Díszvetítéssel zárul egyetemünk jubileumi rendezvénysorozata

Egy nappal alapításának 31. évfordulója előtt, február 23-án zárja harmincéves jubileumi rendezvénysorozatát egyetemünk. Az intézmény történetét bemutató dokumentumfilm díszvetítése méltó megkoronázása annak az egy éves időszaknak, melynek során magyar és idegen nyelvű konferenciákkal, magyar és angol nyelvű jubileumi kötettel, számos tudományos és kulturális programmal emlékezett fennállásának 30. évfordulójára az intézmény.

Kína-nappal ünnepli a 25 éves kínainyelv-oktatást egyetemünk

A 2023/2024. tanév második félévének első tanítási napján a kínai újév alkalmából, a sárkány évének kezdetén, február 12-én Kína-napot szervez egyetemünk Kelet-Ázsia Intézete. A sárkány a kínai kultúrában címmel szerveződő programok a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Reviczky utca 4. szám alatti Buda Béla Díszteremben kezdődnek. A rendezvényen a sárkány évének jelentőségéről, a sárkánykirály kultuszáról, a kínai orvoslásban emlegetett sárkányokról és a sárkányhajó-fesztiválról hallhatnak előadásokat a résztvevők az egyetem Kínai Tanszékének oktatóitól és meghívott, elismert szakemberektől.

Doktori iskolai ügyintéző

A Károli Gáspár Református Egyetem
Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Történelemtudományi Doktori Iskolája
munkatársat keres

doktori iskolai ügyintéző
(Budapest, Reviczky utca)
munkakörbe.

 

Feladatok, amelyek az új munkatársunkra várnak: 

  • Adminisztratív tevékenység ellátása
  • A Doktori iskola képzési programjával kapcsolatos ügyintézés
  • Részvétel a tanegységek, tanórák és vizsgaidőpontok kijelölésében és meghirdetésében
  • Hallgatókkal, oktatókkal való együttműködés
  • Közreműködés a szervezeti egységet érintő költségvetési, gazdasági, munkaügyi és szerződéselőkészítési folyamatokban
  • A szervezeti egységhez tartozó nyilvántartások naprakész vezetése
  • Iratkezelés, dokumentumok készítése, iktatás, postázás, időpontok egyeztetése
  • Telefonkezelés, üzenetek átvétele és továbbítása
  • Külső ügyfelek fogadása és tájékoztatása
  • Részvétel a kar rendezvényeinek a szervezésében
  • Kapcsolattartás a Doktori Iskola vezetőjével, a Kar vezetésével és munkatársaival és az Egyetem belső szervezeti egységeivel 


Kompetenciák, amelyeket
az új munkatársunktól várunk:

  • Legalább felsőfokú, BA szintű végzettség
  • 1-3 év munkatapasztalat
  • Középfokú angol nyelvtudás szóban és írásban
  • Office alkalmazások (World, Excel, Outlook) gyakorlott használata
  • Internetes alkalmazásokban való jártasság
  • Pontos és precíz munkavégzés
  • Rendszerező és szervező képesség
  • Önállóság a feladatok megoldásában
  • Odafigyelés a munkakapcsolatokban
  • A helyzeteknek megfelelő kommunikáció


Előnyt jelent:

  • Felsőoktatásban szerzett adminisztratív tapasztalat


Amit
az új munkatársunknakkínálunk:

  • Teljesítménnyel arányos, versenyképes jövedelem
  • Budapesten kívüli lakóhely esetén munkába járási támogatás
  • Vasúti utazási kedvezmény
  • Szemüvegvásárlási támogatás
  • Változatos feladatok, egyetemi környezet
  • Szakmai fejlődési lehetőség
  • Empatikus, segítőkész csapat
  • Munkaidő H– Cs 08.00 – 16.30, P 08.00 – 14.00


Munkavégzés helye:

  • 1088 Budapest, Reviczky utca 6.

 

Jelentkezés módja:
Magyar nyelvű, fényképes önéletrajzát és motivációs levelét bruttó fizetési igényének megjelölésével, valamint a levél tárgyában a „BTK doktori iskolai ügyintéző” pozíció feltüntetésével várjuk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Pályázata benyújtása előtt kérjük olvassa át az irányadó adatkezelési tájékoztatót, amelyet megtalál az alábbi linken:
https://portal.kre.hu/images/adatvedelem/2022/Allaspalyazatok_adatkezelesi_tajekoztatoja.pdf

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben pályázatot nyújt be, úgy hozzájárulását adja a pályázatban foglalt személyes adatainak a fenti tájékoztatóban foglaltak szerinti kezeléséhez.

A pozíció betöltéséhez 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány szükséges.

 

„A zenét nem kitaláljuk, inkább megtaláljuk" – interjú Gárdonyi Zsolt zeneszerzővel

A Károli Gáspár Református Egyetem 2023. február 24. és október 1. között ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik alapításának harmincéves évfordulójára.
A programsorozat részeként 2023. március 31-én, a Zeneakadémián tartandó jótékonysági koncert keretében kerül bemutatásra az intézményünk 30. évfordulójára komponált, Áldáskívánás című négyszólamú vegyes karra és orgonára írt zenemű, melyet Gárdonyi Zsolt zeneszerző, orgonaművész, a Károli Gáspár Református Egyetem díszpolgára komponált. Az alkotás a magyar református „áldás, békesség” köszöntéssel keretezve a Károli-Biblia áldó igéit szólaltatja meg.

Együttműködési megállapodást kötött egyetemünk a Gránit Bankkal

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a Károli Gáspár Református Egyetem és a Gránit Bank Zrt. A megállapodást egyetemünk részéről Trócsányi László rektor, a Gránit Bank részéről Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató és Lehóczky Zoltán elnöki tanácsadó írta alá a Károlyi-Csekonics-palotában február 27-én. Az együttműködési megállapodás aláírásán Szuchy Róbert oktatási rektorhelyettes is jelen volt.

Felavatták a Dr. Hegedűs Loránt püspök tiszteletére állított emléktáblát

A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulóján Dr. Hegedűs Loránt református püspök tiszteletére állíttatott emléktáblát a Magyarországi Református Egyház és a Károli Gáspár Református Egyetem 2023. február 24-én a Károli Gáspár Református Egyetem Reviczky utca 6. szám alatti épületében, a Károlyi-Csekonics-palota Aulájában. Az emléktáblát Babusa János szobrászművész készítette.

A Magyarországi Református Egyház és egyetemünk közös emlékezése

2023. február 24-én, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében Hit és Tudomány címmel vette kezdetét a Károli Gáspár Református Egyetem alapításának 30. évfordulójára rendezett ünnepi programsorozat. A nyitóünnepség dátuma a Magyarországi Református Egyház Zsinatának 1993. február 24-i ülésére utal, ahol döntés született az egyetem megalapításáról.

A minőség és közösség ünneplése

A hittel gazdagított oktatás és értékközvetítés a legfontosabb cél a Károli Gáspár Református Egyetem számára. Az intézmény fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából Trócsányi László rektorral beszélgettünk, aki a minőségi tudás átadása mellett a közösségteremtésre és a szövetségben tett szolgálatra helyezte a hangsúlyt.

Várady Tibor professzor volt a Károli Szabadegyetem februári vendége

2023. február 22-én 18 órakor Prof. Dr. Várady Tibor vajdasági magyar származású jogtudós, jogász, kisebbségjogi szakértő, egyetemi tanár és író, Jugoszlávia korábbi igazságügyi minisztere volt a Károli Szabadegyetem vendége. Az est folyamán Prof. Dr. Trócsányi László rektor kérdezte meghívott vendégünket a Hogyan esett szét Jugoszlávia – és mi következett utána? című témában.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép