„Hívják vagy nem hívják, az Isten ott lesz. (Vocatus atque non vocatus deus aderit)” Carl Gustav Jung zürichi Kusnachtban lévő háza ajtaja fölött van ez a felirat kőbe vésve. 1960 novemberében írt levelében így magyarázza az idézet kihelyezését: „Az idézetet azért helyeztem oda, hogy emlékeztesse a betegeimet és magamat: »Az Úr félelme a bölcsesség kezdete.« (Timor dei initium sapiente). Itt kezdődik egy másik, nem kevésbé fontos út, nem a kereszténység felé, hanem maga Isten felé, és ez tűnik a végső kérdésnek.”

Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz és Istenhez is, pont az év zárásának az időszakában vonja el figyelmünket a mindennapi élet gondja, és nem sokat gondolunk Krisztus visszatérésére. Talán annyira hozzászoktunk, hogy önmagunkra támaszkodjunk, hogy nem érezzük szükségét a Megváltónak. Talán a világi kincsekkel való megelégedettségünk elhomályosította vágyunkat a jobbik rész iránt. Hogyan ébreszthetjük fel újra Krisztus iránti vágyunkat ebben az adventi időszakban?

Az Istent hívni vagy nem hívni az életünkbe, a fájdalmakhoz, a nehéz időszakban sorsdöntő kérdés lehet. Advent üzenete, hogy az Úr másodjára is olyan bizonyosan jön el, mint elsőre, próféciákat beteljesítve, reményeinek megtestesítőjeként az Őt várók örömére. Feloldozásként hathat, hogy nem a mi hívásunk mértékétől, mélységétől függ, hiszen eljött, ez számunkra keresztyének számára vigasztaló, bátorító, életváltoztató tény. Az Isten itt lesz, sőt már itt van. Jelen van. Most már csak az a kérdés: Te hol leszel? Az ajtó képénél maradva: „Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz; […] / […] Bús szégyennel behívunk, az ajtónk nyitva már. Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár!” (RÉ 722.)

Kis Kendi Dávid
egyetemi lelkész