Réfi Attila történész vezetésével huszártörténeti kutatócsoport szerveződik a Károli Gáspár Református Egyetemen. Ennek okán készített interjút a Magyar Nemzet újságírója Dr. Réfi Attilval, a KRE Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával.

A Huszárok, harcmezőkön innen és túl – Nemzeti csapatnemünk a „hosszú” 19. században című kutatási pályázata mintegy negyvenmillió forint támogatást nyert az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett OTKA fiatal kutatói kiválósági program keretében. Milyen lépések, személyes indítékok vezetnek egy huszártörténeti kutatócsoport megalakulásáig?

– Régi vágyunk teljesült kollégáimmal, Bobay­ Istvánnal, Kranzieritz Károllyal és Süli Attilával a csoport létrejöttekor – mondja Réfi Attila. – A témához kapcsolódó személyes érdeklődésem elindítója Ordas Iván Simonyi óbesterről szóló könyve volt. Tizedik születésnapomra kaptam meg egy barátomtól a legvitézebb huszár regényes élettörténetét, és a későbbiekben is nagy hatással volt rám a magyar huszár alakja számos könyv és film révén. A huszárság az egyetlen magyar eredetű katonai csapatnem, tudományos igényű feldolgozottsága mégis meglehetősen hiányos. A Károli Gáspár Református Egyetem részéről nagy fogadókészséget tapasztaltunk, itt ugyanis kiemelt szerepet kap a hadtörténelem, amelynek több jeles művelője is megtalálható az oktatói karban, így például Szakály Sándor, Hermann Róbert vagy Horváth Miklós.

– Milyen előzményekre támaszkodhatnak a kutatás során?

– A dualizmus kori munkák szakszerűek, hiszen szerzőik profi katonák és hadtörténészek voltak, akik a Habsburg-haderő egyik alkotóelemeként kezelték a huszárt. Korrektül, de nem magyar nézőpontból. A szocializmus idején a nemzeti értékek eleve háttérbe szorultak, a rendszerváltoztatás után viszont egyre inkább a ­piaci szempontok kezdtek dominálni. Az összefoglaló jellegű, látványos kiállítású könyvekben már megjelenhetett a magyar huszár mint nemzetünk hősiességének, vitézségének megtestesítője. Kevésbé ismert, hogy a huszárság története ötszáz évnyi magyar történelem: a XIV. század végétől a XX. század közepéig tart.

– A kutatócsoport miért éppen a „hosszú XIX. századra” fókuszál?

– A huszárharcmodor visszavezet a lovas nomád eredetig, a könnyűlovas-hagyományig, illetve a török elleni harcok során tökélyre fejlesztett jellegzetes portyázó hadviselésig. A huszárság a XVIII. századra betagozódott a reguláris hadseregbe, miközben megőrizte ősi erényeit, a mozgékonyságot, a kirobbanó gyorsaságot, a kellő körültekintéssel párosuló ötletességet és a meglepetés erejét. Miért kiváló a magyar huszár? Mintha azt kérdeznénk: miért olyan zöld a fű Angliában? Mert több évszázados hagyományban gyökerezik. A nemzeti sajátosságokra épülő csapatnemet megismerte és átvette a világ számos hadserege, sok esetben magyar legénységgel és tisztekkel együtt.

– Háry János figurájában a nagyotmondás, dicsekvés is megjelenik, és negatívumként az iszákos, kártyás magatartás. A vakmerőség inkább a romantikus képet erősíti…

– Sokan azt hiszik, amikor a magyar huszárok vakmerőn nekirontottak az ellenségnek, azt megfontoltság nélkül tették, pedig körültekintően megterveztek minden rajtaütést. Megfelelő tartalékot, biztosítást képeztek, előjárőreik felderítették a terepet, kikémlelték az ellenség erejét, elhelyezkedését. Az előszeretettel alkalmazott lesvetés egyik kulcseleme a jó időzítés volt. A katonák félszavakból is megértették egymást, a huszároknak is voltak kipróbált formációik. Az sem volt számukra gond, ha lóról szállva kellett rohamozni egy magaslatot, ami például a nehézlovas vértesek esetében kevésbé elképzelhető.

– Milyen eredményekre, új ismeretekre lehet még számítani?

– A csapatnem történeti fejlődésének csúcspontját jelentő francia háborúk időszakáról többet fogunk tudni, miután részletesen feltérké­pezzük a huszárság részvételét a hadjáratokban. A 48/49-es szabadságharc feldolgozottsága lényegesen jobb, bár a honvédsereg tizennyolc huszárezrede közül eddig mindössze három történetéről készült önálló monográfia, és az első világháború is bőven ad még feladatot. Az életrajzok és a forráskiadások hiánya szembeszökő. Szeretnénk a huszárok mindennapjairól, élethez, szerelemhez való viszonyukról is képet adni a közönségnek. Meskó József, a napóleoni háborúk ragyogó tehetségű huszártisztje például német nyelven írta önéletírását – ez is a közös hadsereg hatása, amelyben a német volt a vezényleti nyelv –, a dokumentum egy magyar közgyűjtemény raktárában feküdt száz éven át. Fordítás után közreadjuk, akárcsak Illéssy Sándor altábornagy önéletírását, amely a leszármazottak magántulajdonában található.

– Ezek szerint családi emlékek is szóba kerülnek?

– A kutatócsoport tagjai személyes kapcsolatban állnak magángyűjtőkkel, illetve történelmi családok leszármazottaival. A magántulajdonban lévő forrásokból az is tudható, mennyire igénybe vette a hadviselés a katonákat, emiatt gyakran jártak fürdőkbe kúráltatni magukat. A fürdők a társasági élet színterei is voltak, Illéssy Sándor például Pöstyénben ismerkedett meg későbbi feleségével, Tihanyi Johannával. Csécsi Nagy Imre altábornagy hagyatéka a dédunokái birtokában található, és mintegy ezer fényképet, naplókat, leveleket tartalmaz a boldog békeidők és az első világháború időszakából.

Forrás: Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté