Magunk alatt vágtuk a fát - a magyar nyelv kifejezőkészsége lenyűgöző. A járvány nyilvánvalóvá teszi, milyen törékenyek vagyunk.
Érdekes, hogy milyen apró teremtménytársaink tanítanak az utóbbi időben az élet tiszteletére. Földünk egyik legapróbb, de legfontosabb élőlényei a beporzó rovarok kerültek a közelmúltban a figyelem középpontjába. Rengeteget köszönhetünk nekik. Az emberiség élelmének 30-35 százalékát, a száz leggyakoribb haszonnövény 70 százalékát rovarok vagy más állatok porozzák be. Ezek a növények döntő jelentőségűek az emberek kiegyensúlyozott táplálkozása szempontjából, fontos A-, C-vitamin, kalcium, folsav források, hiányukban jelentősen megnőne a megelőzhető betegségek aránya. Az emberi jólét végét jelenti, ha pusztulnak a méhek és más beporzók, velük együtt sok más is eltűnne pl. az alma, körte, sárgarépa, hagyma, káposzta, karfiol, mandula, mustár, napraforgó és még hosszan sorolhatnánk. A beporzófajok, veszélyeztetettsége mögött számos esetben emberi tevékenység áll, a földhasználat változása, az intenzív mezőgazdasági eljárások, a növényvédő-szerek alkalmazása, az invazív fajok, betegségek és kártevők megjelenése, valamint a klímaváltozás.
Érdekes az is, hogy egy olyan végtelenül egyszerű szervezet, amilyen a vírus, tanít az egyszerűségre. Átprogramozza a sejteket, de az egész életünket is egy más, letisztultabb működésmódra, amelyben kiderül, hogy mennyi mindenre nincs szükségünk. Tárgyak, eszközök, utazások… Ugyanakkor feltárulnak nagyon egyszerű lehetőségek és formák arra, hogy intézzük ügyeinket, munkánkat, egymás felé forduljunk, figyeljünk, időt nyerjünk, egymással jót tegyünk. Olyan mozzanatok, amelyekben valódi élet van.
A jubileumi, ötvenedik Föld Napján a Föld lakossága az utóbbi idők legkiterjedtebb egészségügyi krízisével néz szembe. Az első Föld Napját 1970. április 22-én tartották, a természet megóvása érdekében, és bár 1990-ben világmozgalommá vált, túlzott fogyasztásunk következményeként bolygónk természeti kincseinek jó része azóta kritikus állapotba került vagy eltűnt. Pedig saját létünknek is alapja az ökoszisztéma bonyolult hálózata. Nem tudjuk pontosan, hogy mekkora kockázatot rejt magában, ha az ember megzavarja a természet működését, hol van az ökoszisztéma tűréshatára. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy a természet egyensúlyának megbomlása a mi egészségünkre, életminőségünkre is károsan hat, és a biológiai sokféleség csökkenésével nő az esélye annak, hogy egyre gyakrabban fogunk találkozni potenciális kórokozókkal is.
Nem mindegy, az sem, hogy a válság után hogy állunk talpra. Azt a globalizált gazdaságot élénkítjük-e, amely végtelen növekedést hirdet egy véges ökológiai rendszerben, hosszú ellátási láncokra támaszkodik a helyi közösségek támogatása helyett, fokozza a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségeket, feléli a természeti erőforrásokat, csökkenti a biológiai sokféleséget, és fokozza a klímaváltozást. Felismerjük-e annak fontosságát, hogy az Oikoszban, közös házunkban fogyasztásunknak, cselekvéseinknek hatása van másokra is, a világ távoli pontjain is? Hajlandók leszünk-e elősegíteni világszerte egy mértéktartóbb életvezetést, valódi szükségleteinket nézni, túlzó igényeink helyett? Merünk-e új struktúrákban és képzelőerővel, a természeti törvényszerűségeket tiszteletben tartó, körforgásos, etikus gazdaságban gondolkodni? Közösségben, egymás felé fordulva, megelégedve, hálával, evangéliumi alapokon?
Szűcs Boglárka, KRE Egyház és Társadalom Kutatóintézet, Teremtésvédelmi Műhely
