Delegáció a palesztinai Dar al-Kalima Egyetemről

2024. szeptember 30-án egyetemünk felsővezetése a palesztinai Dar al-Kalima Egyetem delegációját fogadta a Károlyi-Csekonics-palotában.

Őexc. Amira Hananiát, a palesztinai egyházak ügyeivel foglalkozó felsőfokú elnöki bizottság tagját és európai képviselőjét, Prof. Dr. Mitri Raheb lelkipásztort, a Dar al-Kalima Egyetem alapító elnökét, illetve Dr. Fadi Diab lelkipásztort Prof. Dr. Trócsányi László rektor, Prof. Dr. Balla Péter nemzetközi kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, Gér András zsinati tanácsos és Dr. Szalai Gábor nemzetközi osztályvezető fogadták.

A látogatás célja a – 2006-ban alapított, betlehemi székhelyű, négy fakultású és a protestáns értékekre kiemelt hangsúllyal tekintő – Dar al-Kalima Egyetemmel történő közös szakmai (hallgatói és oktatói) együttműködések kialakítása, a palesztinai hallgatók számára elérhető ösztöndíjak feltérképezése, illetve közös kutatások és – az állam és az egyház kapcsolata témában – közös konferencia szervezésének a megvitatása volt. Egyetemünk stratégiai célja a palesztinai keresztény közösségek támogatása.

Delegáció a palesztinai Dar al-Kalima EgyetemrőlDelegáció a palesztinai Dar al-Kalima EgyetemrőlDelegáció a palesztinai Dar al-Kalima Egyetemről

 

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép