Méltatlanul háttérbe szorított lelkészek - új kötet és podcast jelent meg a témában

Február 25-én a kommunizmus áldozataira, köztük a református egyház meghurcolt tagjaira – lelkészekre, presbiterekre, hívekre – is emlékezünk. Ismert tény, hogy a keresztény felekezetek a berendezkedő kommunista hatalom célkeresztjében álltak, de arról már kevesebbet tudunk, hogy a Rákosi-diktatúra milyen manipulációval érvényesítette érdekeit az egyházakon belül.

 „Mert zsarnokság szól / lázból, harangozásból, / a papból, kinek gyónol, / a prédikációból, / templom, parlament, kínpad: / megannyi színpad” – szól Illyés Gyula híres verse (Egy mondat a zsarnokságról), s egy frissen napvilágot látott könyv éppen e költői megfogalmazás igazát bizonyítja. Lányi Gábor a Reformáció Öröksége-sorozat negyedik köteteként, a Reformáció Öröksége Műhely gondozásában megjelent Méltatlanul. Háttérbe szorított dunamelléki református lelkészek az 1950-es években című munkája dokumentációs mélyfúrással mutatja be, ahogy a korabeli egyházi vezetés teljesítette a hatalom elvárásait. Munkája ugyanakkor arra is bizonyíték: minden eset különbözik, s gyakran az egyházi fegyelmezés mentette meg a renitens lelkészeket a még súlyosabb állami büntetésektől. Közismert, hogy az ötvenes éveket az állami koncepciós perek jellemezték, de mi volt a helyzet a kommunista diktatúra által ellenségnek tekintett felekezetek, köztük a református egyházon belül?

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékén docensként oktató Lányi Gábor a Dunamelléken az ötvenes években huszonhét, politikai okokból háttérbe szorított lelkész sorsát dolgozta fel tudományos igénnyel, de a nagyközönség számára is befogadható módon. A könyv nemcsak gyakran megrázó személyes életutakat mutat be, de azt is feldolgozza, hogyan vonta ellenőrzése alá a totalitárius rendszer a református egyházat az 1950-es évek elejéig.

Lányi Gábor volt a vendége a HIT Talk podcastsorozat – a kommunizmus áldozatainak emléknapján publikált – 7. epizódjának, amelyben friss könyvéről beszélgetett Földváryné Dr. Kiss Rékával, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökével, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudománya Kar Egyháztörténeti Tanszékének vezetőjével és Ablonczy Bálinttal, a KRE Reformáció Öröksége Műhely vezetőjével. Az adást itt lehet meghallgatni.  

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép