Gépipari technikum, beállító lakatos, ELTE, Kálvincsillag, alkalmazott szociálpszichológia, retorika, KRE ÁJK, presbiter, gyakorlatközpontúság, Magyar Villamos Művek Zrt., tréningelmélet és módszertan, kompetenciaelmélet és kompetenciafejlesztés, Informatikai Tanszék, HVG Karrier. Van-e ezekben bármi közös? Találkozhat-e valakiben vagy valamiben mindez?
Dr. habil Lóth Lászlóval, az Állam-és Jogtudományi Kar intézetvezető docensével beszélgettünk egy esős reggelen Újpesten, az A épületben. Az eső szakadt, fülledt reggel volt, de a hangulatot az irodában nem ez határozta meg. Tanár Úr szavai, kalandos élete és történetei, de leginkább szakmai hozzáértése, és a szakmájáról, a tanítás szépségeiről mesélő csillogó szeme elterelte figyelmünket a szakadó esőről, a páráról és a kora reggeli fáradtságról. Mert ahogyan Tanár Úr mesélt, nem lehetett nem figyelni. Az ember elindult szavain, s azt vette észre, hogy már csak egy kérdés motoszkál a fejében: „Hogyan? Én hogyan tehetném le mindezt az asztalra? Hogyan lehetnék én is ennyire sokszínű és saját szakterületeimen sikeres?” Tanár Úr nagyon kedvesen erre a kérdésünkre is választ adott. De kezdjük az elején.
Tanár Úr 2015. szeptember 23-án még óraadóként kapott címzetes egyetemi tanári címet. Milyen tárgyakat tanít most a Károlin?
Akkor éppen emberi erőforrás menedzsment és vállalati humán stratégia volt a portfólióm, aztán ez bővült az üzleti kommunikációval. Érdekes tárgyam a szociálpszichológia. Amikor erre felkértek, akkor azt mondtam, hogy nem vagyok se szociális, se pszichológus, de végül kiderült, hogy a szervezeten belüli emberi viszonyok, az emberek csoportjai, maga a csoport és a közösség a lényege, így kicsit átkereszteltük. Ma már alkalmazott szociálpszichológiának hívjuk, hogy a bölcsészek meg ne sértődjenek érte.
Most éppen van egy új tantárgyam: a retorika. Ez számomra azért lényeges, mert vannak ezzel kapcsolatban igen érdekes megfigyeléseim. Nagyon sok ember nem tud beszélni, és itt elsősorban nem a hangképzésre gondolok. Tagja vagyok a Keresztény Vezetők és Üzletemberek Társaságának, és a KEVE révén eljutottam tavaly már másodszor a GLS-re (Global Leadership Summit). Ez egy Amerikában elindult egyházi eredetű rendezvény, ami arról szól, hogy a vezetők hogyan tudnának keresztyén eszközökkel jobban vezetni. Van Chicagoban egy pici kis egyházközség, egy-egy istentiszteleten csupán harmincötezren vannak… Tiszta stadion hangulat. Ezt a rendezvényt ott rendezik meg, Bill Hybels tiszteletes, a Willow Creek Community Church lelkipásztora a mozgatója már harminc éve. Ezt kb. negyven helyszínre közvetítik élőben online, fél évvel később pedig majdnem száz országban nemzeti nyelvre szinkronizálva videókon keresztül hozzák el. Olyan előadókkal, mint Collin Powell volt amerikai külügyminiszter, vagy Allan Mulally a Boeing és a Ford korábbi elnöke. Ennek tavaly egyetlen magyar előadója volt: Benkő Vilmos, aki önmagát úgy definiálja: befektetési tanácsadó, tehetségmenedzser. Benkő szociális felajánlásból börtönökben tanít retorikát hosszú ideje. Amikor megkérdeztük tőle, hogy miért csinálja ezt, azt válaszolta, hogy három dolgot kell látnunk. A fogvatartottnak - mert fogvatartott és nem rab – meg kell értetnie magát a jogi világgal, hiszen hiába van ügyvéd, attól még neki is meg kell tudni fogalmaznia azt, hogy mit akar. Másrészt meg kell értetnie magát a leendő külvilággal, hogy így vissza tudjon illeszkedni. Harmadszor meg kell értetnie magát a társakkal odabent. Ez a három dolog mind retorikát igényel. Én is egyfajta küldetésként tekintek a retorikára, ugyanis nagyon sokan nem tudnak beszélni. Ne értsék félre, alapvetően sem nyelvész, sem retorikus nem vagyok, én továbbra is üzletember vagyok. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy a hallgatók meg tudják magukat értetni az üzleti világban és különösképpen a szakterületükön. El kell tudniuk érni a saját céljaikat, meg kell fogalmazniuk a kritikát, és sokszor a meggyőzést is alkalmazniuk kell – gondoljunk csak az ügyvédeknél a perbeszédekre!
A retorika tantárgyának tematikáját elsősorban az elmélet teszi ki – tehát Cicero műveitől a mai napig megjelenő, ezt a témát felölelő tudományos írások - vagy sokkal inkább a gyakorlat játszik szerepet? Hogyan képzelhetjük el ezt az órát?
A tematikában helye van természetesen az elméletnek is, ez a tárgyalás és érveléstechnika, itt az üzleti részét hangsúlyozom. Amikor jogász hallgatókat oktattam, akkor perbeszéddel is foglalkoztunk. Sokat beszélgettem velük arról, hogy milyen eszközöket lehet használni a meggyőzésnél. Végül a tárgyalástechnikával zártuk, az üzleti tárgyalásokkal. Elsősorban nem a szép, tiszta hangképzéssel foglalkozunk, az nem az én műfajom. Itt sokkal inkább az érvek logikai felépítése, a pszichológiai befolyásolás, az attitűdök kezelése, azok eszközeinek a használata fontos.
2006-ban Kompetenciaelmélet és kompetenciafejlesztés a felnőttoktatásban és a felnőttképzésben témakörben habilitált. Mindezen tárgyaihoz hogyan kapcsolódik a habilitációs dolgozata? Pontosan mit érthetünk ezen kutatása alatt?
A különböző kompetencia felmérések nemzetenként, országonként változnak. Magyarországon a gyerekek abban mindig nagyon jól teljesítenek, amikor az ismeretanyagot kell visszaadni. Ilyenkor tényleg büszkék vagyunk. Azonban a PISA felmérés – ami azt mutatja, hogyan alkalmazzák a meglévő tudást – már nem ilyen fényes. Sőt! Ebben nagyon le vagyunk maradva. A kompetencia szónál én kicsit még tovább bonyolítom a dolgot. Szoktak olyan kifejezést használni, hogy „Nincs hozzá kompetenciám, nem dönthetek ebben”. Itt a hatáskör, felelősség a fogalom egyik oldala. Az igazi a második, a kompetencia ezen jelentése arról szól, hogy mi a jövőbeni teljesítmények alapja. A habilitációmban ezért bevezettem a teljesítménypotenciál fogalmát. Tehát, hogy a jövőbeni teljesítmény a jelen pillanatban mire épül. Van-e tudás, van-e szakértelem, van-e attitűd, vannak-e szociális kompetenciák és személyes kompetenciák, vagyis, hogy milyen módon akarok én érvényesülni a világban, vagy milyen céljaim vannak, és sorolhatnám tovább. Noam Chomsky világhírű nyelvész – leegyszerűsítve – azt mondja: a kompetencia semmi más, mint a bennünk szunnyadó lehetőségek tárháza. A nyelvi kompetencia például azt jelenti, hogy az embereknek vannak nyelvi mintái, ezt a szülők töltik meg anyanyelvi mintákkal, de az én felfogásom szerint sokkal jobb, ha 4-5 éves korig más minták is beépülnek a gyerekeknél. Ettől még nem fog benne a nyelvtudás összekeveredni, viszont ekkor még az úgynevezett nyelvi kapuk nyitva vannak. Lehetőség szerint már az óvodában tanuljanak a gyerekek angolul. A magyar történelemben is voltak német nevelőnők, akik hatására a gyerekek megtanultak németül, és köztük ez volt a kapcsolattartás nyelve.
Mennyivel másabb ez a felnőttképzésben, mint általános iskolában? Illetve Magyarország és a többi európai ország között van ebben különbség?
Egyértelműen le vagyunk maradva. Vegyük a felnőttképzésnek egy speciális ágát, a szakképzést. Magyarországon az élethosszig tartó tanulás nagyon alacsony szinten van. Ma lényegében ez a meghatározó: a gyerek tanuljon meg egy szakmát, boldoguljon vele, és abban legyen nagyon jó. Nem nagyon kellenek közismereti tárgyak, van talán egy komplex jellegű közismereti tárgy a szakképzésben. A gyerekek nincsenek arra felkészülve, ha meg kellene újulniuk az adott szakmán belül néhány év elteltével, vagy más szakmára kellene átnyergelni. Nincs matektudás, nincs fizikatudás, de még a szociális viszonyaik sem olyan jók, mint kellene. Az Európai Unió az egyik legkomolyabb alapkompetenciának a tanulni tudást fektette le. Nálunk viszont lexikális tudást vagy szakismereteket kell átadni a gyerekeknek, sőt nemcsak a szakképzésben, sajnos már az általános és középfokú képzésekben is.
A felnőttképzésben (ott kezdetektől fogva szakértőként dolgozom) mi abból indulunk ki, hogy nem csinálunk külön országos méréseket, tudniillik ez elsősorban tudást mér. Mi nem ezt keressük, nem ezt kívánjuk mérni. A doktori disszertációm a tréningek hatékonyságának a mérésével foglalkozik. Ott azt csináltuk, hogy megmértük egy elég népes csoportnak a tréning előtti és utáni viszonyulásait: érdeklődés, képességbeli elemek, attitűdök, orientációk és mindenféle egyéb. A statisztikai feldolgozás azt az érdekességet hozta ki, hogy a tréning hatására – ez egy három napos tréning volt háromszáz fővel, de kis csoportokra osztva – a legfontosabb az attitűd változása volt. A tréning nem tudást ad, nem is szakmai gyakorlatot, éppen ezért mi a tréningekre fejlesztő jellegű folyamatokként nézünk. Egy embernek sok mindenhez kell értenie, hogy azt mondhassa, van elég kompetenciája bizonyos döntések meghozatalára. Nézzük például a lelkészeket. A lelkész kompetenciája nemcsak homiletikai kérdés, mivel ő a közösségvezető, az építő, a befolyással bíró személy, és ezekhez is értenie kell. Tavaly nyáron az egyházközségünk átvett egy helyi általános iskolát. Itt tárgyalni kellett az önkormányzattal, a tankerülettel, magas szintű vezetőkkel. Hosszútávú stratégiát kellett felépíteni, hogy meg tudjuk mutatni, hogy a jövőbeli református iskola hogyan is illeszkedik be Kispest rendszerébe.
Szakmai életében mit tart a legfontosabb mérföldkőnek?
Az ELTE meghatározó állomás volt. Ott, a BTK-n mi vezettük be néhány kollegával az informatika oktatását. Volt olyan félév, amikor 800 hallgatónk volt. Voltak önkéntes időszakok, amikor ez fakultatív tantárgy volt, de olyan is, amikor kötelező volt. Az általános informatikát is bölcsészközpontúan próbáltuk meg felépíteni. Minden félévben jöttek a hallgatók, és mi kérdőívben feltettük a kérdést: „Mit hoztak a középiskolából?”. A grafikon csúcsán azon válaszok voltak, hogy „megúsztuk, játszottunk, interneteztünk”. Mi – kis túlzással – „kenyeret adtunk” a hallgatók kezébe: profi szövegszerkesztést, táblázatkezelést, prezentációkészítést, de vállalati rendszereket is tanítottunk úgy, hogy ha valaki elmegy egy céghez és számítógéphez ül, akkor mielőbb tudja használni a szervert vagy a levelező rendszert. Én voltam az Informatikai Tanszék, az Informatikai- és Könyvtártudományi Intézet alapítója. 2012-ben vonultam vissza, de a vargabetű most itt folytatódik, hiszen most itt is intézetvezető lettem. Ez idő alatt több éven keresztül az ÁllásStartnak és a HVG Karriernek is külső szerzője voltam, kompetencia-témákban.
Egy másik szép időszak: 25 éve tanácsadó vagyok a szervezetfejlesztés és menedzsment terén. Ezernél több projektet, tréninget vezettem, és coachként is dolgoztam. Energetikában voltak elsősorban projektjeink. Megnyertük például az MVM második legnagyobb tagvállalatának vezetőképzését. Ez személyes életemben is újabb fordulópont volt: több, külsősként vezetett projekt után 2018 januárjáig öt és fél évet ott dolgoztam főállásban vezérigazgatói tanácsadóként.
Egyik nagy eredményem az volt, hogy 2010-ben alig 4 hónap alatt kidolgoztuk a cég új üzleti stratégiáját. Senkit sem szeretnék közgazdasági dolgokkal untatni, a cég a 30 méter feletti távvezetékek létesítésével foglalkozik, a csatlakozó transzformátor állomásokat építi. Ehhez van a cégnek gyára, ami a tartóoszlopokat gyártja, van nehézszállítási üzletága, és hozzájuk tartozik a paksi erőmű és a többi hagyományos erőmű karbantartása. Kritikus pont volt, hogy 600 embert el kellett volna bocsátani a hazai távvezeték-rendszer rekonstrukciója után. A stratégia kidolgozása erre a helyzetre team munka volt: így kész lett az új küldetés, a jövőkép, a fő stratégia és a részstratégiák. Új részstratégiaként pedig a cég megkezdte a vasúti felsővezeték-építést.
Amikor ennél a cégnél idén felszabadultam, Dékán úr meghívott, hogy legyek itt egyetemi docens, és oktassak különböző tárgyakat. Örömmel jöttem vissza az oktatásba, ugyanis otthon érzem magam a felsőoktatásban, eddig is tanítottam óraadóként a Károlin, korábban másutt is. Pár hét múlva kiderült, hogy szakfelelősi teendőket is át kell vennem, így a gazdálkodási és menedzsment, illetve a kereskedelem és marketing szakfelelőse is vagyok. Márciusban megbíztak az intézetvezetői feladatokkal is. Természetesen megkérdeztem, hogy nálam fiatalabbat nem találtak? A válasz az volt, hogy találtak volna, de ennyi tapasztalattal nem.
Mit gondol, miért jó a Károlin tanítani vagy tanulni?
Ez nem diplomagyár, ahol mindenki elvégzi a maga részfeladatát, és megkapja, vagy nem kapja meg érte a fizetését. A hallgatókkal való kapcsolattartás - tisztelet a kivételnek - úgy vélem, hogy általában üresebb, mint itt. Azt gondolom, hogy a Károli elindult abba az irányba, hogy emberközpontú legyen, sőt értékközpontú is! Tetszik, hogy keresztyén értékeket hordozó és azt terjesztő egyetem, amire nagyon nagy szükség van a mai világban. Ezt meg tudom közelíteni a másik oldalról is. Szülőként a kisfiamnál nagyon fontosnak tartottuk, hogy egyházi iskolába járjon. Mert az egyházi iskolákban nincs kábítószer, nincs becstelenség, erőszak, és talán a tanárokat is példamutatóan élnek. Ez az egyetemre is egyre inkább igaz.
Melyik a kedvenc tantárgya, amit jelenleg is oktat?
A vállalati stratégia és a humán stratégia.
Ezekben a tárgyakban a gyakorlat is megjelenik? Felteszi azt a kérdést a diákjainak, hogy mit tennének Önök?
Ennél picit tovább is megyek. A Vezetés-Szervezést is én tanítottam, és legalább annyira szerettem, mint a stratégiát. Megtartom az előadásokat, azután oktatom a 30-40 fős szemináriumi csoportokat, majd ezen belül mikrocsoportokat, teameket alkotunk. Itt vállalati elemzéseket végzünk, stratégiai irányokat szabunk meg, megvizsgáljuk, hogy adott helyzetben milyen eszköztára van a vállalatnak, sőt az érdekeket is megnézzük. Legutóbb a záró gyakorlatunkon egy fiktív országos elektronikai vállalat ki akart települni vidékre, és azt elemeztük, hogy ki milyen álláspontot foglal el ebben. Utána megmutattuk azt is, hogy vajon mi lehet a felszínen megjelenő érdekek mögött. A gyakorlat az nálam mindig gyakorlat, tehát nem „pótelőadás”. A stratégiára visszatérve, ott is megtartottam az előadásokat, aztán két csoportban vittük a gyakorlatokat. Ez úgy működött, hogy alakítottunk mind a két csoportban képzeletbeli, fiktív vállalatokat. Kidolgoztuk azok küldetését, a jövőképet, elemeztük az érintetteket, és azt, hogy milyen stratégiai pontok vannak az üzletben, és utána ez a stratégia milyen humánstratégiát igényel. Öröm volt, hogy többen ezután ebből írták a szakdolgozatukat. Gyakorlatközpontú vagyok. Azt gondolom, hogy az a legfontosabb, hogy olyan kompetenciákat adjunk át a hallgatóknak, amivel utána a diákok érvényesülni tudnak a való életben, a gyakorlati világban.
Mi hogyan tehetnénk le mindezt az asztalra? Van ehhez recept? Tanácsot tudna adni?
Messziről kell indulni, hogy választ tudjak adni. Gépipari technikumot végeztem, később lettem mérnök. Ez abban az időben egy önálló intézmény volt a gimnázium mellett, így mi büszkén mondtuk, hogy „Többek vagyunk, mint egy gimnázium!”. Ezután el kellett volna kezdenem dolgozni, mint technikus. Ehelyett megkértem édesapámat, hogy mutasson be egy üzemvezetőnek, mert fizikai munkát szeretnék először végezni, ahogyan szokás, három műszakban. A végzettségem szerint - és édesapám szerint is - az irodában lett volna a helyem, de helyette beállító lakatosként dolgoztam. Ott megtanultam legelőször, hogy mi is a munka. Egyik nagy előnye, hogy láttam a négy elemit végzett parasztasszonyokat veszekedni, hogy ki, melyik munkát akarja megkapni – az egységre jutó teljesítménybér és az elérhető munkaintenzitás (!) alapján. Mert ők ezt a gyakorlatukban megtanulták (persze nem ilyen szavakkal…). Nos, egész életemben azt tartottam szem előtt, hogy mindent a való világban és a valós helyzetekben kell megfigyelni, megtanulni. A habilitációs értekezésem, a doktori disszertációm és az egyéb értekezéseim is ilyen szempontból mérvadók, ugyanis leképezik a valóság egy szeletét. Mindig a gyakorlatból vezetem le az elméletet, és az intézetbe is olyan kollégákat keresek, akik ezt megtapasztalták. Hiába van valakinek ragyogó, fényes életútja, attól még megkérdezem: „mit fog tanítani?”. Ha csak az elméletet akarja átadni, az még kevés! Gyakorlatban, a hivatásban használható, akár vezetőként is hasznosítható felkészültséget akarunk adni, és szerintem ez lesz a Károli Gáspár Református Egyetem fő rendeltetése, hogy olyan, elméletben és azok alkalmazásában is jól felkészült szakembereket képezzen, akik valóban megállják a helyüket a világban.
