Dr. Kucsera Tamás Gergely címzetes egyetemi tanár, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szociológia szakán végzett, majd az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen szerzett filozófia szakos bölcsész, illetve filozófia tanári végzettséget. Külföldön hallgatott nemzetközi tanulmányok szakos képzést, továbbá közgazdász tanulmányait hazai és külföldi intézményekben folytatta. Országos közéleti tevékenységét a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferenciája (HÖOK) elnökségi tagjaként kezdte meg, 1999-ben és 2000-ben a szervezet elnöke volt.
A Magyar Ifjúsági Konferencia állandó bizottságának elnökeként, 1999 és 2002 között komoly szerepet játszott abban, hogy a magyarországi és a határon túli magyar ifjúsági szervezetek kapcsolata kiépüljön és fejlődjön. 2007-2010 között a Doktoranduszok Országos Szövetségének volt elnökségi tagja, főtitkára, majd elnöke. 2010-ben doktorált summa cum laude minősítéssel a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Interdiszciplináris Doktori Iskoláján, politikatudományból.
2011 óta a köztestületté nyilvánított Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, s lapjának, a Magyar Művészetnek társ-főszerkesztője. 2017. augusztus 20-án Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át. Legfontosabb kutatási területei az oktatás- és ifjúságpolitika, a kultúr-, illetve művészetpolitika, valamint a filozófia. A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettudományi és Szabadbölcsészeti Intézet oktatója, a művészeti igazgatás és művészetmenedzsment szakirányú továbbképzési szak szakfelelőse, valamint számos tudományos kiadvány és folyóirat szerkesztője.
Gratulálunk kitüntetéséhez. Pontosan milyen okból kapta ezt az elismerést?
Elsődlegesen az oktatás, az ifjúságügy, a tudomány és a művészetek területén kifejtett tevékenységem elismeréseként kaptam a kitüntetést. Ha ezeket együttesen nézzük, akkor az elmúlt 21 éves tevékenységemről van szó, arról, amit a kulturális életben végeztem – ha a hivatalos indoklásból indulunk ki; ez tehát egy összegző elismerés.
Milyen tárgyakat tanít egyetemünkön?
2016-ban indult el a művészetigazgatás és művészetmenedzsment szakirányú képzés, amelynek kezdeményezője voltam, majd létrehozásában szerepet vállaltam, jelenleg az ott folyó oktatást koordinálom. Több kurzusban is oktatok, területeim a kulturális igazgatás, a művészetszociológia, művészetfilozófia, a társadalom és eszmetörténet, illetve a művészetmenedzsment. Hozzá kell tennem azt, hogy magával a Károlival már egyetemista korom óta kapcsolatban vagyok, egykor mint hallgatói képviselő ápoltam a szakmai kapcsolatot az Egyetemmel, most mint oktató vagyok jelen a Károlin. Az oktatás, kutatás mindig is a profilom középpontjában volt, ezzel együtt sokfajta szerepkörben dolgoztam. Nagyon örülök annak, hogy ezzel a képzéssel színesíteni tudjuk az Egyetem képzési kínálatát.
Ön szerint miért érdemes a Hallgatói Önkormányzathoz tartozni? Mit jelentett ez az Ön számára?
Sajátos helyzetben találtam magam a ’90-es években mint egyetemi hallgató, hiszen egy újraalapított egyházi egyetem viszonylag új karán egy kicsi, átlátható közösségbe kerültem, ahol kari szinten mindenki ismert mindenkit. Minden akkor alakult ki az egyetemen, láttuk magunk körül a folyamatos változást, ez érdekes, tanulságos és egyben szórakoztató volt a számomra. Mindez persze kihívásokat is jelentett. Egy egyházi intézményben feltételezhető, hogy alapvetően nem érdeket kell képviselni jogászkodva, hangoskodva, csörtetve, hanem sokkal inkább egy olyan közösség tagjai, választott vezetői lehetünk, amiben a tagok vélhetően azonos világnézettel rendelkeznek, közösek a célok és a meggyőződések.
Egy egyházi felsőoktatási intézményben alapvetően más hallgatónak lenni és ugyanígy a hallgatói képviselet is mást jelent. Nagyon szerettem azt a személyességet, amit akkor megéltem, nagyon jó volt gyakorlattá tenni azokat az elveket, amelyeket közösségünk a magáénak vallott. Ugyanezt a személyes jelleget egy több ezer fős egyetemi karon már nehéz megtapasztalni, nekem megadatott ez a lehetőség. Örülök annak, hogy intézményi szintű hallgatói képviseletben egy egyházi egyetemen lehettem vezető.
Hogyan vezetett az útja a HÖOK-tól az MMA-ig?
1999-ben kezdtem meg az elnöki ciklusomat a HÖOK-ban, ekkor az ifjúsági tárca már külön létezett az oktatásitól, az első Orbán-kormány idején. Ugyanebben az évben a Magyar Ifjúsági Konferencia megalapításában is részt vettem. A HÖOK-ban – korábban – elnökségi tagként helyi és országos szinten is a szakmai ügyekkel foglalkoztam, mint pl. a szakmai szervezetekkel való kapcsolattartás, a HÖOK képviselete a Magyar Akkreditációs Bizottságban, de elnökként is alapvetően ezek a témakörök érdekeltek, és nem a politikai profilja az érdekképviseletnek. Ugyanakkor látni kell, hogy politikai közegben kellett tevékenykednem, láttam – esetenként befolyásoltam – az oktatást és a kultúrát körülölelő politikai folyamatokat.
Számos, a kultúrához kapcsolódó szakmai programot indítottam el a HÖOK-ban, úgy gondolom, hogy ezek a tartalmak hitelesítik egy érdekképviselet munkáját. Ebben az időszakban tettük le az alapjait a diákhitelnek, a Bursa Hungaricának, továbbá a diákigazolványok ügyét is rendeztük, megerősítettük a hallgatói érdekképviseletek jogállását – ez egy igen termékeny időszak volt. 1999-2003 között szerveztük meg a Fesztivál a határon nevű programsorozatot, ezt az egyik legszebb feladatnak éltem meg eddigi életem során. Ez a nyári egyetem, az ifjúsági találkozó és a fesztivál egy különös ötvözete volt, magas színvonalú előadásokkal, kulturális programokkal.
Ezekben az időkben tapasztalhattam meg, hogy mit jelent a nem pártokhoz kötődő politika, mit jelent a kultúrát, az érdekképviseletet, az ifjúságot összehangolni egymással. Később felkértek az MTA akkori elnökének, Vizi E. Szilveszternek főtanácsadójává, amit hatalmas megtiszteltetésnek éreztem. 2005-2011 között a Nemzeti Civil Alapprogram kulturális szervezetek által delegált tagja voltam. 2010 és 2011 között az egyik kerületi önkormányzatnál kaptam megbízatást, a társadalmi kapcsolatokért, az oktatás- és ifjúságügyért voltam felelős. Ezzel párhuzamosan vettem részt a Magyar Művészeti Akadémia megalapításában.
Hogyan fordult a művészetek irányába?
Egy olyan családban születtem, ahol a családtagok maguk is nyitottak voltak a művészetekre, voltak ambícióik ilyen téren, illetve rendszeresen jártunk kiállításokra, koncertekre, operába, színházba. Gimnazista koromban énekeltem, amit egy visszatérő betegség okán, az egyetemi évek alatt abba kellett hagynom. Nemcsak érdeklődés volt tehát bennem a művészetek irányában, hanem aktív művészeti tanulmányokat is folytattam, pályára készülve. A későbbi, kulturális és közéleti tevékenységem középpontjában mindig is ott voltak a művészetek, aktívan szerveztem művészeti programokat. A művészet tehát mindig is az életem része volt, ma szervezője, működtetője, elemző elméleti szakembere lehetek ennek a területnek.
Ön szerint milyen szerepe van a művészeteknek a társadalomban?
Különféle művészetfelfogások szerint is válaszolhatnék, azonban ez nagyon sokáig tartana. Maga a művész egyszerre része a társadalomnak és mégis kívülálló. A közönség maga a társadalom, de csak része annak (mások szerint a közönség is „alkotó”), a művész viszont mégsem „egy a sok közül”, tehetségéből adódóan; nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség, ez a kiváltság.
Mi is lehet a művészet „szerepe”? Példaként, ha azt szeretnénk, hogy egy kisgyermek azonosulni tudjon pl. a magyarságával, akkor ezt népmesék, népdalok segítségével tehetjük meg, és nem azzal, hogy magyar tudósok életrajzát olvassuk fel lefekvés előtt.
A tudományokhoz már szükséges egyfajta szellemi érettség, éppen ezért a művészettel való nevelés a legalapvetőbb, leghétköznapibb kellene, hogy legyen – kortól, nemtől, történelmi időszaktól függetlenül. A művészet egyszerre járja át az emberek lelkét, szellemét és testét, az éneklés, tánc, az irodalom, a hangszeres játék lehetőséget nyújt erre. Három lányom van, mindegyik tanul zenét, járnak velem koncertre, kiállításokra, színházi előadásokra, látom ennek a jótékony és pótolhatatlan hatásait, látom, hogyan formálja őket a művészet. Nem művésznek nevelem őket, de egészséges felnőttekké válhatnak ez által – a művészet tehát egy kulcs a magyar társadalom kezében arra, hogy egészségessé váljon. Sok ember lelki hiánnyal él, nem érzi magát otthon a világban, ez ellen a művészet az egyik legjobb „orvosság”.
Milyennek látja a fiatalok viszonyát a művészetekhez?
Más egy Bartók mű, más egy Janus Pannonius vers és megint más egy magyar népdal vagy egy kortárs iparművészeti alkotás. Hogy ezeket a fiatalok egyszerre tudják megérteni és dekódolni, azt nem gondolom – de ez nem az ő hibájuk. Vélhetően sokan nem kapják meg azt az érzékenyítést, ami a művészetek befogadásához szükséges. Nem csak lexikális tudás kell ehhez, hanem a befogadás képességének megalapozása, megteremtése is. Nagyon sokan mennek el a művészeti alkotások mellett úgy, hogy azokat észre sem veszik, nem látják meg azokat akár az utcán sétálva.
Amikor egy festő egy magyar tájat fest meg, akkor az itt látható fényvilágot festi le – más országokban már nem ugyanezeket a fényeket látnánk, egy francia táj egészen másképp hat. A különbségeket csak azok láthatják meg, akiket érzékennyé tettek erre. Nem szabad senkit sem elítélni azért, mert nem nyitott a művészetre, legyen szó fiatalról vagy idősebbről, hanem szükségesek azok a közvetítők, akik képessé teszik már a gyermekeket és a fiatalokat is a művészetek iránti fogékonyságra.
Milyen feladatokkal jár a főtitkári tisztség? Milyen távlati céljai vannak főtitkárként?
A Művészeti Akadémia főtitkára az elnök általános helyettese, a titkárságnak pedig a vezetője. Stratégiai és operatív feladatok egyaránt a feladatkörömhöz tartoznak, azaz tulajdonképpen minden, ami az Akadémiához köthető, legyen szó kreatív munkáról vagy a végrehajtásáról. Az elmúlt hat esztendőben – továbbá az előkészítő egy évben – az Akadémia intézményének és intézményrendszerének a kialakítása volt a legfontosabb feladatom, továbbá a folyamatos tagbővítés mellett a közösség fönntartása és a kapcsolatok elmélyítése. Nyilvánvaló, hogy a köztestület állami feladatvállalást is jelent. Célomnak tekintem, hogy megmaradjon a közvetlenség, és ne a bürokrácia legyen középpontban: az Akadémia működjön professzionálisan, de ne bürokratizálódjon el a szemlélete, a gyakorlata. Az egykori hallgatói képviselői munkát is addig szerettem, amíg láttam mögötte az arcokat, a személyeket, később vezetőként is kerestem annak az eszközét, hogy lássam, mi zajlik a hétköznapokban – próbáltam az embereket összehozni egymással. Ugyanezt a szemléletet szeretném továbbvinni, fenntartani azt, hogy egy intézmény lehet szakmailag professzionális, és jellegét tekintve emberi, személyes.
