Mit hagyunk magunk után? – A Biblia és a menedzsment III.

Könyvbemutató a Zsinati Hivatal Dísztermében.

Tomka János, a KRE főiskolai tanára és Bőgel György, közgazdász Biblia és a menedzsment című trilógiájának harmadik kötete rendhagyó módon a modern kori vezetői dilemmák bemutatása mellett bibliai történetek tanulságaival kíván segítséget nyújtani a döntési helyzetekben.  A kötetet szeptember 20-án, a Református Zsinati Hivatal Dísztermében mutatták be egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül, amelynek moderátora Kocsi Ilona, a BOOM magazin főszerkesztője volt. A szerzők mellett felszólalt dr. Nemes Ferenc, a vezetéstudomány professor emeritusa, az MTA doktora, Dr. h.c. Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, valamint Reményi Csaba, az Oracle Hungary cégvezetője.

Az első kötet a Vezetés egykor és most – A Biblia és a menedzsment címmel 2010-ben látta meg a napvilágot Tomka János és Bőgel György előadássorozata alapján. A sorozat minden darabja egy-egy vezetési feladatról szólt, és mindegyik témát egy hozzá választott bibliai történet tükrében tárgyalta. A második kötet négy évvel később született meg Megéri jónak lenni? címmel, újabb tíz téma modern és bibliai megközelítésével. A Biblia és a menedzsment-trilógia most megjelent kötete a vezetői döntéshozatal mai, talán legnagyobb kihívásait kívánja górcső alá venni, mint például a digitális technológiák fejlődése kapcsán bekövetkező radikális változások hatása a szakértői hivatásokra; meggyőzés és manipuláció az információs társadalomban vagy akár az etikus programozás kérdései is terítékre kerülnek, mindezek rendhagyó módon a jelen tükrében és több ezer éves bibliai példák tanulságaiból is merítve.

Összetett és bonyolult témákról, valódi sorskérdésekről van szó, amelyeknek – a trilógia koncepciójához híven – a szerzők kiemelik a vezetési vonatkozásait. A főszereplő most is a vezető maradt, az újabb tíz téma is a vezetéshez kapcsolódik. Miközben a vezető vezet, döntéseket hoz, cselekszik és számon kér, a jövőt is alakítja, örökséget hagy maga után. Sok vezető viselkedése, a döntéseikben jelentkező hasonlóságok és különbségek meghatározzák a jövőt. Bár a legtöbben őszintén szeretnénk betartani a Bibliában található két évezredes alapelvet, miszerint „amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük”, segítség nélkül nem vagyunk képesek erre. A könyv nem titkolt célja megmutatni, hogy a Biblia a modern életformában is valódi erőforrásokat kínál az aranyszabály szerinti élethez.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép