, akik nemcsak a katonai pályán, hanem más téren – akár a közéletben, tudományokban – is kiemelkedtek. Gondoljunk csak Széchenyi Istvánra, Batthyány Lajosra, Mészáros Lázárra. De Tisza István is huszár volt, és amikor lemondott a miniszterelnökségről, visszament harcolni a frontra egykori alakulatához. A magyar huszároknak lehetőségük adódott az egyéni vitézségre is. Közlegényből akár főtisztté, főnemessé is válhatott egy-egy huszár. Az irodalomban, a kultúrában is megjelentek a huszárok. A XVIII. század végén, a nemzeti ébredés korában már számos tudósítás született róluk a sajtóban, de helyet kaptak a népi kultúrában, a mesékben, az irodalomban és képzőművészeti alkotásokon is. Réfi Attila felidézi, hogy a XIX. század eleji francia háborúk alatt és után sok huszár, hazatérve, obsitosként mesélt a kocsmákban az em lékeiről, pár pohár bor után pedig nyilván előjöttek a hihetetlen történetek is az „Óperencián túlról”. Amint Garay János is írja Háry Jánosról szóló költeményében: „Ő, ki ármádiákat vert széjjel egy magán, / Túl jára hadnagyával az Operenczián, / Ki franczia fejekkel sátrát körül raká, / És a világ végénél lábát lelógatá.” T. Németh László A

franciaországi Tarbes-ban található a világ első Nemzetközi Huszármúzeuma. A gyűjtemény alapja természetesen magyar vonatkozású, e városban található ugyanis a Bercsényi László által alapított huszárezred egykori laktanyája, az ott állomásozó alakulat pedig ápolja a magyar hagyományokat. A francia ejtőernyős elit kommandó katonái magyar indulókat énekelnek: „Gyenge violámnak letörött az ága, az én bánatomnak nincsen vigasztalása. Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magában, elfogyott szegénynek minden katonája.” A „francia Bercsényiek” – az itteni írásmód szerint Berchenyiek – hagyományai egészen a XVIII. század elejéig nyúlnak vissza. A tarbes-i ezred ősét és egyben a francia haderő első igazi huszáralakulatát 1720-ban gróf Ladislas de Bercheny, azaz gróf Bercsényi László hozta létre. A Rákóczi-szabadságharc főgenerálisának, gróf Bercsényi Miklósnak a fia – aki 23 éves korától francia földön katonáskodott – az elbukott Rákóczi-szabadságharcból az Oszmán Birodalom oltalma alá menekült emigráns nemesekből verbuválta alakulatát. A magyarok aránya a XVIII. század végén már csupán egy-két százalék volt. A tisztikar egy része egészen a francia forradalomig magyar, illetve magyar származású maradt. Megtalálható közöttük a magyar nemesség színe-java: a Bercsényi, Dessewffy, Esterházy, Kisfaludy családok tagjai. „Ha minden elveszett, még mindig megmarad a becsület, amelyet meg kell menteni” – az alapító gróf jelmondatát olvasni ma is a huszárhagyományokat ápoló és huszárlovakat nevelő, méneseiről ismert egység franciaországi laktanyájának falán. A francia huszárezredek az első világháborúig lovas ezredként szolgáltak, majd a haditechnika változásával – megőrizve korábbi harcászati jelentőségüket – átalakultak szárazföldi vagy légi deszantos alakulattá. A Bercheny-ezred a francia szárazföldi erők egyik első önkéntes alakulata volt, amely a hetvenes évektől kezdve fokozatosan áttért a hivatásos státusra. Az elmúlt évszázadban világháborúkat, Indokínát, Algériát, Koszovót, Irakot, Bosznia-Hercegovinát, Afganisztánt és Libanont megjárt ejtőernyősök vörös sapkáján a mai napig ott díszeleg a hongroise-nak, azaz „magyarnak” nevezett zsinóros sujtás. A laktanya dísztermében – kiemelt helyen – látható a névadó gróf portréja, kardja, illetve azon levél, amelyben a magyar származású nemes felajánlotta szolgálatait az őt 1758-ban marsalli rangra emelő XV. Lajosnak. Egyébként a francia királyi hadsereg számára fordulatot hozott a vakmerő rajtaütéseiről híressé váló könynyűlovasság megjelenése. A Pireneusok lábánál fekvő Tarbes-ban egykor huszárlovakat is neveltek. Sőt korábban kísérleteztek azzal is, hogy lovon ülve énekeljék a „Gyenge violát”, de diplomatikusan szólva, ez olyan tapasztalat volt a katonák számára, mely szerint a lovaknak nincsen zenei érzékük.

A 2005-ben megnyílt Nemzetközi Huszármúzeum számára több mint 17 ezer tárgyat: huszárviseletet, fegyvereket és használati eszközöket gyűjtöttek be. A spanyol határ közelében fekvő, dél-franciaországi Tarbes egyébként fontos idegenforgalmi területen fekszik, tőlük harminc-egynéhány kilométerre található például az ismert kegyhely, Lourdes városa is.

V. A.

Magyar alakulat Franciaországban

 

 

Megjelent: Szabad Föld, 2023. március 10. (79. évf. 10. sz.) 11. o.

Kép forrása: Nemzeti Vágta