Nagy sikerrel zárult az V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia

Érdekes és izgalmas témákról hallhattunk az ötödik alkalommal megrendezett Sárközy Tamás Sportjogi Konferencián. Szóba került  többek között a mesterséges intelligencia alkalmazása a sportban, a gyermek- és ifjúságvédelem, a kiskorúak snüsszfogyasztása és a MOB Kettőskarrier-programja is.

Múlt héten pénteken immár ötödik alkalommal adott otthont a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem  – két év óta a Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyar Jogász Egylet társszervezésével – a Sárközy Tamás Sportjogi Konferenciának, megemlékezve a tanszékalapító rektori tanácsadó sportjogi munkásságáról.

A népszerű eseményen köszöntőt mondott többek között dr. Ökrös Csaba, a TF általános rektorhelyettese, prof. dr. Szuchy Róbert, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatási rektorhelyettese, dr. Réti László, a Magyar Jogász Egylet főtitkára, valamint dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő, kormánybiztos is. Ökrös Csaba hangsúlyozta: Sárközy Tamás 2014 óta segítette a TF-et tanácsadóként, sokat köszönhet neki az egyetem, amelyen a Sportjogi csoportból kinőtt Sportjogi Tanszék alapító tagja volt. Réti László a méltán híres professzor töretlen, kérlelhetetlen hűségét emelte ki a tudomány területén, Szuchy Róbert örömét fejezte ki, hogy a konferencián olyan témákat boncolgathatnak, amelyek mind fontosak voltak Sárközy Tamásnak, míg Szabó Tünde aláhúzta: ez a konferencia a sportjog csúcstalálkozója, egyszersmind méltó megemlékezés.

„Nagy sikert aratott a konferencia, 145 főt számlált a hallgatóság, túlszárnyalva a tavalyi 120-as létszámot – mondta megkeresésünkre dr. Szekeres Diána, a TF Sportjogi Tanszékének vezetője, aki maga is tartott előadást a pénteki rendezvényen. – Ez kifejezetten sportjogi vetületű konferencia volt, s ismét kiderült, igenis van létjogosultsága ennek a területnek. Az eseményen részt vevők a sportjog különböző szegmenseit reprezentálták szakmai igényességgel, tudományos előadásokkal. Ez volt immár az ötödik szakmai konferenciánk, s a második, amely hivatalosan Sárközy professzor nevét viselte, ezzel is szeretnénk kifejezni tiszteletünket.”

Érdekes és izgalmas témákat kínált a pénteki rendezvény, például: a mesterséges intelligencia alkalmazása és jogi szabályozása a sportban; az emberi méltóság és a fair play-szemlélet érvényesülésének lehetőségeit, a kiskorúak védelmét; aggályokat a nemzetközi Sportdöntőbíróság körül; a játékvezető, mint közfeladatot ellátó személy státuszának kérdéseit; a magyar sport finanszírozásának rendszerét, különös tekintettel a közpénzügyi vonatkozásokra; a globális sport emberjogi aspektusait, a párizsi olimpiát az olimpiai mozgalom kihívásainak tükrében; praktikus kérdéseket a pályázástól a megrendezésig a nemzetközi sportesemények kapcsán; személyiségi jog megsértését (jó hírnév sérelme) a sportpályán; összeütközéseket a sport és az állami igazságszolgáltatás között; a Magyar Olimpiai Bizottság Kettőskarrier-programját mint komplex rendszert; valamint a kiskorúakra oly veszélyes snüsszfogyasztást.

„Arra ösztönözzük a magyar szakembereket – és az idei konferenciánk egyik célja is ez volt –, hogy bátran publikáljanak az évente négyszer megjelenő, Sportjog című folyóiratunkba, amelynek következő számában igyekszünk a pénteki rendezvény előadásait is visszaadni – tette hozzá Szekeres Diána. – Fontos tudnivaló továbbá, hogy a tavaly kapott könyvfelajánlás révén a TF könyvtárában megnyílt a dr. Verebics János által felajánlott könyveket tartalmazó közel 400 kötetes gyűjtemény és a Sárközy Tamás olvasósarok, ezzel is őrizve a sportjogi terület legendás professzorának emlékét.”

V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia kép1 V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia kép2

V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia kép1 V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia kép2 V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia kép1 V. Sárközy Tamás Sportjogi Konferencia kép2

A konferencián egyetemünk képviseletében előadást tartott Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes, Bán Dániel, a Magánjogi Tudományok Intézetének egyetemi docense, valamint az Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola két hallgatója, Székely Botond Márk és Mezey Attila.

Cikk forrása: tf.hu

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép