Október 1-jén, száz éve iktatták hivatalába Ravasz László dunamelléki püspököt. A centenárium alkalmából a Dunamelléki Református Egyházkerület ünnepi közgyűlést tartott Budapesten, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának épületében.
A közgyűlés alkotó tagjait, valamint Ravasz László jelen lévő leszármazottait Balog Zoltán dunamelléki püspök, a református Zsinat lelkészi elnöke köszöntötte. Mint mondta, az egykori dunamelléki püspök az egész magyar református közösség kincse, és nem is csak a reformátusoké, hiszen már a maga korában is több későbbi egyházi és világi vezetőre is mély benyomást tettek Ravasz László Kálvin téri igehirdetései.
A közgyűlés tudományos konferenciával folytatódott, ahol Ravasz László pályaképéről, a belmisszióra gyakorolt hatásáról és az 1956-os forradalom után vállalt szerepéről is szó esett.
Tükörcserepek
Tükörcserepekhez hasonlította Ravasz László sokszínű pályaképét Földváryné Kiss Réka történész-néprajzkutató, a KRE Hittudományi Kar Egyháztörténeti Tanszékének vezetője, azt vizsgálva, milyen kép áll össze ezekből a cserepekből.
A két világháború közötti ellentmondásos időszak számtalan kihívás elé állította a református egyházat, amely Ravasznak köszönhetően mégis megerősödött. A püspök ugyanis képes volt egyesíteni a széthúzó irányzatokat és mozgalmakat. Ambiciózus programja az evangélium megőrzésére és az egész magyar társadalmat átható reformációra épült. „Cselekedni és cselekedtetni, ez is olyan képesség, ami egy bölcs vezetőnek a javára válik” – fogalmazott az előadó. Ravasz László minden püspöki jelentésében foglalkozott az állam és egyház kapcsolatával. Ennek kapcsán a református egyház hosszú távú anyagi és szellemi függetlenségének megteremtésére törekedett. Ez a törekvése hol több, hol kevesebb sikerrel járt. Ravasz László a szellemi fundamentumok megerősödésének kulcsát a belmisszióban látta, amelynek legfontosabb eszköze a vallástanítás lehet. Dilemmái száz év után is aktuálisak – zárta gondolatait a történész.
Az igehirdető püspök
Ravasz László mint igehirdető ma is megkerülhetetlen – fogalmazott előadásában Literáty Zoltán református lelkész. A Károli Egyetem Hittudományi Karának oktatója felhívta a figyelmet arra a digitális prédikációgyűjteményre, ahol Ravasz László több mint 300 igehirdetése megtalálható, újabb 166 prédikáció pedig éppen feltöltésre vár. Le is játszotta egy Ravasz-áhítat hangfelvételét, amely szerinte jó példáját adja a püspök igehirdetői felfogásának.
Ennek jellemzői az értékelmélet és a szemléletesség. „Ravasz László szerint az igehirdetésnek nem az a természete, hogy állít, hanem az, hogy hat, ezért ne minősítsünk, hanem szemléltessünk – mondta. Szemléletes igehirdetései hatására a prédikáció nemcsak hallatszott, hanem meg is jelent a hallgatóság előtt. Ezzel Ravasz László a hetvenes-nyolcvanas években kifejtett új, amerikai homiletikai irányzat előtt járt fél évszázaddal.”
Rádiós igehirdetések
Ravasz László tudatosan állította a média legújabb eszközeit az igehirdetés szolgálatába és hatótávolságának megnövelésére. Rádiós igehirdetéseit olykor egymillióan is hallották. A püspök szerint minden világnézet sajtót teremt magának, a kálvinizmusban pedig „világgyógyító erők vannak felhalmozva”, ezért is van szükség egyházi sajtóra. Ravasz László szerint a 20. században Pál apostol is lapot alapított volna.
Egyház és misszió
Szász Lajos budapest-budafoki református lelkipásztor Ravasz Lászlónak a református belmissziós és ébredési mozgalmak megújításában betöltött szerepét ismertette. A püspök megválasztását komoly identitáskrízis előzte meg az egyházban, ezért a belmisszió ügye sokáig sokadlagos kérdésnek számított. Hosszú út vezetett odáig, hogy ez megváltozzon, és ebben Ravasz Lászlónak és munkatársainak döntő szerep jutott.
Ravaszt nemcsak nézetei, elkötelezettsége és kapcsolatrendszere, de integráló személyisége is alkalmassá tette erre a szerepre. Belmissziós programja egyszerűen megfogalmazható volt: „az egyházat missziósítani, a missziót egyháziasítani.” Az igazi belmisszió szerinte nem más, mint „megszervezett és teljesen kifejlesztett gyülekezeti életet a maga egyetemes rendszerében.” Ennek megvalósítását megnehezítették az egyház és a missziói egyesületek közötti konfliktusok, Ravasznak végül mégis sikerült az egyház keretein belül kiépíteni az egységet. „Hogy mennyiben törekedett minderre tudatosan, és mennyi volt ebben a személye körül kialakuló egységben az öntudatlan »gravitáció«, azt nehéz megállapítani” – vélte Szász Lajos.
Ravasz László egyházkerületi vizitációi
Komoly egyházépítő tevékenysége, vagyis a pásztori szolgálat és a lelkek építésére szánt evangélizációs munka előkészítésére Ravasz László beiktatását követően canonica visitatióba kezdett. Szatmári Judit levéltáros, a Ráday Gyűjtemény munkatársa elmondta: az egykori dunamelléki püspök 1921 és 1930 között autóval, vonattal, fogattal végiglátogatta az egyházkerület mintegy 250 gyülekezetét a Duna-kanyartól az új baranyai határig.
Részletes kérdőívvel vizsgálta az istentiszteletek, a pásztori és belmissziói munka, az iskolaügy, az egyházkormányzat és az egyházi vagyon kérdését, amelyet a személyes találkozáskor tárgyalt meg a presbitériumokkal. Ravasz László előtt átfogó kép bontakozott ki az egyházkerület állapotáról: az első világháború vérvesztesége és Trianon után leginkább az egykézés dúlta fel, ami ellen keményen fel is szólalt. Felmérte, hogy kezelni kell a lelkészek feladataiban, leterheltségében, anyagi helyzetében megmutatkozó különbségeket, és azt is, hogy a főváros folyamatosan gyarapodó gyülekezeteinek helyzetét szervezeti szinten is szabályozni kell. Kereste az utat ahhoz, hogy a munkásokhoz eljuttassák az evangéliumot, és templomot is adjanak nekik.
Ravasz László lemondatása
Ravasz félreállítása a kibontakozó kommunista diktatúra egyházellenes támadásának a nyitánya volt – hangzott el Lányi Gábor lelkipásztor-egyháztörténész, egyetemi docens, a HTK Egyháztörténeti Tanszékének oktatójának előadásában. „Személyében egy rádióból ismerős hangnak, egy érának, egy nemzedéknek üzentek hadat az új térfoglalók. A lemondáshoz vezető események láncolatában egy bolsevik machiavellista eszköztárral, a fokozatos nyomásgyakorlás válogatott eszközeivel végrehajtott tudatos folyamatot láthatunk.”
1948. március 31-én két református politikus keresi meg Ravaszt: Veres Péter és Dobi István. Üzenetük egyszerre érthető baráti tanácsként, de fenyegetésként is. Ravasz felfedi: egyébként is tervezte év végi nyugdíjba vonulását. Időt akar nyerni, hogy megfelelő kezekbe adja át az egyházkerület vezetését. Ravaszhoz később Bereczky Albert érkezik Victor Jánossal együtt, újra felvetve az utódlás kérdését. Ravasz Kálvin téri lelkésztársát, Muraközy Gyulát nevezi meg utódjául. A kibontakozó vitában végül a volt erdélyi püspök, ekkor debreceni teológiai tanár, Makkai Sándor személyében egyeznek meg.
Április 4-én Karl Barth keresi fel Ravaszt, Péter Jánost javasolja Ravasz utódjául. Ravasz tartja magát: az egyház számára Makkai lenne a megfelelő utód. Április 8-án Ravasz püspöktársaival az egyház és állam viszonyának kérdéseiről folytatott megbeszélésre hivatalos Tildy Zoltán köztársasági elnökhöz. Ravasz nyíltan válaszol a burkolt üzenetre és minden jelenlévő előtt megerősíti, hogy az év végével visszavonulna, ehhez továbbra is tartja magát. Rákosi ragaszkodik Ravasz azonnali lemondásához. Végül Péter János felveti a Rákosival való személyes találkozás lehetőségét, aminek Ravasz kész eleget tenni. Április 14-én délelőtt a Parlament egyik tárgyalójában zajlik le a beszélgetés, Ravasz kifejezése szerint: „udvarias formák között, de súlyos tartalommal.” Rákosi egyedül Bereczkyt tartotta alkalmas utódnak és felszólította Ravaszt, hogy „választassa meg.” Ravasz – a Rákosi által diktált terminus alapján – április végén lemondott konventi és zsinati elnöki tisztségéről, május 11-re pedig rendkívüli egyházkerületi közgyűlést hívott össze, amelyen bejelentette püspöki tisztéről való lemondását is. „Inkább okos voltam, mint erős” – fogalmazott erről utólag Ravasz. Püspöki búcsúbeszédében kiemelte, milyen nagyra tartja, hogy lelkipásztori-igehirdetői szolgálatában megmaradhat. „Mondják, hogy a hőst a jó katonától az különbözteti meg, hogy a jó katona megéri a másnapot. Ravasz az utóbbi: megérte a másnapot, ismerős hang maradt, tovább szolgált, alkotott, hatott” – mondta Lányi.
A megújuló püspök
Az 1956-os forradalom Ravasz Lászlót már Leányfalun érte. A nyugdíjas püspök tevékeny életet élt, és folyamatos, széleskörű kapcsolatot tartott fent nemcsak egykori szolgatársaival, közéleti szereplőkkel, hanem a fiatalabb nemzedékkel is – ismertette előadásában Csűrös András Jakab református lelkész, a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának oktatója.
Ravasz Lászlót fiatal lelkészek keresték meg 1956. október 31-én és kérték, hogy „vegye kézbe az egyház irányítását.” November 1-jei rádióbeszédében már egy újszerű gondolatokkal megjelenő, idős püspököt kapott a közvélemény, aki rendkívül rokonszenves volt a korabeli felfogásnak. „A rádióban arra kérte a presbitereket, mint az egyetlen demokratikusan megválasztott tisztségviselőket, hogy a társadalmat a nemzeti egység, a társadalmi igazságosság és a testvéri szeretet köré szervezzék. Kifejezte az egyházon belüli teljes tisztújítás szükségességét. Az egységet a kisebb közösségektől kiindulva képzelte el. Nem szocialista, hanem szociális Magyarországról beszélt, amely igazságosságra és testvéri szeretetre épül. Az elszámoltatás kérdésében óva intett mindenkit a népítélettől, de nem bagatellizálta a sztálinista rendszer kiszolgálóinak bűneit. Szót emelt az ember elgépiesítése és az anarchia ellen is. Az egyedül kívánatos államformának a demokráciát tartotta. Ravasz László szerint az ideális egyház-állam kapcsolatban az egyház a híveiből él és nem kap államsegélyt, cserébe az állam nem szól bele az egyház belügyeibe. A testvéri szeretetet egy forradalmi, de leginkább evangéliumi, Krisztus-központú megújulással gondolta elérhetőnek. A forradalom leverése után is bízik a boldogabb jövőben, ez nem naivitás a részéről, hanem a történelem Ura felé való bizalom.”
Kerekasztal és ünnepi istentisztelet
A tudományos előadásokat kerekasztal-beszélgetés követte Földváryné Kiss Réka történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke; Hatos Pál történész, a Ravasz László életéről szóló monográfia szerzője, Bogárdi Szabó István korábbi dunamelléki püspök, teológiai tanár és Szekér Nóra történész, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának kutatója részvételével. A beszélgetésről később részletesen is beszámolunk.
A Ravasz Lászlóról szóló megemlékezés délután 3 órától a Kálvin téri református templomban folytatódott. Igét hirdetett Balog Zoltán dunamelléki püspök, a református Zsinat lelkészi elnöke, majd Bogárdi Szabó István ünnepi előadását hallgathatták meg az érdeklődők.
Szerkesztette: Barna Bálint és Jakus Ágnes
Képek: Füle Tamás
Forrás: parokia.hu
