Professor Emeritus Dr. Szalma József, DSC egyetemi tanár egyetemünk Polgári Jogi és Római Jogi Tanszékén tanít.
1970-ben szerzett jogi oklevelet az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán, majd a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karának Polgári Jogi Tanszékén végezte el a postgraduális magiszteri iskolát. 1975-ben védte meg magiszteri disszertációját, majd ugyancsak a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karán szerzett „A jogtudományok doktora” fokozatot (disszertációjának címe: „Színlelt szerződések”). 2010-ben szerezte meg az MTA doktora tudományos címet /”Szerződésen kívüli (deliktuális) felelősség az Európai és magyar magánjogban” disszertációjának megvésésével/. Ezt megelőzősen az MTA-n kandidátusi fokozatot szerzett.
1971-ben tanársegéd, 1980-ban egyetemi docens, 1990-ben pedig egyetemi tanár lett az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán.
1998-ban MTA külhoni köztestületi tag lett, majd az MTA akkori elnökének, Pálinkás Józsefnek a felkérésére MTA külhoni Tanácsadó Tag az MTA Jogtudományi Intézetében.
Egy mandátumban az OM megbízásából a magyarországi jogtudományi karok kiválósági akkreditációs pályázatának bizottsági tagja volt. Az OM és az MTA javaslatára egyéves időszakra Szentgyörgyi Albert kutatói és oktatói ösztöndíjas a Miskolci Egyetem ÁJK-n. Több éven keresztül, 1-3 hónapos tartamban az MTA Határon Túli Magyar Tudományosság Elnöki Bizottságának ösztöndíjas kutatója. Rendszeres meghívott résztvevője a miskolci Egyetem ÁJK országos polgári jogi tanácskozásainak.
Több mint egy évtizedig a bécsi Egyetem Jogi Karán a Ludwig Bolzmann Intézet felkért kutatója volt (kodifikációs jogtörténet tárgyában), az európai parlamentarizmus nemzetközi tudományos projektum keretében. Több mint egy évtizede a Bécsi Egyetem Jogtudományi Karának Közép-Európai Magánjogász Kutatói Közösségének meghívott tagja (Európai Jogfejlődés és magánjogreform Kutatói Helye).
Mind a hazai, mind a nemzetközi tudományos életben több évtizede rendkívül aktívan tevékenykedik:
– A Károli Gáspár Református Egyetem Doktori Iskolájának törzstagja,
– MTA Jogtudományi Közlöny szerkesztőségi tagja,
– A Vajdasági Magyar Tudományos Társaság elnöke,
– A Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, Társadalomtudományi Osztályának vezetője (titkára).
A Bécsi Jogi Kar Közép-európai Civilisztikai Kutatói Klaszterének tagja.
Kutatásainak középpontjában a polgári jog általános elmélete, a kötelmi jog, a szerződésen kívüli felelősség, a polgári jogi jog-összehasonlítás, az európai jog, a nemvagyoni kártérítés áll.
2016-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést kapta meg a polgári, kisebbségi és emberi jogokkal, illetve a polgári jogi kodifikációval kapcsolatos nagyhatású kutatásai és publikációi, valamint több évtizedes egyetemi oktatói munkája elismeréseként.
- Milyen tárgyakat tanít egyetemünkön?
Először a Polgári Jogi Tanszéken, a záróvizsgáknál vettem részt oktatóként az egyetem munkájában, később a doktori iskolába kerültem. Javaslatomra jöttek létre a tételes (hatályos) polgári jogi (szerződési és szerződésen kívüli) felelősség és a polgári jogi felelősség intézményének fejlődésmenete című tárgyak, ezeknek az alapjait oktattam. Szintén tanítottam Kutatásmódszertant, pontosabban a jogtudományok kutatási módszereit is, melynek főbb kérdései a jogforráselmélet alapjait, az általános és különleges jogi aktusok értelmezési és alkalmazási módszereit ölelik fel. E kurzusok, előadások anyagát a KRE ÁJK, azaz a Patrocínium Kiadó monográfiák formájában tette közzé. 2018. februárjában avattak emeritussá a Károlin, amit rendkívüli megtiszteltetésnek érzek, és továbbra is szívesen veszek részt az előadások megtartásában, az említett három tantárgy, vagy újabb kurzusok oktatásában és a vizsgák tekintetében.
- Számos kutatási területe ismert. Ezek közül melyik áll a legközelebb Professzor úrhoz?
Alapvetően polgári jogász vagyok, e területen belül a kötelmi jog áll a legközelebb hozzám, ez a legfőbb kutatási területem. Időként áttértem a közjog területére, ennek egyik oka, hogy a polgári jogi kódexek szorosan kapcsolódnak a közjog kérdésköréhez. Egyik közismert és jelentős történelmi példa erre a Werbőczy István-féle Tripartitum, amely egy polgári és közjogi kódex 1514/17-ből. Ez egy olyan magyar szokásjogi jogszabálygyűjtemény, amely mind a közjogot, mind a magánjogot szabályozta. Hasonló tartalmú teljes körű kódexekre időarányosan találunk példákat a francia, német korabeli rendi társadalomban. A polgári és kötelmi jog tehát történelmileg is összefüggött, együtt fejlődött. A mai jogban, azaz a polgári korszaktól kezdődően, a köz- és magánjog kapcsolata ugyan (egymást támogatóan és összefüggéseiben) megmaradt, de a köz- és magánjogi kódexek törvénytestben egymástól elváltak, többek között, szabályozási módszereik változásával, egymástól való elkülönülésével. A római jogi hagyományos meghatározás szerint a közjog mindenkit érint, a magánjog csupán a magánjogi kapcsolatban álló feleket. A köz- és magánjog szabályozási tárgyköre és szabályozási módszer egymástól tehát ma már ugyan eltér, de a jogrendszer egymással összefüggő, egymásnak ellent nem mondó rendszert kell, hogy képezzen. Ezt az egységet a mai magyar jogban biztosítja az Alaptörvény, a jogalkotási törvény, mely előirányozza az előzetes és utólagos hatásvizsgálatot, továbbá az előzetes és utólagos alkotmányossági kontroll.
- Doktori értekezését az ún. színlelt szerződések témakörében írta. Mit takar pontosan ez a kifejezés?
Ez egy klasszikus jogi intézmény, amely a polgári jogi – jogügyleti akaratelmélethez köthető, és amely a latin simulatio szóból ered. Az akaratelmélet azt a kérdést teszi fel, hogy mi a szerződésnek a jogalakító, jogképző tényezője. Vajon a pszichológiai értelemben vett belső akarat és elhatározás, vagy pedig az akarat kifejezése, a nyilatkozat. Ez az elmélet mind a német, mind a magyar jogra is érvényes, és a középpontban az előbb említett dilemma áll: nem biztos, hogy mindenki pusztán az akaratát akarja kifejezni egy szerződés megkötéskor.
A színlelt szerződés kettős szerződés, az egyik a fiktív, a látható, a kinyilatkoztatott, amelyhez a felek valójában nem kívánnak joghatást fűzni. A takart, ugyanarra a tárgyra nézve megkötött palástolt szerződéshez azonban a felek elfogadják a tipikus joghatást. Példa lehet az, amikor valaki színlelt módon ajándékoz, de valójában mögötte egy adásvétel történik. Azért nem mindegy ez, mert előbbi ingyenes, utóbbi pedig vészterhes. Minden hatályos polgári törvénykönyv taglalja ezt a kérdéskört, így az új magyar Ptk is, s ezek megállapítják, hogy a színlelt szerződés érvénytelen, mert a kifejezett akarattal nincs összhangban a belső, valóságos szerződéskötési akarat.
- Pontosan mit értünk polgári jogi kodifikáció alatt?
Ezt a fogalmat mindenhol megtalálhatjuk a kontinentális Európában, így a magyar jogban is. A kodifikáció összetett szabályozási tevékenység, ma már különálló „kódextudománynak” (nomotechnika) is minősíthető. Nagyon sok kódexet ismerünk, ott van példaként a svájci kötelmi jogi kódex 1883-ból, vagy a híres francia Code Civil 1804-ből, melyet Code de Napoléonnak neveztek a saját korában. A magyarokhoz az Osztrák Általános Polgári Törvénykönyv (1811) kódex állt egy időben a legközelebb, illetve volt inkább legismertebb – és sorolhatnánk a kódexeket. A XIX. század második felétől a magyar jogalkotásban is, először a polgári jog egyes részeit, majd a századfordulót követően ennek egészét szabályozták tervezeti szinten. Utóbbiak közül a legismertebb az 1928. évi Magánjogi Törvény Javaslat. Jelentős magyar, európai szintű kódexek a Csemegi Károly által alkotott kódex (1878), mely a büntető anyagi jogot, vagy az 1875. évi kereskedelmi törvény, mely a vállalkozási jogviszonyokat szabályozta. Utóbbiak hatályba is léptek. Eredetileg a kódex fogalom jogszabálygyűjteményt jelentett, mely már a késői rendi társadalomban, de különösképpen a polgári korszakban, valamely rendező elv szerint, az adott jogág egészét átfogó szabályokat tartalmazott, vagy tartalmaz. A kódex csak a stabil, kialakult, alapvonulatában változatlan jogintézményeket vette, veszi fel. Ebben a tekintetben „szemben” ált, áll az ún. egyszerű, vagy speciális, azaz kódexen kívüli törvényekkel, amelyek bizonyos, főleg változásnak kitett sajátosságok miatt, külön szabályozást igénylő jogviszonytípusokat ölelnek fel. A kódex, mint írott jogszabálygyűjtemény gyakorlata a Római-Birodalomhoz fűzhető, ebből az időszakból ismeretes pl. a Lex Romana Burgundionum, Collatio legum mosaicanorum romanorum, vagy később, Justinianus császár kódexe, a bizánci időkből.
A kódexek normatív, jogforrási típusuk szerint az ún. törvényi jogforrási rendszerhez fűződnek. A magyar jogban hosszú időn keresztül az ún precedensjogi jogforrási rendszer volt az uralkodó, ami azt jelentette, hogy a Curia által meghozott határozatok nemcsak egyedi, hozzá jogorvoslati úton felterjesztett jogviták feloldását, hanem elvi élű, más hasonló esetekre is kötelezően érvényes általános szabályok alkotását is jelentette.
A magyar jogban a kódex, főleg a polgári jogi kódex az 1848. évi XV. tc. alapján merült fel (Werbőczy után, más alapokon, újra), mely meghirdette a törvény előtti jogegyenlőséget és ennek biztosítékául a polgári törvénykönyv meghozatalának szükségét.
Definíció szerint kódex teljes egészében és rendszerezve felöleli az összes, különböző jogviszonyokat érintő szabályokat. Ezek megalkotásához körültekintő, alapos, jog-összehasonlítást is igénylő, jogtudományi alapozást is jelentő munka szükséges, mely figyelembe veszi a múlt és a jelen szabályozási tapasztalatait. A kódex szabályozási hátránya az, hogy idővel, a jogfejlődés által meghaladhatók, azaz rugalmatlanná válhatnak, amennyiben nem követik a jogi változásokat. A kodifikációs módszertan ezért kombinálja az ún. általános (pl. alapelvek) és különleges (egyes jogintézményeket pontosító) jogszabályokat.
A polgári korszakban a kódexek a jogágak szerint épültek fel, azaz olyan értelemben „szűkültek” – hogy már „nem mindent” (a közjogot és magánjogot egyaránt felölelő törvénytestekben), hanem csupán egy bizonyos jogterületeket, jogviszonytípust szabályoztak. A polgári jogi kodifikáció is csak egy bizonyos jogterületnek szentelt, s így „csupán” a polgári jogi, magánjogi kapcsolatokat (személyek joga, társasági jog, családi jog, kötelmi jog, dologi jog, öröklési jog) szabályozza. Ez abból a szemszögből is fontos, mert a hatalomági elválasztás alapján az Országgyűlés alkotja a törvényt, a bíróság alkalmazza azt, míg a közigazgatás biztosítja törvény alkalmazásának jogi feltétételeit
- Professzor úr délvidéki magyarként vált a jogtudományok nemzetközileg elismert tudósává. Meglátása szerint hogyan változott a magyarság ottani helyzete az elmúlt évtizedekben?
Bár nem vagyok statisztikus, de érdemesnek tartom a számokkal való szembenézést. Tényszerűen megállapítható, hogy a rendszerváltás időszakában 540 ezer magyar élt a Délvidéken – bár az ottani rokonaim emlékeztek arra, hogy Trianon után több mint 700 ezer magyar került az akkori Szerb-Horvát-Szlovén Királyság (későbbi nevén Jugoszlávia) területére. A 2000-es évek elején újból tartottak népszámlálást, a magyarok ekkor már csak 296 ezren voltak összesen a mai Szerbia területén. Ennek egyik oka a délszláv háború a ’90-es években. Ebben a háborúban volt, hogy a magyarok kényszerítő és diszkriminációs besorolása miatt a front két oldalán magyarok harcoltak az első sorokban egymás ellen. A háború elől nagyon sokan menekültek el Magyarországra és Németországba. A délvidéki magyarság elárvult, a fiatalok nem látják a perspektívát, elköltöznek, a szociális helyzet igen kedvezőtlen. Az emberek még mai is differenciáltan kapnak állást a közszolgálati munkahelyeken, nemzeti hovatartozásuk alapján – és sokáig lehetne sorolni a nehezítő körülményeket. A tendencia negatív, a körülmények sajnos rosszak.
- Mit tapasztalt, sokan tanulnak tovább az anyaországi felsőoktatási intézményben a délvidéki magyar diákok közül?
Számos diák kényszerhelyzet miatt jött, vagy jön Magyarországra tanulni. Sok okot lehetne sorolni – az egyik az, hogy a szerb felsőoktatásban az oktatás lekorlátozódik a szerb nyelvre, csak néhány helyen oktatnak magyarul. Minden magyar - itthon és az elcsatolt területeken - természetesen magyarul tanulna az óvodától az egyetemig. Bár a délvidéki magyarok aránylag jól beszélik az ottani szláv nyelveket, a szaknyelvet elsajátítani egészen mást jelent. El tudtuk érni, hogy az egyetemi felvételi anyanyelven történjen, hiszen ehhez megvan minden kisebbséginek a joga. Ezzel javult a jogegyenlőség. De a múlt év folyamán még az esélyegyenlőséget biztosító anyanyelvi felvételit is megszüntették. Nehéz egy magyar középiskola után szerbül felvételizni, és ezt követően kizárólag szerb nyelven hallgatni pl. a mérnöki tudományokat az egyetemeken.
Jeleztem, hogy sajnos ma már a magyar nyelvű felvételire sincs lehetőség. Túl ezen, az anyanyelvnek van egy varázsa, így sok szülő helyesli azt, hogy gyermeke Szegeden, Pécsett, Miskolcon, vagy akár Budapesten tanuljon tovább a felsőoktatásban. Én ezt jó dolognak tartom, hiszen ezeken az egyetemeken pl. a jogi képzés kimagasló szintű. Azt tapasztaltam, hogy az ottani diákok – tőlük kapott információim szerint – nagyon hálásak, ha Magyarországi egyetemeken tanulhatnak. Ezzel együtt több kezdeményezés indult a Délvidéken. Az egyik (bár falakba ütközött, még nem mondtuk le róla): jöjjön létre egy ottani magyar közszolgálati egyetem, mely több tudományágat felölelne. Ez nagyon fontos lenne az anyanyelv és a hivatási anyanyelv megőrzése és az otthonmaradás szempontjából. Előrelépést jelent, hogy a magyar Kormány támogatásával létrejött és sikeresen működik Újvidéken az Európa Kollégium, mely a délvidéki magyar Újvidéki Egyetemen tanuló hallgatóknak biztosít lakhatást és részben fakultatív magyar tannyelvű képzést.
- Milyen céllal jött létre a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság? Milyen eredményeket ért el a szervezet Professzor úr vezetése alatt?
Az alapítói közgyűlést 1996-ban tartottuk 10 újvidéki egyetemi oktató közreműködésével, akik közül négyen-öten voltak akadémikusok. Ekkor fogalmaztuk meg, hogy szükség van egy magyar tudományos társaságra azzal a céllal, hogy a tudományt az anyanyelvünkön is művelhessük, kutathassuk. Szükség volt arra, hogy a publikációkat magyar nyelven adhassuk közre, ennek a lehetőségét ugyanis leredukálták. Szintén célként fogalmaztuk meg azt, hogy segítsük a fiatalok továbbtanulását és képzését, akár publikációs szemszögből is. A megalapítás nem volt zökkenőmentes, a belgrádiak a magyar jelzőn akadtak ki, pontosabban azon, hogy milyen létjogosultsága van a „magyar tudományos” szavaknak. Két évig húzódó jogszabályi harc után végül sikerült megalapítanunk a szervezetet.
1999 óta működünk állandó jelleggel, azóta évente a Magyar Tudomány Napja alkalmából megrendezett tematikus tanácskozásaink vagy egyéni kutatások eredményeként 45 kötetünk jelent meg. Nehéz megoldani a fennmaradásunkat, de támogat az a tudat is, hogy az MTA az egyik külhoni társaságának tekint bennünket. Eredménynek tekinthető, hogy monográfiákat jelentettünk meg egyéni kutatások alapján, kötelező német, esetenként más nyelvű összefoglalókkal, de csoportos kutatásokat is végeztünk. Túl ezen, tematikus tanácskozásokat is tartottunk, ahol többek között a kisebbségi jogokat próbáltuk tudományos szempontból megvizsgálni. Szekcióink a tudományterületek szerint szerveződnek, a témákat a magyarországi barátainkkal is megbeszéljük, találkozásainkon referátumokkal rendszeresen részt vesznek. Ezek a kapcsolatok nagyon fontosak számunkra.
- Professzor úr a Bécsi Egyetem Jogi Karán a Ludwig Boltzmann Intézet felkért kutatója volt több mint egy évtizedig. Milyen kutatásokat végzett az intézet megbízásából?
Alapvetően két jogterülettel foglalkoztam: az egyik a jogtörténeti kutatás, a polgári jog és a kodifikáció kutatása, a másik pedig a közép-európai jogászprofesszoroknak évente megvalósuló tematikus tanácskozásának kísérése és követése és az ezeken való kutatási eredmények német nyelvű előadása és publikálása. Az előbbit Wilhelm Brauneder kiváló és híres európai jogtudós vezette, a már említett osztrák polgári jogi kódex nagy tudósa. A bajor és osztrák jogtörténetet kutattam, a jog alkalmazását, hogyan jelent meg ez a kérdés a Kiegyezés idején stb. Az intézet az európai joggal és civilisztikával is foglalkozott. Ezekre vonatkozó tudományos kutatásaim eredményei, főleg a kódexjoggal kapcsolatosan, megjelentek Bécsben, Berlinben, Bonnban, Brünn-ben (Brno), Budapesten, Grazban, Ljubljanában, Belgrádban, Újvidéken, könyvrészletek vagy tudományos folyóiratokban közzé tett tanulmányok formájában. Bécsben a polgári jogi tudományterülettel foglalkozó jogászokkal kerültem kapcsolatba és Rudolf Welser professzornak köszönhetően kutatói tagjává váltam az európai polgári jogfejlődéssel és jogharmonizációval foglalkozó nemzetközi kutatói csoportnak. Megkönnyítette ezt, hogy fiatal kutató koromban Bécsben is volt több kutatói tartózkodásom. Több mint tíz éve tartok ott referátum jellegű előadásokat, elsősorban a szerb joggal kapcsolatos témákban. Ez a tudományos kör a szomszédos országok magánjogi fejlődésével és a jogharmonizációval foglalkozik. Meghívás alapján képviselem - adott tematika szerint - Szerbiát, de vannak erdélyi, horvátországi, kárpátaljai kollégák is. Közösen vizsgáljuk az országok különféle kódexeit, polgári jogi jogintézményeit – mindenki körüljárja a kodifikáció adott országban megfigyelhető tendenciáit. A tematikus tanácskozásról szóló közös publikációk a bécsi Manz Kiadónál jelentek meg (immáron 15 kötetben).
- A szerbiai kopaoniki Természetjogi Iskola többször is elismerte Professzor úr munkásságát. Pontosan milyen tudományos munkát végzett ott?
A Szerb Jogász Szövetség minden évben szervez természetjogi előadásokat, ezek legtöbbször nemzetközi tudományos keretek között zajlanak. A kopaoniki Természetjogi Iskolát jelenleg az egyik volt belgrádi mentorom, Perovics Slobodan akadémikus professzor vezeti. Ő egyben a Szerb Polgári Jogi Kodifikációs Bizottság elnöke. Több tanácskozást is szenteltek a polgári jog kodifikációjának. A természetjogi iskola maga is polgári jogi irányultságú. Ennek az irányzatnak hatalmas tudományos irodalma van – megtisztelő volt az, hogy egy ilyen jelentős oktatói feladatra felkértek. Legnagyobb elismerésnek mégis a Vajdasági Magyar Művészeti és Tudományos Akadémia tagságát tartom, az ebben folytatott tudományos munka miatt már nem volt lehetőségem a kopaoniki iskola munkájában is részt venni.
- Mit tekint tudományos munkája legnagyobb eredményének?
Számomra óriási jelentőségű az, hogy a Magyar Tudományos Akadémia doktorává avattak. Szintén megtiszteltetés volt a már említett Vajdasági Magyar Művészeti és Tudományos Akadémia előbb levelezői, majd később rendes tagsága, továbbá az, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem és az IM felterjesztésére Áder János a polgári jogi kutatásaim elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozta nekem. Mindig az a legfontosabb számomra, hogy a következő kutatói kihívásnak lehetőség szerint megfeleljek. Egy jó kutató meglátásom szerint mindig kíváncsi. Mikor egy tudós megír egy könyvet, a három napig tartó öröm után arra jön rá, hogy talán az egészet újra kellene írni – persze, aki kutatással foglalkozik, elsősorban saját magával szemben legyen kritikus.
- Milyen esélyt lát Szerbia európai uniós csatlakozásával kapcsolatban? Mennyire számít az EU népszerűnek az országban?
Bár a jövő előre nem látható, ottani korábbi polgárként azt mondhatom, hogy Szerbiának mindig is volt egy európai irányultsága. Példa erre, hogy az 1844-es szerb Polgári Törvénykönyv az osztrák törvénykönyv szinte szó szerinti fordítása volt, ami egy pozitív európai hatást jelentett. Maguk a szerb polgári jogászok is Nyugat-Európában tanultak, és nívós szakmai anyagokat alkottak meg Szerbia modern történetében. Két irányultság alakult ki: az egyik az Európához való tartozás, a másik pedig az Európától való függetlenedés. E két irány időnként komoly konfliktusba kerül egymással. A magyar 2004-es tagság jó példaként megmutatta az országnak, hogy „jóban kell lenni a szomszéddal”, nem lehet ellenséges a viszony azokkal az országokkal, akik már tagjai az EU-nak.
A délszláv háborúk és konfliktusok azonban elszigetelődést eredményeztek Szerbia számára, elsősorban Európától. Jászi Oszkár már a XX. század elején megállapította, hogy amennyiben a politikai vezetés erősen centralizált (egy olyan országban, mely több nemzetiségű –akár a volt Jugoszláviára, akár Szerbiára nézve is), az sohasem tesz jót olyan államnak (esetünkben Szerbiának), amelyben kizárólagosan, a többségiek akarata nyilvánul meg. Ez óhatatlanul előidézi a területi függetlenedési, vagy akár a perszonális autonómia iránti törekvéseket. A szerb példa sajnos háborús jelleget öltött és ez ma is megnehezíti a kapcsolatot az EU-val. Komoly kérdést fog jelenteni a jogharmonizáció, én azonban (mérsékelt) reménységgel tekintek a jövőbe. A remény alapja az, hogy Szerbiának és az ott élő délvidéki magyarságnak egyaránt érdeke, hogy része legyen az európai népeknek. Ezért hosszú távon optimizmussal tekintek az EU-tagság kérdéskörére. Már csak azért is, mert élnek szerbek Horvátországban, Romániában és Magyarországon is, számukra is nagyon fontos, hogy az anyaországuk Európához tartozzon, és hogy a határok ez által is nyitottabbá váljanak. Illetve hogy ez által a Szerbiában élő magyaroknak az emberi és kisebbségi jogokat szavatolják, beleértve az ehhez szükséges jogállamiságot, a kisebbségi oktatási és kulturális autonómiát. Azaz, az európai követelményeknek megfelelően, Szerbiában ezeket az egyéni és közösségi jogokat nemcsak deklarálják, hanem a valóságban is érvényre juttassák.
