Nemzetközi Koordinátor

A Károli Gáspár Református Egyetem
Rektori Hivatalának Nemzetközi Osztálya
munkatársat keres

Nemzetközi Koordinátor
munkakörbe tartósan távollévő munkatárs pótlására határozott idejű szerződéssel

 

Feladatok, amelyek az új munkatársunkra várnak:

  • A különféle ösztöndíjprogramok (kiemelten a Stipendium Hungaricum Program, a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram, az Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak és a Károli Keresztyén Ösztöndíj) keretében az egyetemre érkező külföldi hallgatókkal kapcsolatos teljeskörű adminisztráció ellátása (beleértve a pályázatok és beszámolók elkészítésben való közreműködést, különös tekintettel ezek adminisztratív és pénzügyi ügyintézésére)
  • Külföldi öregdiákokkal (KRE Alumni program) kapcsolatos feladatok ellátása
  • Részvétel az Egyetem angol nyelvű honlapjának és nemzetközi hirdetési felületeinek szerkesztésében és tartalmi fejlesztésében
  • Közreműködés az egyetemi angol nyelvű promóciós anyagok szerkesztésében
  • Az Egyetem nemzetközi együttműködési adatbázisának kezelése, illetve frissítése
  • Közreműködés az Egyetemre érkező külföldi delegációk látogatásának előkészítésében, valamint a külföldre utazó egyetemi vezetők utazásának szervezésében
  • Az Egyetemet érintő külföldi telefonos és írásos megkeresések megválaszolása, illetve továbbítása az illetékes szervezeti egység felé


Kompetenciák, amelyeket az új munkatársunktól várunk:

  • Felsőfokú végzettség
  • Felsőfokú angol nyelvtudás szóban és írásban egyaránt
  • MS Office alkalmazások (World, Excel, Outlook) felhasználói szintű ismerete, internetes alkalmazásokban való jártasság
  • Pontos, precíz és proaktív munkavégzés (mind adminisztratív, mind pedig pénzügyi területen)
  • Jó kommunikációs és szervezési készség
  • A kulturális különbözőségekre nyitott, barátságos személyiség


Előnyt jelent:

  • Felsőoktatási intézményben hasonló szakterületen szerzett tapasztalat
  • Adminisztratív és/vagy pénzügyi munkakörben szerzett tapasztalat
  • Nemzetközi kapcsolatok területén szerzett jártasság
  • Mielőbbi munkakezdési lehetőség


Amit az új munkatársunknak kínálunk:

  • Teljesítményt elismerő, versenyképes jövedelem
  • Barátságos, családias munkakörnyezet, empatikus, segítőkész munkatársak
  • Szakmai tudás és képességek folyamatos bővítésének lehetősége
  • Támogatás a szakmai és a munkatársi beilleszkedésedben
  • Bizonytalan időkben is biztos munkahely
  • Budapesten kívüli lakóhely esetén napi munkába járás és hazautazás 100%-os költségtérítése tömegközlekedés esetén
  • 50%-os belföldi vasúti utazási kedvezmény (38/2024. (II. 29.) Korm. rendelet alapján)
  • Cafeteria juttatás az Egyetem hatályos szabályozása szerint
  • Szemüvegvásárlási támogatás
  • A munkakezdés várható időpontja: 2024. szeptember 16.


Munkavégzés helye:

  • 1091 Budapest, Kálvin tér 9.


Foglalkoztatás jellege:

  • Határozott idejű jogviszony (2025. augusztus 1-ig), 3 hónap próbaidő
  • Teljes munkaidős, napi 8 órás munkavégzés


Jelentkezés módja:

Magyar és angol nyelvű fényképes önéletrajzát és motivációs levelét, továbbá végzettségét és/vagy képzettségét, valamint nyelvtudását igazoló okiratokat bruttó fizetési igényének megjelölésével, valamint a levél tárgyában az „Nemzetközi Koordinátor” pozíció feltüntetésével várjuk 2024.08.30-ig a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Pályázata benyújtása előtt kérjük, olvassa át az irányadó adatkezelési tájékoztatót, amelyet megtalál az alábbi linken: https://portal.kre.hu/images/adatvedelem/2022/Allaspalyazatok_adatkezelesi_tajekoztatoja.pdf

Tájékoztatjuk, hogy amennyiben pályázatot nyújt be, úgy hozzájárulását adja a pályázatban foglalt személyes adatainak a fenti tájékoztatóban foglaltak szerinti kezeléséhez.

A pozíció betöltéséhez 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány szükséges.

A Calvin University rektora látogatott egyetemünkre

A Calvin University rektorát, Wiebe Boert, Brian Cawley professzort, a Calvin Study Abroad Program kísérőtanárát és Brian Diemert, a Calvin University volt edzőjét, az 1984-es Los Angeles-i olimpia bronzérmesét fogadta Trócsányi László rektor a Károlyi-Csekonics-palotában augusztus 28-án. A megbeszélésen Balla Péter hitéleti rektorhelyettes, Horváth Géza, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, Nagy Judit nemzetközi dékánhelyettes, Literáty Zoltán, a Hittudományi Kar dékánja, Lányi Gábor, a Hittudományi Kar dékánhelyettese, Szalai Gábor nemzetközi igazgató és Csáki-Hatalovics Gyula gazdasági főigazgató is részt vett.

Ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet

Tisztelettel meghívjuk a Károli Gáspár Református Egyetem 2023. szeptember 4-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel tartandó tanévnyitó istentiszteletére a Kálvin téri református templomba (1091 Budapest, Kálvin tér 7.).

Pigniczki Fanni bronzérmes lett a világbajnokságon

A Valenciában zajló olimpiai kvalifikációs ritmikus gimnasztika világbajnokságon bronzérmet szerzett karikában egyetemünk pszichológia szakos hallgatója, Pigniczki Fanni. Olimpikon hallgatónk győzelmével ötven év után szerzett Magyarország újra érmet ebben a sportágban világbajnokságon. A döntőben magabiztos gyakorlatot követően, 34.050 ponttal állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Állami kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából

Nemzeti ünnepünk alkalmából Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes állami kitüntetéseket adott át augusztus 18-án a Hagyományok Házában. Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Horváth Géza, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, a Német és Holland Nyelvű Kultúrák Intézetének vezetője, habilitált egyetemi docens, a magyar Goethe Társaság alapító tagja, germanista, műfordító, aki Hermann Hesse életművének magyarországi kiadásában és a hazai kutatásokban vállalt szerepe, valamint kimagasló oktatói tevékenysége elismeréseként vehette át a kitüntetést.

Új dékáni kinevezések egyetemünk két karán

Augusztus elsejével új dékánok vezetik a Károli Gáspár Református Egyetem két karát. Az Állam- és Jogtudományi Karon Tóth J. Zoltán egyetemi tanár lép hivatalba, aki Miskolczi-Bodnár Pétert, míg Literáty Zoltán habilitált egyetemi docens a Hittudományi Karon Kocsev Miklóst váltja a dékáni poszton. Elkötelezett dékáni munkájukat a több mint két évtizedes Károlin töltött időszak tudásával és tapasztalataival kezdik meg. A mandátumuk lejártával leköszönő dékánok továbbra is az egyetem kötelékében maradnak.

Új okosteremmel bővült egyetemünk

Az Információs és Kommunikációs Technológiák (IKT) Kutatóközpont 2023 májusától az újonnan megnyílt okostermében tartja személyes képzéseit, amely az ALEX BÚTOR és a Stiefel Interactive számítástechnikai vállalat támogatásának köszönhetően jött létre.

Ünnepélyes tanévnyitó istentisztelet

Tisztelettel meghívjuk a Károli Gáspár Református Egyetem 2022. szeptember 5-én (hétfőn) 10:00 órai kezdettel tartandó tanévnyitó istentiszteletére a Kálvin téri református templomba (1091 Budapest, Kálvin tér 7.).

Állami kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából

Augusztus 20. alkalmából állami kitüntetéseket adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára augusztus 19-én Budapesten, a Pesti Vigadóban. 

Elkezdődött a Reformátusok Szárszói Konferenciája

Idén augusztus 11. és 14. között rendezik meg a Magyarországi Református Egyház és a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezésében a reformátusok konferenciáját Balatonszárszón. 

Állami kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából

Augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Áder János államfő által adományozott elismeréseket adott át 2021. augusztus 19-én, csütörtökön a Karmelita kolostorban.

Harmadszor is a dobogó legfelső fokán állhatott Egyetemünk

2021. augusztus 11-én a Károli Gáspár Református Egyetem szervezésében került sor a Sukorói Szabadstrandon, az EFOTT Fesztivál keretein belül a strandkézilabda  Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokságra (MEFOB).

A Károli Gáspár Református Egyetem támogatta a XV. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált

A XV. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF 2021) díjosztó ünnepségére 2021. augusztus 14-én, szombaton került sor a kecskeméti Hírös Agórában. Az ötven éve, 1971-ben alapított Kecskemétfilm Kft., valamint Mikulás Ferenc fesztiváligazgató által kétévente megrendezett nemzetközi filmünnep Magyarország egyetlen rajzfilmes seregszemléje. A 2021. augusztus 11. és 15. között tartott találkozón 6 zsűri mintegy 90 előzsűrizett versenyalkotást értékelt.

Hallgatóink a tokiói olimpián

A 2020. évi nyári olimpia a világjárvány miatt csak 2021 nyarán került megrendezésre Tokióban, Japán fővárosában. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Egyetemünk egykori és jelenlegi hallgatói közül többen is képviselték Magyarországot a XXXII. nyári olimpiai játékokon.

Jövő szeptemberre elkészülhet az új Ráday-kollégium

Javában zajlik Budapesten a Dunamelléki Református Egyházkerület központjának felújítása és a 2019-ben leégett Ráday utcai kollégium újjáépítése. A helyszínt Balog Zoltán püspökkel, Berzsák Zoltán Pro Architectura-díjas építésszel, és a kivitelező Asset Ingatlan Management Kft. ügyvezetőjével, Seres Lászlóval járta be a Reformátusok Lapja.

Tájékoztatás névváltozásról

A Magyarországi Református Egyház Zsinata Elnökségi Tanácsának 2021. február 25-i, 130072/2021. számú döntése értelmében a

KRE aranyérem az országos és a budapesti Strandkézilabda Bajnokságon

2020. augusztus 25-én került sor a Károli Gáspár Református Egyetem és a Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség rendezésében a 2019/2020. évi Magyar Egyetemi - Főiskolai Országos Strandkézilabda Bajnokságra, a budakalászi Lupa tónál.

Ünnepélyes tanévnyitó

frissítve: 2020. szeptember 3.
A Károli Gáspár Református Egyetem 2020. szeptember 7-én (hétfőn) 10 órakor, istentisztelet keretében tartja ünnepélyes tanévnyitóját, melynek helyszíne a Pozsonyi Úti Református Egyházközség Hálaadás Temploma lesz (1133 Budapest, Pozsonyi út 58.).

Állami kitüntetések nemzeti ünnepünk alkalmából

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a március 15. alkalmából idén elmaradt Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész, Magyarország Babérkoszorúja, augusztus 20. alkalmából pedig a Népművészet Mestere és a Népművészet Ifjú Mestere kitüntetéseket adta át a Pesti Vigadóban.

Tájékoztatás a 2020/2021-es tanév kezdéséről és az azzal kapcsolatos intézkedésekről

A Károli Gáspár Református Egyetem a 2020/2021. tanév 1. (őszi) félévét rendes, jelenléti oktatási rendben tervezi elindítani. Amennyiben az egészségügyi helyzet megváltozásának eredményeként a Kormány újabb járványügyi intézkedéseket rendel el, és ez a tanév oktatási rendjének a megváltoztatását indokolja, akkor erről valamennyi egyetemi polgárt, oktatót, kutatót, tanárt, adminisztratív munkavállalót és hallgatót haladéktalanul tájékoztatjuk.

Adományozási felhívás Zétény község kulturális intézménye számára

2020 májusában egy tűzesetben leégett a felvidéki Zétény község kulturális létesítménye. A tűz, amely elpusztította Zétény a kulturális intézményt, elsősorban a település és járás kulturális életében jelent mérhetetlen veszteséget.

Gyakornoki pályázat egyetemi hallgatók számára

Gyakornoki pályázatot hirdet a Polgári Magyarországért Alapítvány, melyre nappali munkarendű egyetemi hallgatók jelentkezését várják.

Pótfelvételi a Károlin!

A 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás eredményeképpen közel 2300-an kezdhetik meg világi képzésben a tanévet 2020. szeptemberben, ám akik eddig nem jutottak be, azoknak most újabb esély nyílik a 2020. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárás (2020P) keretein belül.

Károli Gólyanap, másképp

A Károli Gáspár Református Egyetem a szenátus által is elfogadott  76/2020. (V.29.) határozat értelmében úgy tervezte, hogy a Gólyákat Gólyatábor keretében köszönti szeptember 2-4 közötti időszakban. Sajnos a jelenlegi járványügyi veszélyeztetettség és a nagy létszámú rendezvények korlátozására vonatkozó szabályozás a felsőoktatási intézmények rendezvényeit is érinti.

Kedves Felvételt Nyert Hallgatóink!

Sok szeretettel köszöntöm Önöket Egyetemünk közösségében, az Egyetemi Polgárság újdonsült, méltán büszke tagjaiként!

Jó eredménnyel zárult az általános felvételi eljárás

2.280 felvett jelentkezővel eredményesen zárta a 2020. évi általános felsőoktatási felvételi eljárást a Károli Gáspár Református Egyetem és ezáltal a jövőben is az ország legnépszerűbb felsőoktatási intézményeinek egyike marad.

Új rektor vezeti Egyetemünket

Prof. Dr. Zsengellér József a Károli Gáspár Református Egyetemen kezdte pályáját, majd részt vett a Pápai Református Teológiai Akadémia Ószövetségi Tanszékének megalapításában. Ezután két cikluson keresztül volt a Károli Hittudományi Karának dékánja, majd Egyetemünk stratégiai rektorhelyettesi pozícióját töltötte be. Rektori kinevezését május 31-én vehette át a Sándor-palotában Áder János köztársasági elnök úrtól.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést kapott Dr. Dávid István

Áder János köztársasági elnök állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést adományozott Dr. Dávid István orgonaművésznek, a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar főiskolai tanárának az erdélyi és magyarországi orgonaépítészet-történet és orgonahasználat kutatásának elkötelezett, magas szintű és iskolateremtő művelése, valamint az orgonás műemlékvédelem tudományos és elméleti előmozdítása elismeréseként.

Hatalmas siker az Egyetemek Európa-bajnokságán

Hallgatóink 2019. július 30. és augusztus 4. között éremesélyesként képviselték a Károli Gáspár Református Egyetemet az Európai Egyetemi Sportszövetség által megrendezésre kerülő Egyetemek Európa Bajnokságán, Zágrábban.

Csadi Zoltánt Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntették ki

Áder János köztársasági elnök Csadi Zoltán színművésznek, Egyetemünk frissen diplomázott mesterszakos hallgatójának, a Bartók Kamaraszínház igazgatóhelyettesének a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozta az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából.

Együttműködés a Ljubljanai Egyetemmel

Prof. Dr. Balla Péter rektor a Ljubljanai Egyetemre látogatott, ahol az egyetemeink közötti együttműködés bővítéséről tárgyalt Katja Cerjakkal (képünkön), a Nemzetközi Kapcsolatok Hivatala vezetőjével, valamint találkozott a Teológiai Fakultás dékánjával és több professzorával is.

Ahol a szívben van a hit

Családos, sportos, ugyanakkor lelkiekben, imákban gazdag biciklitúrán járták végig a fasori reformátusok a reformáció fontos helyszíneit, így emlékezve a reformátor ősökre.

Állami kitüntetésben részesültek a KRE oktatói

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adott át augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.

A szeretetszolgálat arcai

Szeptembertől megújítják a diakónusképzést a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán (KRE TFK) Nagykőrösön. Állami szociális intézményekben és egyházi szeretetszolgálati otthonokban is dolgozhatnak majd azok, akik diakónia BA szakon szereznek diplomát. A részletekről Birinyi Márkot, a KRE TFK Szociális munka és Diakónia Intézetének intézetvezető helyettesét kérdeztük.

Beszámoló Dr. Egeresi László Sándor izraeli tanulmányútjáról

Hazaérkezett izraeli tanulmányútjáról PhD. habil. Egeresi László Sándor, a Hittudományi Kar docense, aki a Tel Ábél-Bét-Maakában zajló ásatáson vett részt a feltárást vezető Robert Mullins professzor (Azusa Pacific University, USA) és Nava Panitz-Cohen (Héber Egyetem, Izráel) meghívására. Az itt töltött hetek eredményességéről sokat elárul, hogy az Ószövetségi Tanszék docensét jövőre is meghívták. A derekas helytállás a személyes sikeren túl mutat: ennek eredményeként Egyetemünk oktatója eredeti vaskori és bronzkori leleteket kért és kapott a Ráday utcában működő Bibliamúzeumnak. További ígéret van arra, hogy jövőre is gyarapodhat majd néhány értékes szentföldi lelettel a térség egyetlen Bibliára fókuszáló múzeuma. Szintén nagy eredménynek tekinthető, hogy az ásatásvezetők is fontosnak tartják a jövő magyar tudósainak képzését, s erre az igényre válaszul Egeresi tanár úr lehetőséget kapott arra, hogy jövőre diákokat is vigyen magával.

Károlisok a reformáció nyomában

Már csak a helyszíneit is kimerítő felsorolni a Károli Gáspár Református Egyetem július 5. és 16. között megszervezett, A reformáció nyomában című tanulmányútjának, amely Wittenbergtől Zürichig ölelte fel a reformáció emblematikus városait. A résztvevők az út során több gyülekezettel is megismerkedtek.

Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó

Idén július 25-29. között, immár 8. alkalommal került megrendezésre a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozó, mely a „Re:formálj!” szlogen jegyében mintegy 30 koncerttel, 200 kulturális, közösségi és lelki programmal várta a résztvevőket. A reformáció 500. évfordulójának, illetve a Második Helvét Hitvallás elfogadásának 450. évfordulója alkalmából a kálvinisták Rómája, azaz Debrecen adott helyszínt az öt napos rendezvénynek, melyen több ezer kárpát-medencei református magyar fiatal fordult meg.

„Valaki fent vigyáz rám"

Áldottnak érzi magát olimpiai bajnoki címvédése miatt. A testi edzés mellett a lelkére is figyel, ő maga is pszichológiát tanul. Büszke rá, hogy a Károli Gáspár Református Egyetemet is képviselheti. Örül, ha példaképként néznek rá a gyerekek és az ő sikerei miatt kezdenek el vívni. Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardvívóval készített interjút a reformatus.hu.

Hallgatóink az olimpián

Büszkén mondhatjuk el, hogy Egyetemünk alumni és jelenlegi diákjai közül négyen is részt vettek a Rio de Janeiróban megrendezett XXXI. nyári olimpiai játékokon. A 2016-os olimpián hazánk az összesített éremtáblán 15 medállal a tizenkettedik helyen zárt, amelyből 8 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérem.

Távol vallásos gyökereitől a művészet?

„Azoknak, akik szeretnek eljátszani azzal a gondolattal, hogy nemcsak a tudomány, hanem a művészet is eltávolodott eredendően vallásos gyökereitől, ám a folyamat nem irreverzibilis, és lehet, hogy napjainkban (is) zajlik” – mondta el Sepsi Enikő szerkesztő arról, kiknek szól a Vallás és művészet című kötet. A június 28-án bemutatott könyvről a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánját kérdeztük.

Olimpiai bajnok a Szabó-Kozák kettős

Olimpiai bajnok Szabó Gabriella (KRE ÁJK hallgatója) és Kozák Danuta a női kajak kettes 500 méteres számában. A páros magabiztosan, de óriási versenyben, 0,05 másodperccel győzte le a németeket, ezzel megszerezték a magyar olimpiai küldöttség hatodik aranyérmét!

KRE az 1. helyen!

A Károli Gáspár Református Egyetem a 2011-2016 közötti időszakban mind az első helyes jelentkezők, mind a felvett hallgatók számának változásában az első az összes magyarországi felsőoktatási intézmény között. A KRE mind abszolút értékben, mind százalékos kimutatásban bővült és az első helyen áll - miközben a magyar felsőoktatás iránti kereslet 2011-2016 között drasztikusan, évente 5%-kal csökkent.

Országos Szociális alap- és szakvizsga

Jogszabályi háttér:

    A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92/I. § írja le a személyes gondoskodást végző személyek szociális szakvizsgájára vonatkozó rendelkezéseket.
    A szociális szakvizsgára vonatkozó részletes szabályokat a személyes gondoskodást végző személyek továbbképzéséről és a szociális szakvizsgáról szóló 9/2000. (VIII. 4.) SZCSM rendelet tartalmazza.

TFK 2016 Pótfelvételi - Alkalmassági vizsga

2016 Pótfelvételi -Alkalmassági vizsga
Nagykőrösi képzési hely:tanító, óvodapedagógus és hitéleti szak
időpont: 2016.08.22. 9:00-től regisztráció
helyszín: 2750 Nagykőrös, Hősök tere 5.
Vizsgadíj: 4.000 HUF, helyszínen történő készpénzes befizetéssel.

Az alkalmassági vizsga a kitöltött orvosi formanyomtatvánnyal valamint 1 éven belüli érvényes tüdőszűrő papírral együtt érvényes, melyet a vizsga napjára a jelentkező hozzon magával.
Az alkalmassági vizsgán elért teljesítmény nem pontszámmal, hanem „megfelelt" vagy „nem felelt meg" minősítéssel értékelhető.
Letölthető dokumentumok:

Károlisok a riói olimpián

Augusztus 5-én kezdődnek a XXXI. nyári olimpiai játékok Rio de Janeiróban. A megnyitó magyar idő szerint már augusztus 6-án, szombaton hajnali egy órakor veszi kezdetét a legendás Maracana Stadionban.

Konferencia felhívás

Etikus közgazdasági gondolkodás és
versenyképesség
Etika – Gazdaság – Jog

címmel Nemzetközi Konferenciát szervez a Károli Gáspár Református Egyetem 2015. október 15-16-án Budapesten.

A konferencia célja, hogy a gazdasági és a tudományos élet képviselői számára lehetőséget biztosítson legfrissebb kutatási eredményeik ismertetésére. Az egyes szekciók keretében lehetőség nyílik egy olyan közös platform kialakítására, amely a tudományos eredmények bemutatása mellett a magas színvonalú szakmai párbeszédeknek is színteret biztosít.

A konferencia hivatalos nyelve: magyar és angol. A konferencián való részvétel ingyenes!

Jelentkezés előadók részére:
http://www.kre.hu/etika_gazdasag_jog/eloado/
jelentkezési határidő: 2015. szeptember 7.


Jelentkezés hallgatóság részére:
http://www.kre.hu/etika_gazdasag_jog_reg/
regisztráció határideje 2015. október 1.

 
A konferencia felhívása
Absztrakt formai követelményei
Tanulmány formai követelményei

A konferenciával kapcsolatos kérdéseiket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. szíveskedjenek küldeni.


Pótfelvételi 2015

Kezdetét vette a 2015. évi pótfelvételi eljárás, melynek keretein belül 2015. augusztus 10-ig lehet jelentkezni a meghirdetett képzésekre. A jelentkezés kizárólag elektronikus úton lehetséges a www.felvi.hu oldalon, egyetlen képzés megjelölésével.

A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel a július 23-án zárult általános eljárásban, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek.
 

Egyetemünk pótfelvételi képzéskínálatáról bővebb információ a www.kre.hu/potfelveteli oldalunkon található.

Sok sikert kívánunk!


Állami kitüntetést kapott Dr. Madarász Imréné

Államalapító Szent István ünnepe alkalmából kitüntetést vehetett át 2014. augusztus 18-án a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kar docense, Dr. Madarász Imréné. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesítette Egyetemünk oktatóját a Pesti Vigadóban.

Az ünnepségen többek között művészek, tanárok, orvosok, sportolók, tudósok, újságírók vehették át a Magyar Érdemrend közép-, tiszti- és lovagkeresztjeit, valamint Magyar Arany, Ezüst és Bronz Érdemkereszteket. Miniszter úr nemzeti ünnepünk alkalmából kiemelte: „a díjazottak Magyarország hozzáadott értékei, az az emberi többlet, amely képes pótolni a hiányzó nyersanyagot, tőkét, infrastruktúrát”.


Tanévnyitó Ünnepség

A Károli Gáspár Református Egyetem 2014. szeptember 8-án (hétfőn) 10 órakor a Fasori Református Templomban (1071 Budapest, Városligeti fasor 7.) tartja ünnepélyes tanévnyitóját.


Csatlakozzon Ön is az Iskolatáska Programhoz

A Magyar Református Szeretetszolgálat meghirdette Iskolatáska Programját, melyhez Egyetemünk is csatlakozott.
A program célja, hogy megkönnyítse a határon innen és túli családok számára a szeptemberi tanévkezdést.
Most segíthet, ha felajánlja azt, amire Önnek, családtagjainak és barátainak már nincsen szüksége.

Az alábbi tanszerekkel segíthet:
     •    jó állapotban lévő iskolatáska,
     •    füzet,
     •    íróeszköz,
     •    tolltartó,
     •    zsírkréta,
     •    vízfesték,
     •    tempera,
     •    vonalzó.
 
Az adományokat 2014. augusztus 15-ig leadhatja minden hétköznap 8-16 óráig a Rektori Hivatalban a PR-marketing csoportnál a 14-es szobában (1091 Budapest, Kálvin tér 9.) vagy a Magyar Református Szeretetszolgálat irodájában (1146 Budapest, Hungária krt. 200.).
A további gyűjtőpontokról itt tájékozódhat: http://www.jobbadni.hu/iskolataska

Amennyiben pénzbeli adománnyal támogatná a programot, a csekk vagy az átutalás megjegyzés rovatában kérjük, tüntesse fel: „iskolatáska"! A Magyar Református Szeretetszolgálat számlaszáma: 10702019-85008898-51100005.

Egyetemünk hallgatója, Szabó Gabriella két arannyal gazdagította a magyar kajak-kenu csapatot

Szabó Gabriella ismét két aranyérmet szerzett, ezúttal a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon kajak páros és kajaknégyes 500 méteren. A Károli Gáspár Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogászképzésében részt vevő hallgatója így nyilatkozott a női kajak kettesek 500 méteres döntője után:
„Nagyon örülünk az aranyéremnek. Az edzőink azt mondták, hogy az a tökéletes 500 méter, ha két szinte azonos 250-et megyünk. Most ezt sikerült megvalósítanunk". Forrás: Index.hu

A kiváló eredményekhez sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk!

Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna, Szabó Gabriella
(balról jobbra) a dobogón
Forrás: MTI fotó
Szabó Gabriella, Csipes Tamara
Forrás: MTI fotó

Állami kitüntetések egyetemünk oktatóinak

Államalapító Szent István ünnepe alkalmából egyetemünk két oktatója is jeles kitüntetésben részesült.
Dr. Hidán Csaba régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi adjunktusának eredményes oktatói és szakmai tevékenysége, sokoldalú fegyvertörténeti munkássága elismeréseként Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta.

Dr. Nagy István PhD, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető  egyetemi docense részére Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Magyarország Köztársasági Elnöke megbízásából a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozta.


Tanévnyitó ünnepségek

Tisztelettel hívjuk és várjuk a kedves hallgatókat a Károli Gáspár Református Egyetem 2013. évi ünnepélyes tanévnyitójára. Az ünnepségen kerül sor az elsőéves hallgatók fogadalomtételére.

A tanévnyitó ünnepségek időpontjai és helyszínei:

•    a budapesti képzések hallgatóinak: 2013. 09. 02. 10 óra
     Fasori Református Templom
•    a nagykőrösi képzések hallgatóinak: 2013. 09. 08. 10 óra
     Nagykőrösi Református Templom


Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj

SPORTÉRT ÉS IFJÚSÁGÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG

JELENTKEZÉSI FELHÍVÁS
a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj-programban való részvételre

A Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj (a továbbiakban: ösztöndíjprogram) a Kormány által alapított ösztöndíj, melynek célja a felsőoktatási intézményekben hallgatói jogviszonnyal rendelkező olimpiai/paralimpiai sportágakban sportoló azon hallgatók támogatása, akik tanulmányaik ideje alatt eséllyel rendelkeznek arra, hogy olimpiai/paralimpiai versenyszámban Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai/paralimpiai érmet szereznek.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel feltételei:

• be nem töltött 35. életév,
• felsőoktatási intézményben hallgatói jogviszony, vagy felsőoktatási intézménybe való felvétel alapján a felsőfokú végzettség és szakképzettség megszerzésére vonatkozó szándék,
• olimpiai/paralimpiai sportágban aktív egyesületi tagság,
• olimpiai/paralimpiai sportágban a nemzeti válogatott keretben való tagság,
• a hallgatói jogviszony fennállása alatt kiemelkedő, olimpiai/paralimpiai versenyszámban nemzetközi éremszerzési esélyre jogosító sportteljesítmény.

Az érvényes jelentkezéshez valamennyi feltétel megléte szükséges.

Az ösztöndíjprogramban való részvétel időtartama:

• legfeljebb az első felsőfokú végzettség – alapfokozatnak vagy az osztatlan képzésben szervezett mesterfokozatnak – a megszerzésére irányuló tanulmányok befejezéséig,
• de legkésőbb az ösztöndíjas 35. életévének betöltését követő hónap első napjáig.

Az ösztöndíjprogramban való részvételi jogosultság megszerzésének menete:

Az ösztöndíjra való érdemességre a kitöltött jelentkezési lap alapján a Magyar Olimpiai Bizottság, illetve az illetékes szakszövetség tesz javaslatot. Az ösztöndíj odaítéléséről a sportpolitikáért felelős miniszter (továbbiakban: miniszter) dönt.
Az ösztöndíjprogram lebonyolításával összefüggő feladatokat az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága (továbbiakban: Államtitkárság) látja el.

A jelentkezés elbírálásának szempontjai:

Olimpiai/paralimpiai sportágban és versenyszámban:

- a Magyar Olimpiai Bizottság javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező nemzetközi éremszerzési esélye melyik kategóriában megalapozott (Olimpai/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság)
- az illetékes szakszövetség javaslata arra vonatkozóan, hogy a jelentkező nemzetközi éremszerzési esélye melyik kategóriában megalapozott (Olimpai/Paralimpia, Világbajnokság vagy Európa-bajnokság)
- a jelentkezésig elért sporteredmények

Az ösztöndíj mértéke:

Az összeg alapját a mindenkori köztársasági ösztöndíj mértéke határozza meg, ami a 2013/2014. tanévben: 34.000.-Ft.

I. Kategória: Olimpia/Paralimpia
a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 204.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének hatszorosa.)
b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 170.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.)

II. Kategória: Világbajnokság
a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 170.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének ötszöröse.)
b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 136.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)

III. Kategória: Európa-bajnokság
a.) már éremmel rendelkező ösztöndíjas esetén: 136.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének négyszerese.)
b.) éremesélyes ösztöndíjas esetén: 104.000.-Ft/hó
(A mindenkori köztársasági ösztöndíj mértékének háromszorosa.)

Az ösztöndíj a sportról szóló 2004. évi I. törvény szerint adható Gerevich Aladár-sportösztöndíj mellett is folyósítható.
Az ösztöndíj mértékének meghatározásakor több lehetőség esetén a magasabb összegű kategóriára jogosult az arra érdemes személy.
Egy kategórián belül több éremmel való rendelkezés esetén a fent megadott összeg nem módosul.
Az adott kategóriákon belül felállított sorrendet a Magyar Olimpiai Bizottság javasolja.

A jelentkezési laphoz csatolandó mellékletek:

• kitöltött adatvédelmi nyilatkozat
• a felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentum másolata (hallgatói jogviszony igazolás vagy a felvételt igazoló levél másolata + hallgatói jogviszony igazolás)

Fontos! A hallgatói jogviszony igazolást utólag, az adott félévre történő beiratkozást követő 8 munkanapon belül kell mellékelni.

Érvénytelen a jelentkezés az alábbi esetekben:

• arra nem jogosult személy jelentkezett,
• ha jelentkezési határidőn túl történt a jelentkezés,
• ha a jelentkezés formailag hibás, hiányos, olvashatatlanul benyújtott,
• ha az adatvédelmi nyilatkozat hiányzik,
• ha a felsőfokú tanulmányokat igazoló dokumentum másolata (hallgatói jogviszony igazolás/ a felvételt igazoló levél másolata) az adott félévre történő beiratkozást követő 8 munkanapon belül nem került beküldésre.

A fent írt esetekben nem kerül sor döntéshozatalra az ösztöndíjra való érdemességről!
Hiánypótlásra nincs lehetőség!

A jelentkezés módja:

A kitöltött jelentkezési lapot 2 példányban, valamint a csatolandó mellékleteket a megadott határidőig postai úton ajánlott küldeményben az alábbi címre kell elküldeni:

Emberi Erőforrások Minisztériuma
Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága
Sportszakmai Főosztály
1054 Budapest, Hold utca 1.

A postára adással párhuzamosan elektronikusan is kérjük beküldeni a jelentkezési dokumentációt az alábbi elektronikus elérhetőségre:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Figyelem: hivatalos jelentkezésnek a postai úton történő jelentkezés minősül!

Jelentkezési határidő: 2013. augusztus 21.

Értesítés a jelentkezés eredményéről:

A döntéshozatalt követő 8 munkanapon belül a jelentkezőt írásban értesíti az Államtitkárság.

Részletes információ, a jelentkezési lap és kitöltési útmutató az alábbi linken érhető el:
http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/sportert-felelos-allamtitkarsag/hirek/jelentkezesi-felhivas-a-magyar-sportcsillagok-osztondij-programra


Szilágyi Áron VB bronzérmes

Szilágyi Áron bronzérmes helyezést ért el a budapesti vívó-világbajnokságon.

A magyar olimpiai bajnok kardvívó könnyedén menetelt az elődöntőig, majd szoros küzdelemben 15-14-re kapott ki az orosz Nyikolaj Kovaljovtól.

Hallgatónk ezzel átvette a vezetést a világranglistán az olasz Diego Occhiuzzi előtt.

Eredményhirdetés után így nyilatkozott a Magyar Vívó Szövetségnek:

A londoni olimpia után éppen attól féltünk mesteremmel, Somlai Bélával, hogy nem motiválnak majd kellőképpen a Világkupa-versenyek. Mivel ennyit kerestük a módját, hogyan fenntartsuk meg bennem a lelkesedést, egyre inkább meg is találtuk, tudatosan készültem a versenyekre, és ez segített abban, hogy stabil maradtam. A világbajnokságra hegyeztük ki a formámat, és örülök, hogy bronzéremmel zártam.” (forrás: www.hunfencing.hu)

Áron legközelebb a szombati csapatversenyen áll pástra, ahol szintén szeretne minél jobb eredményt elérni.

A bronzéremhez sok szeretettel gratulálunk és további szép sikereket kívánunk.

 
fotó: Illyés Tibor/MTI  fotó: Kovács Anikó/MOB

Meghívó KRE árvízi önkénteseknek

Kedves Önkéntesünk!

A Magyar Református Szeretetszolgálat szeretne köszönetet mondani azoknak az önkénteseknek, akik idejüket és energiájukat arra áldozták, hogy eljöjjenek és segítsenek az árvízi védekezésben. Ahogy arról már számtalan híradásban hallani lehetett, soha nem látott összefogás volt Magyarországon a júniusi árvíz kapcsán.

Bár tudjuk, hogy nem várnak köszönetet a segítők, mégis szeretnénk kifejezni azt, mennyit jelentett a sok száz önkéntes segítsége. Ezért számukra egy rövid alkalom keretében egy oklevelet szeretnénk átadni, megköszönve segítségüket.

Ezen felül szeretnénk további lehetőségeket kínálni azoknak, akik a jövőben is szívesen bekapcsolódnának munkánkba és segítenének a rászorulóknak.

Időpont: 2013. augusztus 8. 18 óra
Helyszín: MRE Zsinati Hivatal ülésterme
1146 Budapest, Abonyi út 21.
Megjelenésére számítunk!

Tisztelettel és köszönettel,
Pál Sándor a Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának elnöke


Hittudományi Kar pótfelvételi

A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara pótfelvételit hirdet:

1. BA református hittanoktató szakon, nappali tagozaton, államilag támogatott és önköltséges (140000.-Ft/félév) képzésen.
Felvételi követelmény: érettségi bizonyítvány, 2 évnél régebbi konfirmáció.

2. MA református hittanár-nevelőszakon, levelező tagozaton, önköltséges (115000.-Ft/félév) képzésen.
Felvételi követelmény: BA református hitoktató diploma vagy református lelkészi diploma.

3. MA protestáns teológus szakon, esti tagozaton, önköltséges (115000.-Ft/félév) képzésen.
Felvételi követelmény: érettségi bizonyítvány.

Jelentkezési lap a Kar Dékáni Hivatalától kapható, postán elküldik.
Érdeklődni lehet a +36 1 218 0266 telefonszámon vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak.




Magyar vízilabda csapat világbajnoki aranyérmes helyezése

Gratulálunk!

Egyetemünk hallgatója, Gór-Nagy Miklós eredményes játékával aranyéremhez segítette a magyar vízilabda válogatottat a barcelonai vizes világbajnokságon.

1973 és 2003 után harmadszor is aranyérmet szerzett a magyar férfi vízilabda válogatott. A Benedek Tibor szövetségi kapitány vezette csapat a döntőben hatalmas küzdelemben 8-7-re győzte le Montenegró csapatát.

A válogatott csapat tagjaként szerepelt egyetemünk hallgatója, Gór-Nagy Miklós is, aki az elődöntőben az első negyed első gólját bedobva hozzásegítette csapatát a döntőbe kerüléshez, majd a döntőben is eredményesen szerepelt védő poszton.

A Nemzeti Sport című napilapnak így vélekedett: „Nem tudom leírni ezt az érzést. A világbajnokság vízilabdadöntőjétől elvárható, hogy szoros legyen, nem lepődtem meg, hogy többször is döntetlen volt az állás. De a csapat és a kapitány is tudta, hogy mit kell tennünk” (forrás: www.nemzetisport.hu)

Hallgatónknak, illetve a teljes magyar vízilabda válogatottnak sok szeretettel gratulálunk a kiváló eredményhez és további sikereket kívánunk!

Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség/www.waterpolo.hu Fotó: Kovács Anikó/MOB

Szupervizor képzés felhívás

FELHÍVÁS

SZUPERVIZOR EGYETEMI SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS indul 2012. szeptemberében a KRE Pszichológiai Intézetének Továbbképző Központjában.

A Szupervizor képzés célja: professzionális szakmai szupervíziót, fejlesztő és személyes kompetencia-növelő támogatást biztosító szakemberek képzése.

   A képzés gyakorlatorientált, a szakirányú továbbképzésen végzettek a reflexív jelenlét módszereivel
   nyújtanak segítséget a szakmai személyiség fejlesztésében. Folyamatos gyakorlatokon és egymás
   szakmai tapasztalatainak cseréjén keresztül széles körű tudásra tesznek szert.

  • Képzési idő: négy félév, két év (489 kontaktóra)
    Képzési alkalmak: ~ kéthetente két nap, valamint egy háromnapos nyitó blokk
  • Az oklevélben szereplő szakirányú képzettség megnevezése: szupervizor

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2012. július 30.
Pótfelvételi időpont: 2012. szeptember 03.


Azok jelentkezését várjuk, akik:


   Minimum 5 év szakmai gyakorlattal, önismereti és sajátélményű szupervíziós tapasztalattal, humán
   alapdiplomával rendelkező szakemberek.

   A jelentkezés előfeltételeiről, menetéről, a képzésről részletes információ a KRE honlapján az alábbi
   linken található:

     http://www.kre.hu/btk/index.php/szupervizor-egyetemi-szakiranyu-tovabbkepzes.html

A képzés oktatói folyamatosan indítanak előszupervíziós csoportokat. A csoportokban szerzett szupervíziós tapasztalat megfelel a jelentkezés előfeltételének.

Tájékoztatás, előszupervíziós csoportra való jelentkezés:

   dr. Nemes Éva szakfelelős
        Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
        +36 30 602 8981

A képzés felépítése, tantárgyszerkezete mindenben megfelel az ANSE (Európai Szupervíziós Szervezetek Szövetsége (Association of National Organization for Supervision in Europe) képzési sztenderdjeinek. Oktatóink nagy szakmai tapasztalattal rendelkező szupervizorok, humán szakemberek.

Doktoranduszok Országos Szövetsége konferencia a HTK-n

Tisztelettel meghívjuk Doktoranduszok Országos Szövetsége
Teológiai Tudományos Osztálya (DOSZ TTO) II. nemzetközi teológus
konferenciájára.

Jelentkezési határidő: 2011. szeptember 15. A konferencia anyagából
tanulmánykötet készül, ezért az előadásokat kérjük 2011. szeptember 30-ig
elküldeni Rich Text formátumban.


TÁJÉKOZTATÓ - Kinevezték a Károli új rektorát

Új rektor a Károli Gáspár Református Egyetem élén

 

 
Prof. Dr. Balla Péter egyetemi tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem új rektora 2011. augusztus 30-án átvette Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök úrtól a kinevezési okiratot. Az ünnepségre a Sándor-palotában került sor, a megbízatás három esztendőre, a 2011. szeptember 1-jétől 2014. augusztus 31-ig terjedő időszakra szól. Az eseményen részt vett Bölcskei Gusztáv püspök úr, a MRE Zsinat lelkészi elnöke és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is.


Az átadási ceremóniáról a Köztársasági Elnöki Hivatal oldalán olvashatnak.

Képforrás: keh.hu/reformatus.hu


TÁJÉKOZTATÁS - KRE szakirányú továbbképzései

INDULÓ SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉSEINK 2011-ben

Erősítsd meg hited felsőfokú piacképes tudással!
Gyere a Károli Gáspár Református Egyetemre tanulni!

 

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Infokommunikációs szakjogász
Szakvezető: Dr. Tóth András PhD

A képzés olyan diplomás jogászoknak ajánlható, akik érdeklődnek a média, távközlés, adatvédelem szabályozása, a szerzői jog iránt és a már megszerzett gyakorlati tapasztalataikat kívánják elmélyíteni, rendszerezni, esetleg ezeken a jogterületeken kívánnak működni, amelyhez megfelelő mélységű ismeretanyag elsajátítására van szükségük.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23. MEGHOSSZABBÍTVA!

 

Jogi szakokleveles lelkész
Szakvezető: Dr. Rixer Ádám

 

A képzés célja, hogy a lelkészként egyházi szolgálatban álló szakemberek számára biztosítsa az ellátott munkakörökhöz kapcsolódó mindazon jogi ismeretek megszerzését, amelyek birtokában hatékonyabban képesek a lelkészi és egyéb segítői feladatok ellátására.
Jelentkezési határidő:: 2011.09.23. MEGHOSSZABBÍTVA!

 

Külügyi szaktanácsadó
Szakvezető: Dr. Pákozdi Csaba PhD

A képzés célja a kortárs diplomácia és nemzetközi kapcsolatok működésének magasabb szintű megértését is alátámasztó ismeretek átadása, a külkapcsolatok szerteágazó területein megjelenő tevékenységek általánosan alkalmazható gyakorlati szempontjainak, illetve céljainak, valamint megvalósítási formáinak elsajátíttatása, valamint a külkapcsolati tevékenységekkel összefüggő feladatok ellátásához szükséges értelmezési és működési keretek megismertetése.

A képzésre minden olyan jelentkezőt várunk, aki – amellett, hogy az előírt felvételi feltételeknek megfelel – nemzetközi kapcsolatokkal, illetve a nemzetközi kapcsolatok működtetésének szakmai feladataival – elsősorban állami intézmények keretei között – kíván foglalkozni.
Jelentkezési határidő: 2011.09.23.

 

További információ jogi karunk szakirányú továbbképzéseirőlitt

 

BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR

Képi kifejezéspszichológiai tanácsadó
Szakvezető: Dr. Vass Zoltán

A szak olyan szakembereket képez, akik a képi kifejezés pszichológiája és pszichopatológiája, pszichológiai képelemzés, rajzvizsgálat és művészetterápia területén egyetemi színvonalú, nemzetközi szinten is naprakész ismeretekkel rendelkeznek, amelyeket a gyakorlatban hasznosítanak az alapdiplomának megfelelő kompetenciakörben.  Célja: egyetemi színvonalú, tudományosan megalapozott képzés biztosítása már diplomával rendelkező szakemberek számára.
Jelentkezési határidő: 2011.12.01.

Mentálhigiénés segítő szakember
Szakvezető: dr. med. Grezsa Ferenc

 


A képzés elméleti része rendszerszemléletű, holisztikus megközelítésben ölelik fel a lelki jelenségek, a személyközi kapcsolatok legfontosabb ismereteit. A hallgatók alakuló mentálhigiéné központú szemléletmódjuk révén hivatásszerepükben felkészültebbé válnak különböző életvezetési, mentálhigiénés problémahelyzetek megelőzésére, kedvező irányú befolyásolására. A gyakorlati tárgyak keretében a hallgatók szakemberekkel dolgozzák fel a hivatásszerep napi tapasztalatait, bővítik a szakmai eszköztárat, ezáltal fejlődik a szakmai önazonosság, tudatosodnak az illetékességi határok.
Jelentkezési határidő: 2011.08.31.

Pedagógus szakvizsga
Szakvezető: Dr. Szenczi Árpád

A képzés célja a résztvevők pedagógiai, pszichológiai, szociológiai és szakmódszertani tudásának bővítése, frissítése, célzottan a tanárjelöltek és a pályakezdő tanárok eredményes  segítése érdekében. annak támogatása, hogy a legfontosabb reflektív és tanácsadói elméletek és módszerek ismerete és alkalmazásának tapasztalatai alapján kialakíthassák saját szerepértelmezésüket, képessé váljanak a pedagógiai szituációk tervezésében, megvalósításában és értékelésében mintát adni, az önfejlesztésre motiválni.A képzés szakiránya: mentori, vezetőtanári feladatokra való felkészítés.
Jelentkezési határidő: 2011.09.15. MEGHOSSZABBÍTVA!

Szupervizor
Szakvezető: dr. Nemes Éva

1997-ben akkreditált gyakorlatorientált képzésünket Egyetemünk Pszichológiai Intézete kétévente folyamatosan indítja. Cél, hogy az egyik leghatékonyabb eszközt adhassuk hallgatóink kezébe, amely a szakmai személyiség karbantartását és fejlesztését hivatott szolgálni. A szupervízió növeli a személyes hatékonyságot, tanulást, valamint fejlődést. Kezdettől fogva megjelölt a képzés megjelölt célja a szupervízió magyar modelljének kidolgozása.
Jelentkezési határidő: Pszichológiai Intézetünk kétévente folyamatosan indítja a szakirányú továbbképzést.
 

 

 


TANÍTÓKÉPZŐ FŐIKOLAI KAR

Német nyelvű babysitter és gyermekfelügyelő
Szakvezető: Csendes Zsuzsanna

A szakon olyan komplex ismeretekkel rendelkező szakemberek képzése folyik, akik a kisgyermek érzelmi és értelmi fejlődését nyomon követve, az otthoni, családi környezethez alkalmazkodva, hatékonyan járulnak hozzá szellemi fejlődésükhöz. Jó helyzetfelismerő és gyors cselekvőképességgel rendelkeznek, melynek köszönhetően kezelni tudják a vészhelyzeteket és eligazodnak a gyerekekkel kapcsolatos teendők megszervezésében is. Mindehhez kiváló idegen nyelvi és interkulturális ismeretekkel párosulnak.
Jelentkezési határidő: 2011.09.15.

***

Pedagógus szakvizsga
Szakvezető: Dr. Szenczi Árpád

A képzés választáson alapuló ismeretkörei (szakirányok): preventív-korrektív pedagógiai-pszichológiai, iskolai szabadidős programok szervezési feladatai, iskolai nevelési- és szociálpszichológiai ismeretek, a lelki, fizikai egészség megőrzésének és fejlesztésének elméleti és gyakorlati kérdései az iskolában, család- és gyermekvédelem, tantárgy-pedagógiai kérdések az iskolai gyakorlatban és gyakorlatvezető óvodapedagógus.
Jelentkezési határidő: 2011.09.15.


További információ tanítóképző karunk szakirányú továbbképzéseiről itt


Balatonszárszói egyetemi napok - programváltozás

Károli Gáspár Református Egyetemi Napok
Balatonszárszó, 2010. szeptember 1-3.

Tisztelt Résztvevők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy változás állt elő a programban. Az aktuális program hozzáférhető az alábbi file letöltésével.

Köszönettel, Rektori Hivatal

Letölthető program:


Világbajnok lett diákunk Poznańban

Károlis diák lett a világbajnok

Hat magyar arany-, öt ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyar versenyzők a hétvégén lezajlott poznańi kajak-kenu világbajnokságon, közülük két aranyat Szabó Gabriella, az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatója szerzett. A Szabó Gabriella-Csipes Tamara női páros szombaton kajak 1000 méteren magabiztos versenyzéssel nyert aranyérmet. A kettős az elejétől irányította a versenyt, már féltávnál is egy hajóhossz volt az előnyük, ezt a végére még növelni is tudták. Szabó Gabriella Kozák Danutával párosban is aranyérmes lett, a másnap kajak 500 méteren nagy fölénnyel arattak győzelmet.

Az elért sikerekhez szívből gratulálunk!


Fesztivál Mozgásban az ifjúság címmel

A mobilitás a kulcs! Az Európai Bizottság Mozgásban az Ifjúság (YOM - YOUTH ON THE MOVE) címmel kampányt indít Budapesten

 

Az Európai Bizottság által indított Youth on the Move - Mozgásban az ifjúság kezdeményezésnek köszönhetően a mobilitás most még nagyobb súllyal jelenik meg az uniós politikai célkitűzések között.

A YOM mozgalmas, kétnapos szórakoztató, interaktív rendezvénye 2010. október 8-9-én Budapesten kerül megrendezésre. 

Helyszín: Millenáris, H–1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.

A Mozgásban az ifjúság kampány célja, hogy felhívja a figyelmet azokra az előnyökre, amelyeket a mobilitás hozhat a fiatalok életébe. A külföldi szakmai tapasztalatoknak és a nyelvtudás fejlődésének köszönhetően jobb elhelyezkedési esélyek várnak a résztvevőkre, miközben a más országokban töltött időszak gazdagabbá teszi a személyiséget, a szélesebb látókör kialakulásához, nagyobb önállósághoz és felelősségvállaláshoz, az új impulzusok befogadásának képességéhez járul hozzá, arról nem is beszélve, hogy számtalan barátra lehet így szert tenni Európa különböző országaiból.

Az európai mobilitást számos uniós program segíti, köztük az Egész életen át tartó tanulás program – ezen belül is az Erasmus, a Comenius, Leonardo da Vinci és a Grundtvig –, a Fiatalok lendületben program vagy a Kultúra program.

A két napos fesztivál gazdag kulturális programmal, koncertekkel, beszélgetésekkel, élménybeszámolókkal és szakmai fórumokkal vár minden érdeklődőt. A rendezvény programjai:

- átfogó információk az EU összes mobilitási programjáról
- találkozz a YOUTH ON THE MOVE nagykövetével
- MUTASD MEG! Hozd magaddal a hátizsákod a YOUTH ON THE MOVE kiállító sarkába!
- Lehetőségek piaca: helyi kezdeményezések bemutatása, amelyek  segítenek neked megtalálni az utat  külföldre
- Színház, zsonglőrök, cirkusz és szenzációk.
- Beszélgetések és prezentációk a fiatalok mobilitásáról
- “A NAGY ÈLMÈNY” – személyes élménybeszámolók
- MOZDULJ KI! Youth on the Move felvonulás!
- YOUTH ON THE MOVE koncertje.

Részletes információk hamarosan elérhetőek lesznek a YOUTH ON THE MOVE honlapján.

Az FSZH - Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat önkénteseket keres a Youth on the Move - „Mozgásban az ifjúság" fesztivál lebonyolításában való részvételre. A jelentkezéseket egy Word formátumú motivációs levélben, az elérhetőségek feltüntetésével együtt 2010. augusztus 31-ig várják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen, ahol bővebb tájékoztatás is kérhető a kampányról és a magyarországi fesztiválról.

További információ: http://www.mobilitas.hu/hirek/5275


Pályázati felhívás alapítványi ösztöndíjra

null

 

 

ERDÉLYÉRT ALAPÍTVÁNY
pályázatot hirdet alapítványi ösztöndíjra

Az ösztöndíj célja: erdélyi, magyar anyanyelvű fiatalok magyarországi felsőfokú tanulmányának támogatása.

Pályázati feltételek:

- állandó lakhely Erdély valamelyik helysége,
- magyar anyanyelv,
- magyarországi felsőfokú tanintézménybe nyert felvétel legkésőbb a beadási határnapig (amennyiben a pályázó nem az első félévet kezdi, akkor a már befejezett félév vagy félévek tanulmányi eredményével pályázik),
- pályázati anyag határidőre történő beadása, mely a részvételi feltételeket igazoló iratok másolatán kívül önéletrajzot és részletes programot tartalmazzon a pályázó elképzeléseiről az ösztöndíj felhasználását illetően és a diplomaszerzés utáni terveivel kapcsolatban.

A beadott pályázatokat a 3 tagú kuratórium bírálja el.
 
Az ösztöndíj éves összege: 140 000,- Ft, azaz száznegyvenezer forint.

A pályázati kérelmet postán 2010. szeptember 30-ig kell feladni az Alapítvány címére: H - 1025 Budapest, Szépvölgyi út 144/b.

További tájékoztatás kérhető dr. Szieberth Istvánné kuratóriumi elnöktől az Alapítvány e-mail címén ( Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. ), telefonszámán (+36 1 325 9485) vagy mobilon (+36 30 998 5273).


Rektori Hivatal zárva

 

   A Rektori Hivatal és a Gazdasági Igazgatóság 2010. augusztus 2. és augusztus 23. között zárva tart.

Hivatali ügyintézés: szerdánként 10.00 és 12.00 óra között.

Megértésüket köszönjük.

Szakirányú továbbképzések

Szakirányú továbbképzések

Közösségi Média

Közösségi média

Kultúra, közélet

Rádió

Károli Podcast

Károli Podcast

Károli Klub

Károli Podcast

Könyvtár

Könyvtár logó

Napi biztatás

Napi biztatás

 

Tudomány, kutatás

Tudomány, kutatás

Galéria

galéria, fotógép