Csillagpont 2015.

2015. július 21-25. között került megrendezésre a Csillagpont Református Ifjúsági Tábor a Tatai Olimpiai Központban. 25 hektáros parkosított terület várta az érdeklődő ifjúságot a csodaszép Cseke-tó mellett. Az eseményre főként 14-35 év közötti fiatalokat vártak.

 


Fotó elérhetősége: csillag.reformatus.hu  

 

A Csillagpont egy tematikus találkozó, amelynek központi gondolata alkalmanként változó. 2013-ban az identitás, 2011-ben az érintés gondolatával foglalkoztak. A 2015-ös Csillagpont központi gondolata a bizalom volt, amely nemcsak kapcsolatainknak, hanem hétköznapi életünknek is alapköve: fontos, hogy kiben, vagy éppen miben bízunk, miért nehéz bíznunk és hogyan lehet mégis bíznunk.

A találkozó több mint 600 önkéntessel 2 éves folyamatban szerveződött, amelynek gyümölcse több mint 200 program lett, így a fiatalabbak, az idősebbek és a mozogni vágyók is, egyszóval mindenki találhatott egyéniségének és fogékonyságának megfelelő kikapcsolódási lehetőséget. Szontágh Szabolcs (MRE Ifjúsági Irodavezető) szerint: „A program soha nem cél, hanem eszköz, hogy megtapasztald a bizalmat.”

Kiss Sándor egyházi vezetőket és politikusokat kérdezett arról a Reformátusok Lapja számára, hogy a fiatalok között járva milyen gondolataik támadtak a találkozón.

„(…) A Károli-egyetemnek két évvel ezelőtt volt lehetősége először arra, hogy anyagilag is támogassa a Csillagpont megvalósulását. Örülünk és kiváltáságnak tartjuk, hogy ez a segítségnyújtás idén megismétlődhetett. Egyházunknak sok intézménye van, jó lenne, ha ezek egymással összefogva tudnának részt venni az egyház szolgálatában. Egyetemünk is szeretné minél inkább kivenni a részét ebből az együttműködésből.” – válaszolta Prof. Dr. Balla Péter, Egyetemünk rektora a fenti kérdésre.

A teljes cikk elolvasható itt.

 

A Károli Gáspár Református Egyetemet (KRE) képviselve mi is megtapasztalhattuk a bizalom megnyerésének élményét, hiszen több tucat leendő károlis hallgató látogatott el hozzánk a Lehetőségek Piacára, hogy érdeklődjön, információt szerezzen az Egyetemről, vagy éppen örömteli ujjongással ossza meg velünk: szeptembertől hallgatónk lesz.

A találkozón látványos, nagy sikerű fegyver és viselettörténeti bemutatót tartott Dr. Hidán Csaba régész, történész, a KRE Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusa. A nézők megismerhették a 17. századi erdélyi fejedelemség viseletét, támadó és védő fegyvereit,és néhány táborban használatos eszközt. A bemutatón a korszak nemesi női viseletét és ékszereit is megtekinthették az érdeklődők. Az előadás harci bemutatóval zárult.

 

Bár a találkozó befejeződött, majd kétezer-ötszáz résztvevő vihetett haza magával valami új gondolatot, megtapasztalást saját magáról, a bizalom kérdésköréhez kapcsolódóan. Ahogy Hajdú Szabolcs Koppány mondta: „a bizalom végtelen. Újabb és újabb csodákat jelent.”

 


Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép