„A régészetben is az ember működése a legérdekesebb számomra” – vallja Szabó Orsolya pszichológus, régész, akinek választott hivatásai a laikusok számára elsőre talán össze nem illő, távoli tudományterületeknek tűnhetnek, azonban, ha jobban elmélyedünk a témában, akkor láthatjuk, hogy a tudattalan tartalmak és a mélyben rejlő „kincsek” ugyanúgy feltárásra és értelmezésre várnak. Carl Gustav Jung emberről alkotott komplex felfogása mélyen meghatározza szakmai pályáját, amely igen széles spektrumon mozog. Egyetemünk egykori hallgatójával, jelenlegi oktatójával beszélgettünk.

Doktori tanulmányaidat az elméleti pszichoanalízis és a régészet tudományterületén végzed. Mennyire volt tudatos részedről, hogy választott hivatásaidban – legyen szó az emberi lélekről vagy tárgyi leletekről – „problémák” feltárásával foglalkozzál?

Azt mondanám, hogy részben tudatos, részben utólag értelmezhető döntés volt. Mind a pszichológia, mind a régészet esetében vonzó talán az, ami nem azonnal hozzáférhető, de valahogy segít megérteni, hogy milyen is az ember, hogyan működik a társadalom, kultúra ennek mentén. Révész György (PTE Pszichológia Intézet) mondta annak idején nekem humorosan, hogy ne aggódjak, ez a kettő tulajdonképpen elég hasonló, „mind a kettő régi kacatokban turkál”. De egyébként a régészetben is az ember működése a legérdekesebb számomra, illetve, hogy a tárgyakon keresztül ez hogyan érhető tetten. És persze a „rétegzettség” is mondhatni hasonló, akár a régészeti stratigráfiai egységekről beszélünk, akár a tudattalan rétegeiről. Mindegyik egy-egy újabb történetet rejt. És utána a feltárt töredékeket igyekszünk összerakni egy koherens egésszé.

Pszichológiai és régészeti tanulmányaidat megelőzte az a három év, amikor színészetet tanultál. A színház egyfajta útkeresés volt az életedben?

Nem. Gyermekkorom óta ide készültem, de mindig volt egy nehezen megfogható ambivalencia bennem ezzel kapcsolatban. A színház általában nem a leghálásabb pályaíveket tudja adni az embernek. Sok egyéb dolgot is kipróbáltam, a színházhoz visszatértem végül, de nem voltam maximálisan elkötelezett. Ha nagyon belevonódtam, akkor sikerült nagyon jó dolgokat összerakni, amikre személyesen nagyon büszke vagyok. Ezek többnyire független, alternatív színházi megmozdulások, amik a mai napig sokat jelentenek, és ez az a közeg, ahol a kreatív énem leginkább otthon érzi magát. Ez nagyon jó, de ugye, ahogy fentebb is írtam, az embernek több rétege is van, és vonzott azok feltérképezése is. Illetve a színház hatalmas érzelmi munkát kíván, nekem pedig szükségem volt egy „nyugisabb” periódusra. Aztán egyre inkább azt éreztem, hogy ez a „nyugisabb” élet nem is olyan rossz, sőt. Persze hozzátartozik, hogy a létbiztonságról is gondolkodik az ember, és nem igazán láttam magam előtt, hogy ezt hogyan fogom tudni fenntartani azzal a nagyon szűk réteget megmozgató művészeti munkával, ami engem tényleg vonz. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy elkezdjek foglalkozni egy csomó más dologgal is, ami szintén érdekel, és mint kiderült, számomra legalább annyira izgalmas is, mint a színház.

A pszichológiai alapképzési tanulmányaid egy részét a Károlin végezted, ahol 2024 óta a Fejlődéslélektani Tanszék oktatójaként tanítasz. Mikor és hogyan érlelődött meg benned, hogy nemcsak gyakorló pszichológusként, hanem oktatóként is foglalkozz a rád bízottakkal?

Ugye, a színházi előéletemből is látható, hogy van egy erős előadói késztetés bennem. A tanítás is egy olyan dolog, ami mindig is vonzott, talán részben pont ezért. Gyermekkoromban is sokszor gondolkodtam egy-egy tanórán, hogy na, én ezt és ezt hogyan tanítanám, ha én lennék az oktató. Izgalmasnak tűnt, hogy másokat lehet tanítani, akik figyelnek rád, és jó esetben ez nekik is ad valamit, amit magukkal tudnak vinni az életükben. Sok jó oktatóm volt, akiktől tényleg élmény volt tanulni. És persze voltak sokan, akik régivágású, vasfegyelemmel irányították a csoportokat, és a végén derült ki, hogy mennyire mélyen belénk ívódott így a tananyag. Igyekszem mindegyikből a hasznos részt átvenni én is. A tudás hovatovább nem lezárt anyag, hanem folyamat, amit átadni csak párbeszédben lehet. Oktatóként nem kész válaszokat szeretnék közvetíteni, hanem gondolkodási módokat, érzékenységet, ugyanakkor szakmai felelősséget és kereteket. Ebben a szerepben egyszerre vagyok jelen oktatóként és tanulóként is.

A pszichológiával kapcsolatos tanulmányaidat – s ha jól képzelem, akkor segítő szakemberként végzett munkádat – erősen meghatározza Carl Gustav Jung öröksége. Miért volt rád ilyen nagy hatással a svájci pszichiáter?

Jung mindig is nagyon komplex módon gondolkodott az emberről. Komolyan veszi a szimbolikus működést, a kulturális és történeti beágyazottságot, valamint azt, hogy a psziché nemcsak egyéni, hanem kollektív dimenziókkal is rendelkezik. Fontos a nyitottság, amellyel Jung a művészet, a vallás, a mitológia és a tudomány között mozgott. Ez a szemlélet lehetővé teszi, hogy esetemben például a pszichológiát és a régészetet ne egymástól elszigetelt területekként kezeljük.

Lelkünk mélye, a föld mélye – az alkotó és befogadó kapcsolata a múlt tükrében, régészeti leletek közvetítésével címmel tartottál előadást a közelmúltban. Mesélnél erről egy kicsit részletesebben? Elsősorban arra lennék kíváncsi, hogyan ötvöződik a pszichológia és a régészet a kutatásaidban, szakmai munkádban?

A kiindulópont az, hogy a régészeti tárgyakat ne pusztán funkcionális vagy tipológiai egységként kezeljük, hanem mint mentális és érzelmi lenyomatokat is. Egy tárgy nemcsak készült valamire, hanem jelentett is valamit annak, aki megalkotta és annak is, aki használta. Sőt, a tárgyat a jelenben szemlélő múzeumlátogatónak is jelent valamit, befogadóként. Az egyéni jelentésmezők mellett vannak olyan tényezők, amelyek közösek, hasonlót jelentett több ezer éve és hasonlót a ma emberének. Így lép szimbolikus kapcsolatba egymással korokon és kultúrákon átívelően alkotó és befogadó. Ezt a jelenséget egyébként a művészetpszichológiából jól ismerjük. A pszichológiai megközelítés segít abban, hogy ezeket a jelentésrétegeket érzékenyebben értelmezzük. A régészet pedig visszavezeti a pszichológiai gondolkodást az anyaghoz, az időhöz. Mondhatni, ez egy kölcsönösen termékeny párbeszéd.

Érdeklődési köröd igen széles skálán mozog. Az egészségfejlesztésen túl a művészetek, a tudomány és a technika, de még a gaming is a listán szerepel. Arról nem is beszélve, hogy alkalmazott térinformatikus végzettséggel is rendelkezel. Hogyan találnak meg ezek az olykor egymástól nagyon is távoli területek?

Ezt biztosan meg tudnám magyarázni analitikus szemlélettel, alaposan átrágva a saját rétegeimet, de ez szerintem nagyon messzire vezetne. Két lábbal a földön maradva szerintem azt tudom mondani, hogy az embereket általában nem csak egy-egy dolog érdekli, de változó, hogy mire mennyi ideje van. Illetve jönnek szembe különböző projektek, lehetőségek és az ember van amelyikkel él, és lesz belőle valami. Egyébként is szeretek több lábon állni. Azt hiszem a 20. század egésze, és a 21. század eddig megélt válságai arra tanítanak, hogy fontos, hogy több lehetőség is legyen a kezünkben, ahová tudunk rugalmasan lendülni, ha úgy hozza a helyzet.

Idén kerek születésnapot ünnepelsz, szoktál számvetést tartani? Véleményed szerint a kerek születésnapok valóban magukban hordozzák az a jelentőséget, amit manapság nekik tulajdonítunk? Hogyan kezelhetjük jól az ilyen mérföldköveket az életünkben?

Persze, szerintem ez benne van a kultúránkban. A kerek születésnapok előtt általában frusztrálódik az ember, hogy mit is kellett volna eddig megcsinálni, és hol tart jelenleg, mit sikerült, mit nem. Valahogy ekkor jelentősebben érezzük az idő múlását. Erre is jó egyébként a fejlődéslélektan, hogy ezt értsük is. Ha az eriksoni, vagy valamelyik, az övére épülő pszichoszociális elmélet szakaszaiban elmélyedünk, akkor könnyebb érteni, hogy az ún. normatív krízisek mit is jelentenek az ember számára. Így érthető, hogy mi is az, amit éppen átélünk. Ha tudom, hogy most pl. a fiatal felnőttkor végén vagyok és átlépek az érett felnőttkorba, akkor látom, hogy melyik szakasznak mi a sajátossága, és értem, hogy ez jó esetben mindenkinél így épül fel, legalábbis a nyugati kultúrában. Így a helyére kerülnek a kirakó darabjai.

Bár már elkezdődött 2026, mégis az év eleje több szempontból is nehéz. Hideg téli napok váltják egymást, ugyanakkor a legtöbb újévi fogadalom is ködbe veszett már. Hogyan élhetjük meg jól ezt az időszakot?

Talán az egyik legfontosabb dolog az, hogy ne akarjunk azonnal „újrakezdeni”. A tél pszichés értelemben is lassabb, befelé fordulóbb időszak. Érdemes ezt elfogadni, és nem folyamatos teljesítményelvárással terhelni magunkat. A kisebb ritmusok, a test jelzéseinek figyelembevétele, a kapcsolatok ápolása sokkal többet segíthet, mint mindenféle grandiózus fogadalmak. Néha az is elég, ha nem sietünk el semmit.