„Nagykövetként számos történelmi görcsöt oldottam fel.” – Interjú Dr. Hóvári Jánossal

Dr. Hóvári János egyetemi docens, történész, turkológus és diplomata. Magyarország volt izraeli (2000–2004), kuvaiti (2008–2010) és törökországi (2012–2014) nagykövete, globális ügyekért felelős helyettes államtitkár (2010–2012). 1979-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának történelem–török szakán. 1979 és 1992 között az MTA Történettudományi Intézetében tudományos munkatársként dolgozott. Ezzel párhuzamosan 1984-től a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Történettudományi Intézetének adjunktusa.  1992-ben a külügyminisztérium munkatársa lett, 1997-ig a Független Államok Közössége Főosztályon közép-ázsiai és transzkaukázusi referensként, valamint a Stratégiai és Politikatervezési Főosztályon dolgozott. 1993-94-ben a külügyminisztérium politikai államtitkárának tanácsadója volt. 1997 májusától másfél évig a tel-avivi Magyar Nagykövetség tanácsosa. 1998-2000 között Németh Zsolt politikai államtitkár kabinetfőnöke. 2000-2004 között magyar nagykövet Izraelben.

2004-2007 között az Afrikai és Közel-keleti Főosztály vezető főtanácsosa volt. Ezt követően egy évig a közel-keleti ügyek tanácsadójaként dolgozott a szlovén külügyminisztériumban, a szlovén EU-elnökség idején. 2008 és 2010 közt Kuvaitban és Bahreinben volt nagykövet. 2010 és 2012 között a globális ügyekért felelős helyettes államtitkári tisztséget töltötte be. A Máltai és a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend tiszti keresztjével is büszkélkedhet.

2012. augusztus 1-jén Magyarország törökországi nagykövetévé nevezték ki. 2014. július 29-én egy albán állami kitüntetésben, a Különleges Civil Érdemekért éremben részesült abban a magyar kezdeményezésben betöltött szerepéért, amelynek eredményeként az ENSZ közgyűlése 2012-ben szeptember 5-ét a jótékonyság nemzetközi napjává nyilvánította. 2015 óta a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) főigazgatója. Ő töltötte be a 2016-os „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” emlékév hivatalos bizottságának elnöki tisztjét. 2018. február 7-én a Zrínyi Emlékévben betöltött szerepéért megkapta Horvátország köztársasági elnökének érdemérmét.

- Milyen tárgyakat tanít egyetemünkön?

Koraújkori magyar és egyetemes történelmet tanítok. 2015 februárjától vagyok a Károli Gáspár Református Egyetem docense, korábban 2006/ 2007-ben már voltam óraadó. Nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy a múlt ősszel alakult Benda Kálmán Szakkollégium Történész Műhelyének vezetője lehetek. Marci bácsival – ahogyan őt hívtuk – valaha kollégák voltunk az MTA Történettudományi Intézetében. Mindig mosolygó és a magyar világ minden szögletébe utazni kész professzor volt.

Sajátos kötelék volt közöttünk az, hogy neki Lónyay Gimnázium-beli és egyetemi barátja volt az a Halasi-Kun Tibor, aki nekem meghatározó turkológiai mentorom volt. Tibort a sors sok helyre vetette, az 1950-es évektől a New York-i Columbia Universitynek volt professzora, az 1970-es évektől már hazajárhatott. Ekkor mindig volt egy baráti este Marci bácsival, megtiszteltetés volt számomra, hogy fiatal korom ellenére ilyen meghitt órákban is velük lehettem.

- Tanár úr három országban is nagykövetként képviselte hazánkat. Ezek közül melyik időszakra emlékszik vissza a legszívesebben?

Először Tel-Avivban voltam nagykövet. Miközben a magyar-izraeli kétoldalú kapcsolatokat építettem, történelmi görcsöket oldottam fel, s úgy érezhettem, hogy világpolitikai lőporos hordó közepén ülök, bevezetést nyertem a Szentföld lelkiségébe. A szent helyek szellemisége áthatotta egész életemet: hosszú kegyelmi időt élhettem át. Ezt ennek a külszolgálatnak köszönhetem s ez által elmondhatom, hogy nagykövetként a legnagyobb hatást rám a Szentföldön / Izraelben eltöltött hat év tett.

Kuvait egyszerűbb volt és melegebb, de ott született Virág kislányom, akinek felsírása még a sivatagot is meg tudta szépíteni. Az ankarai posztra nagyon készültem, hiszen turkológus vagyok, s a magyar-török kapcsolatokban való tenni akarás vitt hajdanán (1992-ben) a külügyminisztériumba. Ott sok más ügy ettől alaposan eltérített, de 2012-ben nagykövet lehettem Ankarában. Sajnálom, hogy az ottani szolgálat csak két év lett, de barátaim szerint én két év alatt négy év munkáját végeztem el.

- Mi áll tudományos munkája középpontjában?

Tudományos munkásságom a 16. század eleji oszmán-török pénzügyi források feldolgozásával kezdődött. Kandidátusi disszertációm arról szólt, hogy az oszmánok Mohács előestéjén miként rendezkedtek be az Al-Dunánál. Közben megírtam a „Hűtlen Dobó” című könyvem, amely az egri hősnek a Habsburg udvarral való szembekerülésének okairól szól. A külügyi korszakomban csak kisebb-nagyobb külpolitikai cikkek megírására maradt energiám. De ezekben az években született meg mégis a Rodostó-könyvem. Az utóbbi években visszatértem a 16. századhoz, s annak modernkori percepcióihoz. Mint a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” Emlékév emlékbizottságának elnöke, magam is igyekeztem a korszakkal kapcsolatos tudásunkat gazdagítani.

- Mindannyian tanultunk a törökök magyarországi jelenlétének időszakáról. Milyen kevésbé ismert tényt tudna megosztani ezzel a történelmi korral kapcsolatban?

Az oszmánok megjelenése a Balkánon és előrenyomulásuk a magyar Délvidékig olyan katasztrófába sodorta a magyarságot, amelyet napjainkig sem tudtunk kiheverni. Ez természetesen a századokon átívelő történelmi folyamatok vonatkozásában igaz. A részletkérdések nagyon bonyolultak: a hódoltság teret adott a gazdasági fellendülésnek, sőt leginkább ez tette lehetővé a helvét hitvallás magyarországi terjedését, de a mezővárosi magyar öntudat – amelynek szerepe lett nemzetünk szerves politikai modernizációjában – is törökkori képződmény.

A magyar történettudomány az elmúlt 30-40 évben nagyon sok rejtélynek megtalálta az okát, újszerű és árnyalt 16-17. század képet alakított ki. A Károli Gáspár Református Egyetem történelem-oktatása ennek jegyében zajlik. Sajnos a magyar közbeszéd a korszerű múltképekre nem figyel, s az iskolai történelemkönyvek pedig köszönő viszonyban sincsenek a történettudomány új eredményeivel.

- Milyennek látja a jelenlegi török-magyar kapcsolatokat?

A magyar-török kapcsolatok a 18. század óta kiválóak. Még a hidegháború ideje alatt is voltak ennek reminiszcenciái. Törökország számunkra – de egész Közép-Európára nézve is – gazdasági-katonai-kulturális erőközpont, amelyre figyelnünk kell, ezt meg is tesszük. A jelenlegi magyar-török kapcsolatokat Orbán Viktor miniszterelnök 2013. decemberi látogatása határozza meg, amely a kapcsolatoknak új tartalmat és formát adott. Büszkeséggel tölt el, hogy ennek nagykövetként én lehettem a kikovácsolója.

Nem kérdés, hogy Törökországon belül súlyos belső politikai-társadalmi és regionális feszültségek vannak, s erről a világsajtó sokat ír, s a magyar sajtó is többnyire ezt követi. Törökországban azonban az egymással szembe feszülő erők között is egyetértés van abban, hogy hazánk az egyik legbizalmasabb európai partnerük. S ettől van a magyar-török kapcsolatoknak dinamikája még akkor is, ha Törökország épp belső feszültségektől terhes. 

- Tanár úr a közel-keleti térség egyik szakértője. Magyarország milyen kapcsolatokat ápol ezzel a térséggel?

A Közel-Kelet sajnos 2011 óta romokban hever. Az Arab Tavaszból nem az lett, mint amit a jó érzésű világ szeretett volna. Ez nekünk rossz, mert a térség az elmúlt évek káoszáig bővülő piacunk volt. Jelenleg kármentés zajlik: minél több gazdasági és kulturális kapcsolatot át kell mentenünk a jövőbe, s bízni abban, hogy a térség konszolidációja előbb-utóbb – még akkor is ha néha reménytelennek látszik – megindul.

- Mit tekint nagyköveti munkássága legnagyobb eredményének?

Mindenütt mást. Izraelben talán azt, hogy a hazánkkal kapcsolatos számos alaptalan ellenségeskedésnek kihúztam a méregfogát. De jó arra is visszaemlékeznem, hogy az 1930-as évek után Szent István emlékére augusztus 20-án én mondattam először szentmisét. Kuvaitban elintéztem, hogy állampolgáraink a repülőtéren vehessenek fel vízumot. Törökországban pedig – Orbán Viktor miniszterelnök úrral szoros együttműködésben – azt, hogy mi magyarok vízummentesen utazhatunk Törökországba. Számos EU-tagállamnak nincs ilyen lehetősége.

Ankarában az is jó érzés volt, hogy a török médiának kedvence voltam, s így számos dolgot elmondhattam Magyarországról. Csoóri-Bányai Rékának, aki a kulturális és oktatási ügyeket vitte a külképviseleten, s sokáig tanított a Károlin is, köszönhető, hogy a török ERASMUS-diákok megindultak a magyar egyetemek felé. Lengyelország után Magyarország a második legnagyobb desztinációjuk! A Károlin is többször botlottam török hallgatókba, akik igen elcsodálkoztak, amikor törökül köszöntöttem őket.

- Rangos albán állami kitüntetést kapott egy magyar kezdeményezés sikeres megvalósulása miatt. Hogyan vált szeptember 5-e a jótékonyság nemzetközi napjává?

Itt arra az időszakra kell visszaemlékeznem, amikor a globális ügyek helyettes államtitkára voltam a Martonyi János által vezetett külügyminisztériumban. Sok jó érzésű emberrel egyeztetve, rám várt az a feladat, hogy az Egyesült Nemzetek Közgyűlésében előterjesszem – helyettes államtitkárként a multilaterális diplomácia is hozzám tartozott –, hogy Calcuttai Szent Teréz Anya halálának a napja (1997. szeptember 5.) legyen a jótékonyság nemzetközi világnapja. A magyar kezdeményezés elfogadásra került, úgy tudom, ez az egyetlen eredményes magyar kezdeményesésű határozat az ENSZ Közgyűlésben. Az albán diplomácia ezt nem felejtette el, s 2014 nyarán megkaptam Tiranában a köztársasági elnöktől az ország legmagasabb kitüntetését. 

- Nagyköveti munkássága után a MANK főigazgatója lett. Milyen kötődése van a művészetekhez?

Bölcsészként mindig is vonzódtam a művészetekhez. Diplomataként számos kiállításnak vagy más alkotóművészeti programnak voltam kezdeményezője és végrehajtója. A Jóisten abban a kegyelemben részesített, hogy 2015 elejétől a magyar alkotóművészeti világ gondviselője legyek. Ezt örömmel tettem és remélem, hogy aktivitásommal inkább segítettem, mint hátráltattam azt. Remek alkotóművészeink vannak: tehetséggel, mélységi gondolkozással és hittel megáldva.

- 2026-ban lesz a mohácsi vész 500. évfordulója. Hogyan ítélik meg ezt a történelmi eseményt a törökök?

A Mohácsi csata 500. évfordulója még messze van, nekem lehet, hogy már túl messze. Nyilvánvaló, hogy ami 1526-ban a csatatéren történt, az sorsfordító volt, de nem pozitív értelemben. Ennek okairól fél évszázada vita dúl a történészek között. De abban mindenki egyetért, hogy a mohácsi csata éppúgy a magyar hősiességről szól, mint Zrínyi Miklós szigetvári kitörése 1566-ban.

Törökországban múltjuk egyik nagy csatájának tartják mohácsi diadalukat. De a magyar-török kapcsolatok már három évszázada a barátságról szóltak. 1926-ban a 400. évforduló egyik érdekes szereplője az akkori budapesti török követ volt, aki éppúgy fejet hajtott a magyar áldozatok emléke előtt, mint a dunai városba érkező más vendégek. Ebben az évben például a mohácsi búsójárásnak törökök lesznek a fő vendégei. Egyszóval: a múlt az múlt, a jelen pedig jelen, de persze egyik sem szépítheti meg vagy csúfíthatja el a másikat. 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép