Prof. Dr. Balla Péter nevét a hallgatók közül legtöbben a KRE rektoraként ismerik, és nem mindenki tudja, hogy rektori pozíciója mellett jelenleg is oktat Egyetemünk Hittudományi Karán. Arról pedig talán még kevesebben tudnak, hogy már lelkészi képesítését is a Károli jogelődjének hallgatójaként szerezte.
- Minden hallgató számára meghatározó élményeket, tapasztalatokat tartogatnak az egyetemi tanulmányok. Hogyan emlékszik vissza ezekre az évekre?
Nagyon szép emlék számomra az 1980-1985 között a Budapesti Református Theologiai Akadémián eltöltött időszak. Ez még a Károli Gáspár Református Egyetem megalapítása előtti idő, ez az intézmény a mi jogelődünk. Mind az idős, mind a fiatal tanáraimat nagyon szerettem, nagyon sokat tanultam tőlük. Diákként az egyik kiemelkedő emlékem, mikor az otthon töltött első három év után a 4-5. évben beköltöztem az akkor elkészült új kollégiumba. A kollégiumba költözésemmel egy időben a diákok megválasztottak diákvezetőnek – mi ezt szeniornak neveztük akkoriban –, és így az egyik fő örömöm, élményem a diákok közötti kapcsolatok építése, a hallgatók és tanárok közötti közvetítés, illetve általában véve a békességteremtés, a jó hangulat építése volt. Hogy ez mennyiben sikerült, azt mások tudják megmondani – én nagy élményként éltem meg ezt az időt.
- Mi indította arra, hogy a lelkészi hivatást válassza?
A gimnáziumi évekig kell visszanyúlnunk. A konfirmáció után rendszeresen jártam ifjúsági közösségbe, ezt ifjúsági bibliaórának neveztük a református gyülekezetben. Abban az időben már rendszeresen olvastam a Szentírást, tartottam egyéni csen-dességet, és a folyamatos bibliaolvasással, imádsági alkalmak tartásával, tehát egy egyéni csendesség-láncolat közben merült fel bennem ez a gondolat. Egy konkrét bibliai idézet is kap-csolódik a döntésemhez: „Kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába” (Máté 9,38). Ezt akkor személyesen nekem szóló igének éltem meg. Egy körülbelül féléves folyamatnak az eredménye volt ez az elhatározás, de még a gimnáziumi évek végén, így a gimnázium után már egyből a teológiára jelentkeztem.
- Lelkészi hivatása mellett 1994 óta tanít Egyetemünkön, oktatói státuszát a rektori kinevezés után is megtartotta. Milyen szerepet tölt be életében a tanítás? A lelkészi szolgálaton túlmenően miért választotta a tanári pályát is?
Fiatal kezdő lelkipásztorként megadatott, hogy kétszer is tanulhattam külföldön. Először egy egyéves tanulmányi úttal
Master of Theology, nem sokkal később pedig PhD fokozatot szerezhettem. Úgy gondolom, Isten terve lehetett, hogy ez a nagy ajándék, hogy egy testvér egyház vendégeként tanulhattam, képezhettem magam (a Church of Scotland adta az ösztöndíjat), ne legyen egy csak nekem szóló ajándék. Amit tanultam, szerettem volna továbbadni másoknak is. Ugyanakkor nem én jelentkeztem a tanításra, ezt őszintén el kell mondanom, hanem a doktorálás vége felé az akkori tanártársak a pesti teológiáról már a tanulmányaim színhelyére, Skóciába írtak egy levelet, és meghívtak tanítani. Nagyon szerettem tanulni, nagy értéknek tartottam, hogy külföldön tanulhatok, és érkezett egy hívás – ezt külső elhívásnak hívjuk –, én pedig úgy éreztem, ez annak a jele, hogy ezt másoknak is tovább kell adnom.
Hozzá kell tennem, hogy igét hirdetni továbbra is nagyon szeretek, gyakran meghívnak vendégként igehirdetést tartani.
Ezt is úgy élem meg, mint a tanítás egy formáját. Többen, akik visszajeleztek az igehirdetések után, egyfajta tanító igehirdetésnek nevezték a szolgálatomat. A nyelveket is mindig szerettem. Mikor még nem tudtam, hogy lelkész szeretnék lenni, el tudtam volna ma-gam képzelni nyelvtanárként is. Valószínűnek tartom, hogy egy ilyen, a tanításra való vágy, készség az elhívásom előtt is volt bennem. Így a lelkészi pálya számomra egy ötvözete az igehirdetésnek és a tanításnak.
- Jelenleg milyen tantárgyakat oktat az Egyetemen?
Az Újszövetségi Tanszéken tanítok. A mi hallgatóinknak mindkét bibliai nyelvet tanulniuk kell, ezért nálunk az újszövetségi görög nyelv egy kötelező tárgy, és doktoranduszaink segítsége mellett én is részt veszek a görög nyelv oktatásában. Ezen kívül minden szemeszterben választok néhány újszövetségi fejezetet, és immáron a görög nyelvre alapozva keressük a szöveg fő üzenetét. Azt kutatjuk, mit akart az egykori bibliai szerző elmondani, mit üzen a szöveg – tehát az írásmagyarázatra tevődik a hangsúly. Ezt szakszóval exegézisnek hívjuk. Hogy példát is mondjak: a múlt szemeszterben Pál apostol Timóteushoz írt első levelét vettük a hallgatóimmal, a most kezdődő szemeszterben pedig a Galata-levelet vesszük át. Ilyenkor mondatról mondatra haladunk az írásmagyarázat tárgy keretében.
Van egy harmadik tárgy is, amit nem minden szemeszterben adok elő, de mivel egy tankönyvet is írtam ehhez, ezért nagyon kedves a számomra, és időnként visszatérek hozzá: ez a Be-vezetés az Újszövetségbe. Az újszövetségi könyvek keletkezési körülményei, a szerzőség, az első címzettek e tárgy fő témája, és a tankönyv, amely ezeket összefoglalja, Az újszövetségi iratok története címet viseli. Ez is jelzi, hogy ez főként az újszövetségi könyvek keletkezése és kanonikus gyűjteménnyé válásuk története témájával foglalkozó tárgy.
- Mely eredményeket emelné ki eddigi rektori tevékenységéből? Mik a tervei a 2018/2019-es tanévre nézve?
Köszönöm a kérdést, de még az elején hadd tegyem hozzá, hogy eredményeket közösen érünk el. Amiről szólok, azt minden munkatársammal együtt értük el, amit ezúton is köszönök nekik. Ha ki kellene emelnem valamit, az a hallgatói létszám növelése lenne. Kilenc évvel ezelőtt, amikor ezt a szolgálatot elkezdtem, 4.300 körüli hallgatói létszámunk volt, most pedig 7.700 körüli a létszám, tehát csaknem kétszeresére nőtt. További nagy örömöm, hogy úgy látom, az Egyetemen jó a hangulat, egyfajta baráti légkörben – ha lehet ezt a szót is használni: családias légkörben – végezzük a munkánkat. Én azt szeretném, hogy amikor egy munkatársam bejön a hivatalba, ezt örömmel tegye. Ne izgalommal, gyomorgörccsel, hanem jó érzéssel jöjjön be. Kiegészíteném ezt azzal, hogy a szenátusi üléseken is ez az egyik célom – tehát, hogy közösségi hangulatban, de kritikai hangot is kérve és elfogadva tanácskozzunk. Nem mindenről gondolkodunk ugyanúgy, de mindig meg kell tudnunk beszélni, és ha lehet, akkor nagy arányú többségi döntéssel kell határozatot hoznunk.
A családias légkört, a baráti kapcsolatokat, a közös ügyön való együttes fáradozást nevezném meg az egyik legnagyobb örömömnek, ami évek óta ér engem. A jövőre nézve azt emelném ki, hogy a most kezdődő tanév a 25. tanévünk. A kollégák közösségében elmondtam már több alkalommal, hogy azt szeretném, ha ezt az egész tanévet a hálaadás évének neveznénk. Többször jusson eszünkbe az év során, hogy van mit megköszönnünk az Úr Istennek: 25 éve működik az Egyetem, és szerintem helye van az egymás iránti köszönetmondásnak is.
- Több alkalommal volt ösztöndíjjal külföldi egyetemeken, mint például a Humboldt-Stiftung Ösztöndíjával Németországban; PhD fokozatát pedig az Edinburgh-i Egyetemen szerezte. Miért tartja fontosnak a nemzetközi tapasztalatokat? Mit ajánl a külföldi ösztöndíj-pályázatokkal kapcsolatban az Egyetem hallgatóinak?
Egyszer összeszámoltam, hogy tulajdonképpen már több esztendőt tanultam külföldön, mint amennyi éven át teológiát tanultam itthon. De mindig nagyon jó volt hazajönni. Tehát így válaszolnék: nagy élmény megismerni egy másik nép életét, kultúráját, akár más egyházakat is, de mindez segít jobban értékelni a sajátomat. Szívesen tanulok más népektől, de azt is meglátom, hogy mi az, amiben nálunk van valami lelki gazdagság. Ez egy egymástól való tanulás: mit tudok hazahozni a saját népem és egyházam számára a külföldi tapasztalatokból, de megfordítva is – remélem – igaz, hogy amikor külföldön jártam és járok, felmutathatok valamit a mi népünk és egyházunk értékeiből. Egy példát említve: a skóciai években nagyon sokszor hívtak meg kisebb előadások tartására a magyarországi egyházi életről. Ez 1991-94 közé esett, kicsivel a demokratikus változások után, tehát nagyon érdekelte népünk és egyházunk sorsa az ottaniakat. Én nagy örömmel vállaltam ezeket, kicsit egy küldetésnek is tekintettem, hogy a mi múltunkat, történelmünket és jelenünket bemutassam mások számára.
A hallgatóknak feltétlenül azt üzenném, hogy örömmel szánjanak időt a külföldi tanulmányokra, mert ez egy kincs, ami beépül az életükbe. Néha látom, hogy egy hallgató azért mérlegel, mert meghosszabbodhat a tanulmányi idő. Ez előfordulhat, de akár még az is megoldható egy Erasmus ösztöndíjjal, hogy ne így legyen. Ha netán mégis úgy alakulna, én abban nem veszteséget látnék a hallgatók helyében. A külföldi tanulmányok beépülnek az életünkbe maradandó élményként, vagy akár megmaradó kapcsolatok formájában is – úgyhogy aki csak teheti, én mindenkit biztatok, hogy menjen, tanuljon külföldön, de arra is, hogy jöjjön is haza.
- Számos helyre hívják Önt itthon és külföldön is vendégelőadást vagy istentiszteletet tartani. Milyen témáról tart legszívesebben órát, áhítatot?
A felkérések egy része kötött témájú, például ha egy konferencia során egy adott programba kell beilleszkedni. Ha magam választhatok – mert sokszor van ilyen meghívás is –, akkor az előbb említett tárgyaimhoz kapcsolódóan választok témát. Előszeretettel tartok előadást az újszövetségi kánon kialakulásáról, vagy egy-egy könyv vagy részlet fő mondanivalójáról és ilyenkor összegyűjtöm, hogy mit tanulhatunk a mai életre vonatkozóan ezekből a könyvekből.
Rektor Úrnak különösen fontos a család, habilitációs disszertációja, amely könyv formájában is megjelent, a gyermekek és szülők kapcsolatáról szól az Újszövetség tükrében. A disszertáció írásakor merített-e saját élményeiből? Mint családapa, mennyiben segítették az Újszövetség tanításai a gyermeknevelésben?
Ezt a kérdést is nagyon köszönöm, de itt is egy kicsit azért óvatosan válaszolnék, mert első renden a kutatásom egy történeti vizsgálódás volt: hogyan néztek szüleikre az Újszövetség korában az első keresztyének, és a környezetükben milyen elvárások voltak a gyerekek szüleik iránti kapcsolata terén. Ebbe keveset tudtam belevinni a saját élményeimből, de abban biztos vagyok, hogy miközben ezzel a témával foglalkoztam, motivált, hogy én is családban élek. Nagy hálával mondom, hogy hívő szülők gyermekeként keresztyén családban nőttem fel, a szüleimmel való kapcsolatom, a testvérbátyámmal való nem csak vérrokonság, hanem lelki-testvéri kapcsolatom is nagyon sokat jelentett és jelent számomra. Ezt követően is, mikor már nekem lehetett családom – négy gyermekünk van, tehát mi is nagycsaládban élünk –, sokat jelentett a kutatásom. Feleségem orvos, és verseket is ír, de tudatosan sok időt tölt a gyermekeinkkel; elmondhatom, hogy egy nagyon sok tekintetben a családra is időt szánó anya. Szóval felnövő gyermekként és most apaként is a családban való lét nekem nagyon nagy élmény.
Ez a kutatás meggazdagítja a jelenemet is. Például nagy élmény volt sok olyan szöveget találni az ókorban, amelyek – most tartalmilag foglalom össze – azt üzenik, hogy Isten után a szüleink legyenek a legfontosabbak számunkra. Találtam olyan ókori idézetet is, amely szerint Isten és a haza után a szüleinket kell a leginkább tisztelnünk. Ezek a szövegek bennem is megerősítették a család fontosságát. Tanulmányaim a szülői felelősségtudatban is megerősítettek, például abban, hogy a gyermekeim nem az én tulajdonaim. Isten teremtményei és Isten tulajdonai, azonban nagy kincsként rám vannak bízva, az én felelősségemre – illetve feleségemmel együtt a mi felelősségünkre. Szeretnénk úgy nevelni, tanítani a kincsként ránk bízott gyermekeinket, hogy Istenre és Jézusra tudjunk rámutatni, és a Megváltóval való kapcsolatuk legyen számukra is a legfontosabb.
- A családi értékek Egyetemünk mindennapjaiban is kiemelt fontossággal bírnak. A családias légkör a Hittudományi Kar esetében természetes, de ezt az értéket a világi, nagy hallgatói létszámmal rendelkező karokon is sikerült megőrizni. Mi a titka ennek a si-kernek? Hogyan valósul meg mindez a Károlin?
Most valóban oktatótársaim és adminisztrátor munkatársaim nevében is szólok: közös vágyunk, célunk, hogy sok időt töltsünk a hallgatókkal, hogy rendelkezésre álljunk az előadási időn kívül is. Van, aki együtt megy közös túrára a hallgatókkal, vagy együtt sportol velük, tehát nagyon sok formája van ennek. Az együtt töltött idő, ahogy egy családban is, egy egyetemen is a családias légkör kialakításának legfontosabb feltétele. Hogy egy nagyon földhözragadt példát is mondjak: van, hogy azt köszöni meg valaki az oktatóknak, adminisztrátoroknak, hogy hamar választ kap az e-mailben feltett kérdésére. Ez a mai világban egy visszajelzés: hogy fontos a hallgató, megbecsülik, segíteni akarnak neki. Tehát az egymásra való odafigyelést igyekszünk őrizni. Az nyilvánvaló, hogy ez egy többezres egyetemen nehezebb, de én azt gondolom, hogy minden új oktató és munkatárs, aki közénk érkezik, tudja, hogy ez egy cél nálunk, és örömmel vállalja, hogy ő is rendelkezésre álljon, ő is segítőkész legyen.
- „Lifelong learning”, azaz élethosszig tartó tanulás – ez a kifejezés juthat eszünkbe Rektor úr szakmai pályájáról. Miért ajánlaná ezt a hallgatóknak? Ön szerint miért fontos így élni?
Apósomtól, Hegedűs Loránt püspök úrtól tanultam, hogy a tudás egy gömbhöz hasonlítható. Minél nagyobb a sugara ennek a gömbnek, annál nagyobb a tudásunk, de annál nagyobb felületen érintkezik azzal, amit nem tudunk. Alázattal kell tanulni, mert nagyon sok mindent nem tudok még, ugyanakkor van bennem egy vágyakozás a minél nagyobb ismeretanyag megszerzésére. Bővüljön csak ez a gömb, azonban mindig azzal az alázattal, hogy valójában tényleg egyre több olyan dologról is tudok, ami még kívül esik a tudáskörömön.
Ezt a képet szeretném megosztani a hallgatóinkkal is. Élmény egyre gazdagabbá válni lelki értelemben az ismeret gyűjtésével, de ennek mindig azzal a tudattal kell történnie, hogy nagyon sok mindent még nem tudunk. A diákélményeimre visszatérve: én nagyon sokszor együtt tanultam a diáktársaimmal, együtt készültünk egy-egy vizsgára, és valami többletet biztosan bármely diáktársamtól kaptam ilyenkor. Érdemes azzal a nyitottsággal leülni minden beszélgetéshez, hogy valamit tanulhatok a másiktól. Egyfajta tudásszomj van bennem is, amely remélem, tényleg életünk végéig tart.
- Milyen javaslatai vannak a nálunk frissen diplomát szerzett fiataloknak?
Egy új munkahelyre érkezve „kettős” magatartásformát javasolnék. Legyenek bátrak abban, hogy az egyéniségüket képviselik, de figyeljenek arra, hogy nem nekik kell azonnal mindent meghatározniuk az új munkahelyen. Fogadják el kollégáik tanácsait, vállalják az egyéniségüket, de igyekezzenek beilleszkedni is az új közösségbe.
Azt is szeretném kérni az új munkahelyre kerülő hallgatóinktól, hogy tartsanak kapcsolatot az Alma Materrel. Keressék fel volt tanáraikat, hiszen mindig szívesen látjuk őket, sőt vannak újabb és újabb képzéseink, akár a végzett hallgatóink részére is, tehát ne felejtkezzenek el a Károliról!
- Végezetül: mit kíván a hallgatóknak erre a tanévre?
Ezzel a jubileumi tanévvel valójában még csak egy folyamat közepén vagyunk. A növekvő hallgatói létszámmal reményeink szerint épületbővülés is együtt jár majd. Arra szeretném biztatni a hallgatókat, hogy akik már most birtokba vehetik az új helyszíneket, azt a hálaadás örömével tegyék, és akik már tudják, hogy lesz újabb épületünk, de az még nem ebben az évben valósul meg, legyenek türelemmel, mert érdemes kivárni.
Magára a tanévre azt kívánom, hogy leljék örömüket a tanulásban. Keressenek legalább egy olyan témát, ami túlmegy a kötelező tananyagon, menjenek oda a tanáraikhoz kérdéseikkel, mert a tanárok szeretnek a tehetséggondozás lehetőségével élni, és ahogy korábban is mondtam, tanuljanak együtt a társaikkal. Tartalmas, örömmel teljes és közösségben eltöltött alkalmakat kívánok a hallgatóknak a 2018/2019-es tanévben!
