„Nem a zsenik viszik előre a tudományt, hanem a lehetőség. Nem lehet egy felfedezést nem megtenni – ha én nem találok választ, talál más” – vallja Barabási Albert-László hálózatkutató, fizikus. Szerda este startolt el a Károli Gáspár Református Egyetem RefCOO kutatóműhelyének Marslakók elnevezésű, tudománynépszerűsítő sorozata a budapesti Átriumban, melyről a fizikussal és az est házigazdájával, Vecsei H. Miklós színművésszel beszélgettünk.
A Marslakók rendezvénysorozat első alkalmáról készült hangfelvétel – Barabási Albert-László hálózatkutatóval – 2019. március 30-án, szombaton 16-17 óráig kerül adásba az InfoRádióban.
Másfél óra kötetlen beszélgetés elegendő arra, hogy képet alkossunk egy ember életútjának fontosabb csomópontjairól, kapcsolatairól és élményeiről. Az így kapott eredmény pedig még érdekesebb, ha meglátjuk benne azt is, hogy a hálózatok valóban átszövik éltünket – ebben áll ugyanis Barabási Albert-László legfontosabb felfedezése, ami akkor is érint mindenkit, ha még sohasem hallott róla.
„Amikor felkértek erre a rendezvényre, először arra figyeltem fel, hogy ez egy egyetemi szervezésű alkalom egy színházban. Nagyon tetszett a koncepció, mert egyre inkább ki kell lépnünk az egyetemi keretek közül a társadalomba” – kezdi beszélgetésünket a fizikus. Vecsei H. Miklós is hasonlóan emlékszik vissza a kezdeti lépésekre, még hozzáteszi: mivel minden idejét a színházban tölti, örül azoknak a lehetőségnek, melyek kimozdítják komfortzónájából. „Tetszik, hogy más keretek között lehetek a színházban és annak is örülök, hogy végre nem engem kérdeznek. Úgy éreztem magam, mintha négyszemközt beszélgetnénk, a saját kérdéseimet tehettem fel, igazán megtisztelő volt” – fogalmaz a színész.
Csak ne tanár…
Ezeknek a kérdéseknek köszönhetően tudhatta meg a közönség, hogy bár Barabási Albert-László Karcfalván született, számára az otthont mégis Csíkszereda, Budapest és Boston jelenti. A fizikus büszke a nevében viselt kötőjelre, ami arra emlékezteti, hogy történész, múzeumigazgató édesapja a nagyapja után keresztelte Albertnek, gyermekszínházi rendező édesanyja viszont ragaszkodott a László névhez, amit a bürokrácia szövevényes rendszerében csak ezzel a kötőjellel tudtak megoldani. Ugyanilyen vidáman idézi fel azt is, hiába tanácsolták neki családtagjai, hogy ne legyen pedagógus, végül csak fizikatanár lett – igaz egyetemi. A fizika iránti szeretete egy náluk vendégeskedő rokonnak köszönhető, aki segített felkészülni egy dolgozatra, amit végül az osztály legjobbjaként írt meg: „Emiatt épült ki bennem a hit, hogy meg tudom csinálni.”
A bukaresti egyetem fizikus-mérnök szakán kezdte tanulmányait és bár jól tudja, hogy Románia történetének talán legsötétebb időszakában nőtt fel, akkor és ott mégsem érezte kilátástalannak a helyzetét. „Arra viszont jól emlékszem, hogy már az Eötvös Lóránd Tudományegyetemre jártam, amikor 1989 decemberében körül ültük a rádiót és hallgattuk, hogy zajlik a forradalom Romániában. Addig nem is hittem, hogy egyszer még hazatérhetek” – teszi hozzá.
A kereszt alatt piros tollal
Végül mégis szabad út nyílt előtte, de az már nemcsak Erdélybe vezette vissza, hanem Bostonba is eljutott, ahol elkészülhetett a Barabási-Albert modell – amiben az Albert név tanítványához, Albert Rékához tartozik. Az 1990-es években a hálózatkutatást leginkább az Erdős-Rényi modell határozta meg, de addigra világossá vált, hogy bármennyire is fontos elmélet, a valódi hálók mégis máshogy működnek. Barabási Albert-László végül egy portói egyetemen tartott konferencián – ahol a teológiai karon szállásolták el a résztvevőket – jött rá, miért is jönnek létre a skálafüggetlen hálók: „Ott, egy kereszt alatt, piros tollal írtam le az elméletet és elküldtem Rékának Bostonba, hogy ellenőrizze helyességét. Nem sokkal később jelezte, hogy helyes.”
A modell szerint egy hálózathoz az újonnan csatlakozó csúcs nagyobb valószínűséggel kapcsolódik egy már több elemhez is csatlakozó csúcshoz, mint egy alacsonyabb fokszámúhoz. Ha ezt emberi kapcsolatokkal szeretnénk példázni, azt mondhatjuk, ez történik, amikor egy ember egy új társaságba kerül: ő is nagyobb valószínűséggel ismerkedik meg olyan emberrel, akinek már sok ismerőse van. A modell megmaradhatott volna akár egy tudományos elmélet szintjén is, de hamar kiderült, hogy a legtöbb gyakorlati jelentőségű hálózat skálafüggetlen – így ez alapján mára komoly kutatások indultak az idegtudományban, a kommunikációelméletben és a fizikában is.
„Ezek a hálózatok mindig is jelen voltak a világban, csak a modell megszületésének idejére már rendelkeztünk azzal az eszköztárral, amivel le is tudtuk írni őket” – mondja a hálózatkutató., aki szerint nem a zsenik viszik előre a tudományt, hanem a lehetőség. Épp ezért vallja: „Nem lehet egy felfedezést nem megtenni – ha nem én találok választ, talál más.” Azt is elmondja, számára a tudás olyan, mint egy gömb, aminek a felülete érintkezik azzal, amit nem tudunk – így minél nagyobb a tudásunk, annál inkább tudjuk azt is, mennyi mindent nem tudunk. „Szerintem nincs olyan határ, amit ha átlépünk, mindent megismerünk, a tudomány egy olyan sztori, ami sosem ér véget. Bár lezárunk problémákat, mindig lesznek új kérdések” – hívja fel a figyelmet.
Megváltoztatja az életet
Barabási Albert-László azt tanácsolja, mindig vizsgáljuk meg, valóban szükségünk van-e hálózatosodásra, és amennyiben igen, azt nézzük meg, milyen hálózatok részei vagyunk és milyenre lenne szükségünk a céljaink eléréséhez. A kutató szerint a fizikában csak akkor van értelme egy elméletnek, ha az tesztelhető és a valóságot írja le, hiszen csak így lehet valóban hasznos. „Azért a valóság érdekel, mert sokkal kreatívabb, mint én vagyok. Ebben a valóságban léteznek azok a skálafüggetlen hálózatok is, amiket én csak megtaláltam” – hangsúlyozza, de azt is hozzáteszi, nehéz volt a tudományos világgal megismertetni elméletüket, mert nem létező kérdésre adtak választ, hanem újakat vetettek fel. A hálózatoknak köszönhetően, megfelelő adatok alapján megjósolható, ki hol tartózkodik holnap délután, de az nem, miről álmodik majd – a fizikus pedig azt vallja, vannak olyan dolgok, amiket felesleges előre kitalálnunk. Azt is mondja: hiába ijesztő sokszor a digitális világ térhódítása, érdemes kihasználni a pozitív változásokat. „A beszélgetésre tartva Budapest utcáiról felhívtam a Bostonban maradt feleségemet és a Csíkszeredában élő édesanyámat – nekem ezeket a lehetőségeket adta a digitalizáció, gyökeresen változtatta meg az életemet” – magyarázza. Ahogy maga az elmélet is komoly változást hozott mindennapjaiba: „Teljesen másképp látom a világot és másképp is gondolkodom. A hálózatok kutatása előtt nem éreztem fontosságukat, ezen az elméleten keresztül kezdtem odafigyelni emberi kapcsolataimra is. Nagyon introvertált gyerek voltam, aki tudatosan vált extrovertáltabbá” – emlékszik vissza.
Azt is megtudjuk, a kisebbségi létnek köszönhetően alakult ki benne a kitartás és küzdeni akarás, egyik álma a mai napig, hogy olyan tudományos körülmények között dolgozhasson Budapesten is, mint Bostonban. „Tudásalapú társadalomra van szükségünk, ezért azt kívánom, hogy magyarként ne csak a múltra emlékezzünk, hanem támogassuk a kutatásokat” – hangsúlyozza, de hozzáteszi: Bostonban is örömmel meghonosítaná ezt a pezsgő, heterogén társadalmat, ami Budapesten olyan természetes.
Maga a megismerés
„Próbáltam olyan kérdéseket feltenni, amik nekem is jól esnének. Az ember azt várná ilyenkor, hogy a jelenlévő tudós bemutatja tudományát, de ezt meg kell fordítani: mutassuk be azt, hogy milyen ember a vendégünk, mert ezen keresztül elkezd majd érdekelni az a terület is, ami hivatásává vált” – magyarázza Vecsei H. Miklós. A színművész reméli, hogy a résztvevők hazaérve rákeresnek majd Barabási Albert-László elméletére és megismerkednek tudományterületével, mert az este bebizonyította számukra, hogy a tudomány lehet közérthető.
Barabási Albert-László vett már részt hasonló rendezvényen, de pont ilyenen még soha. Azt mondja, nagyon élvezte a beszélgetést és reméli, hogy a közönség is így érez. „Nekem a tudomány megismerést jelent: meg kell ismernünk a minket körülvevő világot és ehhez a tudomány az eszközünk” – teszi hozzá a fizikus. Vecsei H. Miklós pedig azt mondja, valójában ő is ugyanígy próbálja megismerni saját magát: „Azt vallom, hogy az ember is a végtelenségig tud utazni saját lelkében és mindig talál valami feltárhatót. Ilyen formában még én is kutatok – csak az eszköztár más.”
Beszélgetésünk végére egyetlen fontos kérdés maradt, ami a kutatások és a tudományos világ említésekor egyre többször merül fel: hogy látja a tudós hit és tudomány kapcsolatát? Barabási Albert-László búcsúzóul elmondja, teológiát is végzett felesége segítségével szokott ezen gondolkozni: „Ő azt gondolja, a szeretet már hitünk egy formája és Isten jelenlétének megnyilvánulása – ilyen szempontból én is hiszek.”
A Marslakók névre keresztelt, tudománynépszerűsítő beszélgetéssorozat alkalmain Vecsei H. Miklós színész kérdez külföldön dolgozó és nemzetközileg elismert magyar kutatókat. „Ilyen rendezvényt itthon még nem szerveztek, ezen keresztül szeretnénk megmutatni, hogy egy tudományos beszélgetés mennyire sok ember számára lehet izgalmas” – mondja Bársony Márton, a RefCOO műhelyvezetője.
Farkas Zsuzsanna, fotó: Kriston Attila
